A cseh államfő a prágai tavasz évfordulóján: Oroszország mit sem változott 1968 óta

Csehországban a prágai tavasz leverésének 55. évfordulójára emlékeztek: 1968. augusztus 21-én szállták meg Csehszlovákiát a Varsói Szerződés túlerőben lévő seregei, köztük a magyar is, hogy leverjék a keleti blokk többi állampártja által rájuk is veszélyesnek ítélt demokratizáló kísérletet. A megemlékezők a Cseh Rádió prágai épülete előtt gyűltek össze, hogy felidézzék az 55 évvel ezelőtt történteket és fejet hajtsanak azoknak az emléke előtt, akik a szovjet invázióban életüket vesztették. Beszédet mondott Petr Pavel köztársasági elnök, Petr Fiala miniszterelnök, Markéta Pekarová Adamová, az alsóház elnöke, Miloš Vystrčil, a szenátus elnöke és Bohuslav Svoboda, Prága polgármestere.

Az évfordulón a cseh államfő, Petr Pavel elmondta: szerinte Oroszország semmit sem változott 1968 óta, a neve ugyan megváltozott, de politikája és értékvilága nem.

„Ukrajna csak azt akarja, amit mi akkor szerettünk volna. A saját útját akarja járni, és saját útját ő maga akarja eldönteni” – mondta a cseh államfő, párhuzamot vonva az 55 évvel ezelőtt történtek és az orosz-ukrán háború között.

A Gemist szúrta ki, hogy napokkal korábban a Magyar Nemzetben arról született írás, hogy nincs semmi kivetnivaló abban, hogy a magyar hadsereg is részt vett az invázióban, hiszen „honvédeink elbitorolt magyar földre léptek 1968-ban, és ott magyar reménnyel, magyar hűséggel találkoztak. Magyarországnak, a magyar nemzetnek ezért semmi szégyenkeznivalója nincs”, Kádáréknak annál inkább: maradhattak volna Dél-Szlovákiában, de nem tették. A szerző Horthy bevonulásához hasonlítja az 1968 augusztusában betörő magyar hadsereget, és azzal a konklúzióval zárja írását, hogy „illékony remény volt 1968-ban az a két hónap, de magyar szemszögből mégiscsak remény. És ha tanulunk belőle a jövőnek, akkor nem volt hiábavaló.”

A történelmi tények azonban teljesen másként néznek ki: megszállóknak tartották a magyarokat is – Dél-Szlovákia magyar nemzetiségű lakosságának a viselkedése semmiben sem tért el a szlovákokétól.

A legtöbbjük megszállóknak tartotta az Ipolyság felől Léva és Nyitra térségébe bevonuló magyar katonákat.

Erről többek között az a felmérés is tanúskodik, amelyet a pozsonyi pártközpont megbízásából készítettek 1968 szeptemberében. Ugyanez volt a véleménye Szűcs Ferenc altábornagynak, a magyar hadsereg összekötő tisztjének, aki szeptember 2-án Czinege Lajoshonvédelmi miniszternek tett szóbeli jelentésében hangsúlyozza, hogy nincs semmilyen támogatottsága a Varsói Szerződés katonáinak, szerinte a legjobb lenne azonnal hazaindulni. Hasonló véleményen volt Sztankó Pál, pozsonyi magyar főkonzul is, aki szeptember 13-án Budapestre küldött részletes helyzetelemzésében rámutat, hogy a megszállással enyhült a magyar és a szlovák nemzetiségű polgárok közötti éles feszültség, mert azóta egységesen lépnek fel a megszállók ellen. Akik más véleményen vannak – s név szerint néhány járási párttitkárt említ –, azokat árulónak bélyegzik meg, s életveszélyesen megfenyegetik – írja a magyar diplomata.

A prágai tavasz 1968 januárjától augusztus végéig tartó csehszlovákiai kísérlet volt az „emberarcú szocializmus” megteremtésére, a politikai, társadalmi és gazdasági élet, a párt és az állam demokratizálására.

1968 januárjában a tizenöt éve hatalmon lévő, dogmatikus, represszív Antonín Novotnyt a reformer Alexander Dubček váltotta Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkári posztján. Dubček haladéktalanul nekilátott, hogy a párt és a rendszer demokratizálásával úrrá legyen az immár tüntetésekbe torkolló, széles körű társadalmi elégedetlenségen, amelyet két évtized elhibázott gazdaságirányítása és elnyomó belpolitikája váltott ki. Véget kívánt vetni a koncepciós pereknek, szabadlábra helyeztetett minden politikai elítéltet, eltörölte a sajtócenzúrát és az utazási korlátozásokon is enyhített. Ám Dubček, miközben a jó viszony fenntartására törekedett Moszkvával, nem mérte föl, milyen kihívást jelentenek reformjai a többi szocialista ország vezetése számára. Az ottani vezetők világosan látták, hogy a cseh példa nyomán olyan engedményekre kényszerülhetnek, amelyek alááshatják a hatalmukat, sőt a Varsói Szerződés összeomlását is előidézhetik. Brezsnyev szovjet pártfőtitkár a helyzetet különösen veszélyesnek ítélte, és hosszas tárgyalások, egyeztetés után augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel megindította a „Duna hadművelet” fedőnevű katonai offenzívát, melyben a szovjet csapatok lengyel, magyar és bolgár támogatással bevonultak Csehszlovákiába