Délután háromra a moldovai választópolgárok több mint 40 százaléka szavazott

Délután háromra a moldovai választópolgárok több mint 40 százaléka szavazott
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság jelenlegi elnöke, a PAS elnökjelöltje szavaz az elnökválasztás második fordulójában – Fotó: Elena Covalenco / Inquam Photos

Vasárnap délután három óra után meghaladta a 40 százalékot a részvételi arány a moldovai államfőválasztás második fordulóján a G4Media szerint.

Több mint 2,7 millió szavazati joggal rendelkező moldovai állampolgárt várnak vasárnap az urnák elé, hogy az Európai Unió- és NATO-párti Maia Sandura, a jelenlegi elnökre vagy az oroszpárti Alexandr Stoianoglóra szavazzanak. A szavazóhelyiségek este 9-ig tartanak nyitva.

A kisinyovi kormány több európai uniós tagállamot, köztük Romániát is figyelmeztette arra, hogy Oroszország megpróbálhatja befolyásolni a szavazás menetét a diaszpóra számára felállított külföldi szavazóhelyiségeknél.

Maia Sandu, az Akció és Szolidaritás Párt (PAS) jelöltje azt mondta, miután leadta a szavazatát, hogy „a tolvajok szavazatokat akarnak vásárolni, a tolvajok el akarják lopni az országunkat!”, majd hozzátette, hogy bízik a moldovaiakban, akik szerint helyesen választanak majd.

Alexandr Stoianoglo, a Szocialisták Pártjának jelöltje azt mondta, olyan Moldovára szavazott, aki nem áll kinyújtott kézzel, de harmonikusan ápolja a kapcsolatait mind a Kelettel, mind a Nyugattal, majd hozzátette, mindenkit arra bíztat, hogy éljen a szavazati jogával.

Igor Grosu, a kisinyovi parlament elnöke arról beszélt, hogy információi szerint szervezett módon szállítják a választópolgárokat fehéroroszországi és törökországi szavazókörzetekbe. Leszögezte, hogy a rendőrség és az illetékes hatóságok minden illegális beavatkozást dokumentálnak.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök Facebook-oldalán szintén szavazásra szólította fel vasárnap a moldovai polgárokat, és arra biztatta őket, hogy válasszák Maia Sandut, mert az alternatíva “szegénységet és nemzetközi elszigetleltséget jelent.

A moldvai elnökválasztás első fordulójában Maia Sandu a szavazatok 42,49 százalékát, Alexandr Stoianoglo pedig a szavazatok 25,95 százalékát szerezte meg.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!