Fűtőanyag vagy komposzt készülhet a kidobott karácsonyfákból, de a kecskéknek is felajánlhatjuk őket

2024. január 10. – 10:20

Fűtőanyag vagy komposzt készülhet a kidobott karácsonyfákból, de a kecskéknek is felajánlhatjuk őket
Összeszedik a kidobott fákat Bukarestben, 2023. jan. 5-én – Fotó: George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Európai szinten 60 millió fenyőcsemetét vágnak ki évente karácsonyfának, azonban a számuk egyre csökken, mivel egyre többen választanak műfenyőt, derül ki az országos környezetvédelmi hatóság közleményéből. A román állami erdészet közel 20 ezer darabot dob a piacra, ugyanakkor számos cég is foglalkozik a karácsonyfának való forgalmazásával. A kitermelt mennyiség jelentős része, nyilván, exportra megy.

Bár sokak számára környezetbarátabb megoldásnak tűnik a több évig használható műfenyő, mint a vágott használata, szakértők szerint ez egyáltalán nincs így. A műanyag karácsonyfák előállítása környezetszennyező eljárással történik, és le nem bomló hulladék lesz belőlük. A vágott viszont, mint állítják, túlnyomó többségben ültetvényekről származik, tehát jó esetben nem ártunk az erdőknek azzal, ha ezt a lehetőséget választjuk. Sőt, hívják fel a figyelmet, a fenyőültetvények , ha nem is érnek fel ökológiai szempontból egy erdős területtel, viszonylag természetközeli környezet fenntartását igénylik, ezért vannak, akik kimondottan ajánlják, hogy vásároljunk rendes fát a műfenyő helyett.

Azoknak pedig, akik cserepeset választanak, azt ajánlja a környezetvédelmi hatóság, hogy kertekbe ültessék ki ezeket, ne az erdőbe, mivel zömében olyan fajokról van szó, melyek amúgy sem bírnák a szabadban. Arról nem is beszélve, hogy nem ajánlott a természetes élőhelyekre más országokból származó fajokat behurcolni, beleértve a földlabdában megbújó számos, idegenhonos élőlényt is.

Egy, a Libertatea által közöl felmérés szerint egyre inkább divatba jött az elmúlt években a műfenyő használata. A karácsony előtt készített vizsgálatból az derült ki, hogy a romániaiak 54 százaléka készült műfenyőt venni, és mindössze tízből egy megkérdezett mondta azt, hogy „rendes”, azaz vágott fenyőt vásárol. 17 százalék nem készült karácsonyfát állítani, és mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy cserepeset vesz, melyet az ünnep után kiültet.

A hazai állapotokat jól tükrözi, hogy a környezetvédelmi hatóság karácsony előtti felhívásában nyomatékosan arra kért mindenkit, hogy ne dobálják ki az erkélyről a fákat, mert ez balesetveszélyes. Megjegyezték, sajnos, a mai napig bevett szokásnak számít a lakótelepeken, hogy egyszerűen kidobják ezeket az emeleti lakásokból, nem kevés problémát okozva ezzel.

Honnan és mikor viszik el a fenyőfákat?

A legtöbb erdélyi városban a köztisztasági vállalat szállítja el előre bejelentett program szerint a fenyőfákat. A nagybani árusok, barkácsboltok pedig rendszerint visszaveszik a fákat az ünnep lejártával, egyesek pénzt vagy utalványt is kínálnak a tudatos vásárlóknak, melyek értéke eléri a 25 lejt is akár.

Azonban nem minden városban megengedett kitenni a kukaszigeteken a fákat, a temesvári önkormányzat például büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik így járnak el. A Stiridetimisoara szerint négy helyszínt jelöltek ki erre a célra, és csakis ezeken a telepeken adhatók le a levitézlett karácsonyfák, január 3-tól kezdődően.

