RSS
Az aquapark adminisztrátora szerint nem etnikai kritériumok alapján válogatják meg a vendégeket.
A polgármester nem várta ki a vizsgálatok eredményét. Mivel a kórházvezetőt a város önkormányzata nevezi ki, úgy döntött, hogy a menedzsernek mennie kell.
A lengyeleken kívül az Európai Unió valamennyi tagállamának nagykövetsége aláírta a nyilatkozatot.
Mugur Vărzariu emberjogi aktivista érte el, hogy a 12 évvel ezelőtt felhúzott fal lebontására kötelezzék a várost.
Az emberi méltóság súlyos megsértése, illetve a mentális zavarokkal küzdő emberek elleni uszítás és diszkriminációra való buzdítás miatt bírságolta őket a CNA.
A társadalom a leggyakrabban az előítéletek torzító lencséjén keresztül tekint a romákra, mondta a miniszterelnök.
Alexandru Hegyi szerint őt nem érdekli a kártérítés, sem a cirkusz, de azt akarja, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő.
Ahogy az várható volt, célt ért ez egyházak tiltakozása.
A fejleményről az érintett, Alexandru Hegyi számolt be, aki egyébként régész és Japánban él.
A turista magyarázatot követel, és közben a holland sajtó is elkezdte tematizálni a nyilvánvalóan diszkrimináló eljárást.