Irodalom
Örömzenélés és főzés közben is találkozhatunk az írókkal, költőkkel a marosvásárhelyi könyvvásáron
Zenés Kovács András Ferenc-előadással is készül a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A dél-koreai Han Kang kapta az irodalmi Nobel-díjat
Az indoklás szerint a történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesült az elismerésben.
Méhes-ügy: az Erdélyi Magyar Írók Ligája megváltoztatja tehetségkutató pályázatának nevét
Az E-MIL vezetősége többek között a Transtelex kérdésére tette közzé az egy hónappal korábban megtartott közgyűlés eredményét.
Koszta Gabriella Hervay Gizelláról: Magával a létezéssel volt intenzív viszonyban
A színésznő, műfordító a 90 éve született Hervay Gizellára emlékezik, akinek „most érett be a közönsége”.
Az emlékezés rétegei: Cseh Katalin Öröknyár című kötetét mutatták be Szatmáron
Sokszor halljuk, hogy az irodalomnak gyógyító hatása van; Cseh Katalin több kötete is út lehet a megértéshez, elfogadáshoz, megéléshez és túléléshez. Költő, pedagógus és segítő ő egyben.
Visky András Közép-európai Irodalmi Díjat kapott
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által 2024-ben alapított díjat először osztották ki.
Irodalomtámogatási program elindítását jelentette be Karácsonyi Zsolt
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint az alig féléves program alatt podcastek, tévéműsorok készülnek, és mintegy 100 vidéki író-olvasó találkozó is lesz.
Kárpátok karjába’
Thököly Vajk. Ez a név mindannak a szimbóluma, amerre az erdélyi magyarságnak nem kellene tartania.
Kétszeres Merítés-díjas Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című könyve
A regényt a zsűri és a közönség is értékelte.