A Bajor-térkép vonalai

Tanácstalanul ballagok Szajbély Mihállyal a vasárnap reggeli Kolozsváron. Egy kicsit szégyenkezve is, előző nap ugyanis az Unió utcai Panemarban reggeliztünk, és Boka Lacival együtt meglehetősen biztosan állítottuk, hogy vasárnap is nyitva van. Erre tessék: nincs nyitva, a Dózsa utcai sincs nyitva, egyáltalán semmi sincs nyitva, csak két cukrászda. Menjünk a piac felé, indítványozza Misi. Arra indulunk, és a Széchenyi téren valóban találunk egy helyet, ahol bekaphatunk valamit.

A Bajorul című, Bajor Andornak szentelt konferenciába rúgjuk az utolsókat: tízig el kell hagynunk a szállodát. Mihály előtt ráadásul hosszú út áll, Szegedig vezet majd – nekem csak vissza kell mennem kedves barátaim lakásába; mint mindig, ezúttal is zavar keletkezett a fejemben, ezért foglaltam szállást külön.

Hálistennek a zavar a fejemben nem avatkozott bele az előadásomba is, melyet remekül megtartottam, úrrá lévén még a lámpalázamon is, mely pedig igencsak ágaskodott. Biró Annamária, Berki Timea, Demeter Zsuzsa és a többiek pompásan megszervezték, az EME pedig eszményi helyszínnek bizonyult.

Családiasan tágas konferencia volt különben, a Bajor-gyermekek, Kati és Antal gyerekeivel-barátaival, szegedi, budapesti, nyíregyházi és persze erdélyi résztvevőkkel. Mindenki kitett magáért, lett légyen szó akár filológiai bravúrról, mint amilyet éppen Szajbély mutatott be a Bajor-pálya kezdeteiről, eredeti meglátásokról, mint amilyent számomra leginkább Balázs Imre Józsefnek az „egy bátor egér viszontagságai mint a világirodalom története” témájú előadása jelentett, vagy a Bajor-életmű egy-egy szakaszának feltérképezéséről, mint ahogy Boka László a líráról, Karácsonyi Zsolt pedig a drámáról beszélt. De minden résztvevő megrajzolta a maga vonalát a Bajor-térképen, és ismét rájöttem arra, milyen nagy figura volt ez az ember, akit „humoristának” neveztek, pedig annál jóval nagyobb és elmélyültebb területet jelölt ki magának.

Esténként a Bulgakovban kötöttünk ki, és szombaton irodalmi est is rendeződött, melyen Bajor-átiratokat olvastak fel az írók, köztük igencsak szellemeseket: például Botházi Mária irodalmi lexikona, Vermesser Levente Felicián-olvasata vagy Varga László Edgár „írói receptje” egészen fergetegesre sikerült, az embernek fájt már a szája a röhögéstől.

A fénypont számomra mégis a Bajor-lakás meglátogatása volt, illetve a róla szóló portréfilm. A nyárfasori tömbház negyedik emeletén megjelent valamiképpen Bajor szellemisége, ott ültünk a székeiben, láttuk az asztalát, kinéztünk az erkélyéről. A filmben pedig felolvasta a remek Nem értem a kurdokat című karcolatot, és utána szenvedélyesen beszélni kezdett arról, hogy végső soron mindannyian kisebbségiek vagyunk: az ember csak egy élőlény a sok közül, a Föld csak egy bolygó, a Naprendszer csak egy rendszer, és így tovább. Csodálatos ellenpontozás volt.

Ami engem illet, engem, az embert: Bálint Júlia Dobrev Klára frizurájához hasonlította az enyémet. Túléltem ezt is…