Hermész goblene

Az a színház, ahol Visky András dolgozott, a szabadságom egyik szülője volt. Ott láttam a Buszmegállót, a Kopasz énekesnőt, a Félreértést, a Mórokat, a Három nővért, a Gianni Schicchit, a Vadkacsát, az Alkoholistákat, a Woyzeck-et. Ott értettem meg, milyen vad is tud lenni a színház – valamelyik nap, miután Hadas Kriszta meghalt, láttam egy fényképet róla, Tóth Krisztináról és két fiúról a költő oldalán, abból sugárzott ez a vadság, meg az Egy nap élet című hatalmas Kemény István-versből –, milyen kegyetlen és igaz.

Nem véletlenül jut eszembe mindez: az az időszak volt nagyjából az ő és minden 1955 és '70 között született szép szabadságának kora, amely azóta véget ért, és részben éppen nekik „köszönhetően”. De mi maradjunk a szabadságnál, és térjünk vissza Viskyhez.

A mai napig előttem az a Nappali ház – ó, én elmaradt ifjúságom! –, amelyben a Goblent meg a Hermészt olvastam, előttem azok a fergeteges Éneklő borz-felolvasások KAF-fal, Láng Zsolttal, Kisgyörgy Rékával, Jakabffy Tamással, előttem a Kolozsvári Állami Magyar Színház 200 éves évfordulójának nyüzsgése-pozsgása, előttem a múltunk. Ha volt közösség, amelyet szívesen vállaltam, vagy inkább megtiszteltetésnek tartom, hogy ott lehettem, miközben működött, akkor ez éppen az a közösség volt. És ebben mind ott volt Visky.

Időnként nem értettem, miért marad a színházban, hiszen Tompa Gábornak különös gesztusai lettek az utóbbi időben, de ahogy értem, mint valami fanyar gyümölcs, úgy értettem meg egyre jobban mindent; idővel egyre távolabb kerültünk földrajzilag, de szemléletben, azt hiszem, maradtunk közel.

És megszületett a csodálatos Kitelepítés, ez a könyv, amelyre András egész életében készült, és amely a vers eszközeivel sűríti a prózát. Ez valamilyen csúcsot is jelentett, de még előttünk a csúcsok, úgy remélem. Természetesen első életemben, még Kolozsváron találkoztunk a leggyakrabban, de azt hiszem, az az ég fölötti város, amelyen annyit dolgoztunk mindketten, továbbra is Kolozsvár marad. A távozás mindig melankólia, mégis mindig remény. András elment, de András itt maradt. Maradjon is, szője még a goblent, Hermész pasztellszínekben villódzó goblenét.