Vig Emese
Elemző: Bolojan megkapta a megbízatást, de az igazi próbatétel csak most kezdődik
A politikai háttéralkuk után most azon a gazdasági programon a sor, amely eldönti: stabilizálódik-e az ország pénzügyi helyzete, vagy jönnek az automatikus megszorítások.
Állami manőverrel rendezik át a magyarországi humán kutatóhálózatot, tiltakoznak az érintettek
A kutatók szerint a döntést minden egyeztetés nélkül, politikai alapon hozták meg, a folyamat pedig a független kutatás felszámolásának újabb lépése.
Meghalt Oláh Anna Bolyai-kutató
Életének 80. évében meghalt Oláh Anna fizikus, neves Bolyai-kutató, akinek köszönhető, hogy Bolyai János és Kőrösi Csoma Sándor életműve felkerült az emberiség nagy teljesítményeit számon tartó...
Brüsszel haladékot adott Romániának: október 15-ig kell bemutatni a költségvetési kiigazító csomagot
Az idő továbbra is szorít, a kormánynak június 30-ig kell benyújtania az első reformcsomagot, október 15. pedig a végső határidő a jogilag elfogadott intézkedések bemutatására.
Vége a patthelyzetnek: Nicușor Dan Ilie Bolojant nevezte meg miniszterelnök-jelöltként
Az államfő azután jelentette be a döntést, miután az ECOFIN haladékot adott Romániának a költségvetési hiány kezelésére, ami áttörést hozott a napokig húzódó politikai vitában.
Nordis-ügy: Vladimir Ciorbă hatósági felügyelet alatt marad, de elhagyhatja az országot
Ciorbă és felesége, a volt PSD-s képviselő Laura Vicol a botrány központi figurái: több tízmillió eurót sikkasztottak el a károsult ügyfelek pénzéből.
Nagyon durva beomlások látszanak a parajdi sóbányánál a Sóvidéki Televízió felvételein
Friss drónfelvételeken több méter mély szakadékok és megsüllyedt területek láthatók a parajdi sóbánya körüli munkaterületen.
Az AUR szerint itt az idő előre hozott választásokat tartani, mert Románia kormány nélkül sodródik
A párt szerint a politikai patthelyzet veszélyezteti az ország működését.
Miért nincs még mindig kormány? Nicușor Dan és Bolojan nem bírnak megegyezni, Románia egyre...
Megakadt a kormányalakítás, miután Nicușor Dan és Ilie Bolojan összekülönbözött az áfaemelésen. Az elnök ragaszkodik a kampányban tett ígéretéhez, Bolojan pedig a saját elképzeléséhez. A...
Megugrott az építőipari termelés áprilisban, de az éves adat lejtmenetet mutat
Éves szinten viszont már nem ilyen fényes a kép – itt 6,1 százalékos visszaesést regisztráltak.









