Archívum

Egy németországi amerikai támaszpontnak is fontos szerepe volt az orosz–ukrán háborúban
A New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, hogy volt olyan pontja a háborúnak, mikor az amerikaiak szerint 50 százalékos esélye volt egy atomháborúnak.
Irán vezetője nem hajlandó a nukleáris programjáról tárgyalni az amerikaiakkal
Donald Trump előző nap hívta tárgyalni Iránt. Az ország vezetője szerint viszont az Egyesült Államok korlátozná Iránt egy esetleges tárgyalással.
A levegő–levegő atomrakétát csak egyetlenegyszer próbálták ki
Az ötvenes években jó ötletnek tűnt ellenséges repülőgépekre lődözni irányítatlan nukleáris robbanófejekkel. A rakétából több ezret gyártottak le, és egészen 1988-ig hadrendben volt.
Teller Ede elkezdte tervezni a világ legpusztítóbb bombáját, aztán a fiókjában maradt
1961-ben a szovjetek bevetették minden idők legkegyetlenebb bombáját, aminek a Cár nevet adták. Tervben volt az amerikai válasz is, de szerencsére a tesztig sem jutottak el.
Az atomfegyverek Belaruszba telepítése eszkalációs lépés, de a háború menetét kevéssé befolyásolja
Putyin bejelentette, hogy harcászati atomfegyvereket telepít Belaruszba, de Moszkva nukleáris fegyvereinek hatótávolsága eddig is lefedte Ukrajnát. Miközben az oroszok Bahmutot szorongatják, április...
Irán megkezdte a 60%-ra dúsított urán előállítását
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint ezzel az ország egy lépéssel közelebb került az atomfegyverhez szükséges anyaghoz.
Észak-Korea annyi rakétát lődöz, hogy következő lépcsőként ismét atomkísérlettől tartanak
Kim Dzsongun az elmúlt két napban annyi rakétát lőtt a tengerbe, mint amennyit általában egy év alatt szokott. Egyesek szerint az amerikai–dél-koreai hadgyakorlattal van baja, mások szerint egy...
Az űrbéli atomtűzijáték, amelyet az emberek hawaii bombapartikról csodáltak
Hidrogénbombát lőni egy föld körüli, ismeretlen részecskeövbe, aztán hotelek tetejéről nézni, mi történik, miközben sorban mennek tönkre a műholdak? 1962-ben még tudtak bulizni.
Kövess minket Facebookon is!