Hulladék
A Zero Waste Nemzetközi Nap: évente 92 millió tonna textilhulladék keletkezik világszerte
A divatipar túltermelése és a fogyasztói szokások sürgős változtatást igényelnek, ha nem akarunk belefulladni a textilhulladékba.
Csurgaléktó keletkezett a Hunyad megyei hulladékkezelőnél
Megbírságolták a felelős céget, amely egyébként többek között Kolozs megye szemetéért is felelős.
Kevesebb az útszélén hagyott szemét Romániában a betétdíjas rendszer bevezetése óta
Az útügyet is meglepte, hogy milyen jelentős mértékben gyűjtik össze a visszaváltható hulladékot az emberek.
Rúzsokat, kozmetikumokat, még óvszereket is bedobnak a lejárt gyógyszeres kórházi konténerekbe
Áprilistól a gyógyszertárak helyett a kórházak udvarán elhelyezett speciális konténerekben kell elhelyezni a már nem használt gyógyszereket, de sokan csak egy újabb szemétlerakót látnak benne.
Olcsón vetted a pólódat? Ez igazából nagyon szomorú
Az EU-ban az egy főre jutó átlagos textilfogyasztás évente 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet és 391 kg alapanyagot igényel. Pedig az egyszeri vásárló is tudna ez ellen tenni.
Románia utolsó az EU-ban mind a termelt, mind az újrahasznosított hulladék terén
Ausztria a rekorder, mindkét kategóriában.
Több mint 29 tonna hulladékot szállító kamionokat fordítottak vissza a határról a román hatóságok
Hollandiából és Angliából érkezett az illegális fuvar.
Magyarországi hulladékokat szállító kamionokat fordítottak vissza a román határrendészek
Az árukísérő dokumentumok szerint rezet, bronzot, sárgarezet, más színesfémeket és különböző használt termékeket szállítottak.
Fűtőanyag vagy komposzt készülhet a kidobott karácsonyfákból, de a kecskéknek is felajánlhatjuk őket
Itt a karácsonyfák levetkőztetésének ideje, körülnéztünk, hol és hogyan érdemes megszabadulni tőlük. Ha helyesen járunk el, hasznot is hajtatnak még a fenyőcsemeték.
Hét személyt vettek őrizetbe az országba illegálisan behozott hulladékok ügyében
A házkutatások során több mint 48 tonna törvénytelenül behozott hulladékot találtak a hatóságok.