Archívum

Tárgyalásra kényszerítik perelő civilek az Európa legnagyobb naperőművét tervező beruházót
Az ezer hektáros létesítményt egy természetvédelmi területen hoznák létre Arad megyében, figyelmen kívül hagyva az élővilág érdekeit.
Maia Sandu nyerte a moldovai elnökválasztást
A külföldön élő moldovai állampolgárok szavazatai döntőek voltak.
Tüntetés Belgrádban: a kormányt vádolja az újvidéki baleset miatt az ellenzék
„A vér a ti kezeteken szárad” – feliratú transzparensekkel mentek utcára a tüntetők Belgrádban.
Kolozsvári színház: Visky András vezető dramaturg marad
A költségmegszorító törvénnyel magyarázza a kolozsvári színház, hogy megváltoztatták a korábbi művészeti aligazgató beosztását, és közölte, nem neveznek ki a helyére senkit.
Letartóztattak egy nőt Iránban, mert fehérneműre vetkőzött, miután zaklatták őt a hidzsáb hiánya...
Az Amnesty International követeli a nő szabadon engedését, és hogy Irán vizsgálja ki az esetet.
Kamionnal ütközött egy személyautó Maros megyében, négyen meghaltak
Nagy erőkkel szálltak ki a mentők, de a kisautó utasain már nem tudtak segíteni.
Délután háromra a moldovai választópolgárok több mint 40 százaléka szavazott
Több mint 2,7 millió moldovai állampolgárt várnak vasárnap az urnák elé, hogy az Európai Unió- és NATO-párti Maia Sandura vagy az oroszpárti Alexandr Stoianoglóra szavazzanak az elnökválasztás...
Az észak-koreai külügyminisztérium Orbán Viktort dicsérte
A diktatúrának nagyon tetszett, hogy a magyar miniszterelnök keményen bánt október 23-án az Európai Unióval.
Hermész goblene
Az a színház, ahol Visky András dolgozott, a szabadságom egyik szülője volt. (...) Az az időszak volt nagyjából az ő és minden 1955 és '70 között született szép szabadságának kora, amely azóta véget...
Visky András már nem a kolozsvári színház művészeti aligazgatója
Véget ért a művészeti vezetői beosztása a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, jelentette be.
Kövess minket Facebookon is!