Kolozsváron január 22-ig ingyenesen szállítják el a szeméttárolóknál elhelyezett karácsonyfákat a hulladékszállító kocsik. Oláh Emese alpolgármester szerint a tavalyi évben közel 15 ezer fát gyűjtöttek össze, és arra buzdítanak idén is mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Január 22. után pedig a fenyőket a Bucsony/Bucium – Colina hulladéklerakó központhoz vagy a Mărăști negyedben, a Septimius Severus utcából megközelíthető, Téglás/Fabricii utcai hulladékgyűjtő lerakathoz lehet majd elvinni, és ingyenesen leadni. A szemétszállító cégek ellenérték fejében házhoz mennek átvenni a fenyőket. Kérdésünkre az alpolgármester elmondta, ahogy a tavalyi évben, idén is komposztálják ezeket a fákat, és különböző vetési komposztot állítanak elő belőlük.

Marosvásárhelyen a kerti és zöldhulladék számára kialakított helyekre tehetik le a tömbházlakók a karácsonyfaként használt fenyőfákat. A helyszíneket a szelektív hulladékgyűjtő konténerek közelében alakították ki. A magánházak esetében a fenyőfákat a házak elől fogják összegyűjteni. Arra kérik a lakókat, hogy csak a meghirdetett dátumon, azaz a háztartási hulladék elszállítása napján helyezzék ki a fákat a házak elé.

Szatmárnémetiben január 11. és 31. között szállítják el a fenyőket, a magánházaktól a háztartási hulladék elszállítására kijelölt napokon, a tömbházak környékéről pedig az említett periódus minden napján. Arra kérik a lakókat, hogy a karácsonyfákat a kukaszigeteken tegyék ki. Amint a szemétszállító vállalat közleményéből kiderül, komposztot, illetve virágföldet készítenek belőlük.

Székelyudvarhelyen a tömbháznegyedekben a fákat a gyűjtőpontokra kell vinni, a magánházakban lakóknak a szemetes napon a kuka mellett kell elhelyezniük úgy, hogy azok ne akadályozzák a gyalogosforgalmat, írja a városháza közleményében. Az elszáradt karácsonyfák begyűjtése egész január hónapban tart majd. Az összegyűjtött zöldhulladékot aprítják és a biomasszás kazánokban fűtőanyagként használják fel.

Csíkszeredában is a hulladéktárolók mellé tehetik ki a fákat a tömbházak lakói, a magánházaktól szintén a hulladékszállítási napokon viszik el a fákat. Ledarálják őket, az így létrehozott szilárd tüzelésű anyagot pedig értékesítik, írja a Székelyhon.

A szabály Nagyváradon is ugyanaz: kertes házaktól a szemétszállításra kijelölt napokon, a tömbházak melletti konténerektől pedig naponta szállítják el a fenyőket, január 9. és 13. között. A kérésük hasonló a többi vállalatéhoz: a fákat alaposan pucolják le, ne maradjanak rajtuk díszek, szaloncukros papír és semmi egyéb, ami nem való a zöld hulladék közé.

Az idei legcukibb felhívás a témában minden bizonnyal a temesmurányi szabadidőközponté, mely látogatható farmot is működtet. Mint írják, várják a környezettudatos vendégeket, akik egy-egy fácska leadásáért cserébe egy kétszemélyes belépőt kapnak. Tehát, ha esetleg sikerül a szomszéd karácsonyfájára is szert tenni, egy négytagú család is eltölthet itt kellemesen néhány órát. Azt írják, a zöld részeket a 20 kecskéjüknek szánják, akik jóízűen elfogyasztják a vitamindús tűleveleket, a fa többi részét pedig tűzifaként hasznosítják.

De mire használható a fenyőhulladék? Nem túl savas a kertnek?

Többen idegenkednek a tűlevélkomposzt használatától a kertben, mert úgy vélik, túlságosan savas kémhatású, ezért például nem ajánlott zöldségesben kiszórni. Az agroforum.hu portál ugyanakkor azt írja, nem kell tartani a savasságtól, mert ez csökken a komposztálódás során. És ha betartunk pár szabályt, például maximum 10 százalékban keverjük a komposzthoz a tűleveleket, bátran lehet ezeket is használni.

Sőt, előnyös is, hiszen a tűlevelek lazítják a keveréket, így elősegítik a komposztképződési folyamatot. És attól sem kell tartani, hogy a gyantás bevonat miatt nagyon lassan bomlik, ezen lehet aprítással segíteni, például fűnyíróval. Mint írják, mulcsként pedig kifejezetten jól hasznosíthatók a tűlevelek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!