Évforduló

Szitává lőtték őket az út szélén, de sejthető volt, hogy ez lesz a vége
Bonnie-t és Clyde-ot 90 éve végezte ki egy texasi rangerek által szervezett kommandó. Bonnie versben jósolta meg a halálukat. A bűn útjára lépett szerelmespár történetét később sokan romantizálták,...
30 évvel ezelőtt halt meg Ayrton Senna, Brazília-szerte rá emlékeznek
A rajongók és a sport szerelmesei számára Senna nem csak egy versenyző, hanem igazi hős.
Magához láncol, kiszipolyoz és közben egyre rosszabb, de húsz év után is megkerülhetetlen a Facebook
A legnépszerűbb közösségi platform húsz éve, 2004. február 4-én indult el, és a rengeteg botránya és ballépése ellenére máig meghatározó tudott maradni, pedig elég előrehaladottan elszaródott már, a...
Mit adott nekünk 25 év alatt a Google?
A születésnapját ugyan csak később tartja a cég, de hivatalosan már összejött a negyed évszázad. Összeszedtük, honnan jött és hova tart az internet egyik legmeghatározóbb, egyben legtöbbet bírságolt...
A cseh államfő a prágai tavasz évfordulóján: Oroszország mit sem változott 1968 óta
Mindeközben a Magyar Nemzet arról cikkezik, hogy az invázióban résztvevő magyar katonákat úgy fogadták a szlovákiai magyarok, mint 1940-ben Horthy seregét.
Tyereskova a Szovjetunió hőséből lett Putyin lelkes szolgálója
Az első női űrhajós éppen 60 éve jutott fel az űrbe. A hivatalos jelentés szerint minden rendben ment, pedig volt egy veszélyes helyzet és több kisebb kellemetlenség. Valentyina Tyereskova politikai...
A ma 30 éves Jurassic Park startlövés volt a CGI-éra szuperprodukcióinak
Spielberg nem spórolt semmin: harminc évvel ezelőtt a legjobb trükkmesterekkel teremtette meg a filmtörténet legsikeresebb dinóit, és a kasszáknál meg is döntötte korábbi saját rekordját. Az...
Putyin: Ők kezdték a háborút, és mi bevetettük magunkat, hogy megállítsuk azt
Hazugságok sorozatával vádolja a nyugati országokat Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulóján. Évértékelő beszédében az orosz elnök bejelentette: felfüggesztik részvételüket...
A 21 éves Szomszédnéni csak félig gondolja komolyan a humorszakmát
Erdélyi turnéval ünnepli húszéves születésnapját a Szomszédnéni Produkciós Iroda.
Felrobbant a repülője, tízezer métert zuhant, majd a kórházban azt kérdezte: Van egy cigarettája?
Vesna Vulović úgy jutott fel stewardessként a Jugoszláv Légitársaság 367-es járatára, hogy nem is lehetett volna légiutas-kísérő. Mégis egyedüliként élte túl, amikor a repülőgépe lezuhant....
Kövess minket Facebookon is!