A gyergyói 100 millió forintos ifjúsági támogatásról írt cikkünkre nyílt levélben reagált a polgármester
A Transtelex cikke után megszólalt Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester, aki visszautasítja azokat a következtetéseket, amiket levontunk, és azt mondja, semmi köze ahhoz az egyesülethez, amelyhez a 100 millió forintos támogatás került. Válaszában azonban több kulcskérdést elfelejtett tisztázni.
Miután a Transtelex megírta, hogy a Magyarország Ifjúsági Fővárosa programban elnyert 100 millió forintos támogatás nem a gyergyószentmiklósi önkormányzathoz, hanem egy, a polgármesterhez köthető egyesülethez került, Nagy Zoltán levélben reagált a cikkre. Az ügy lényege röviden: a pénz nem a városháza számlájára érkezett be, a tanácsot nem tájékoztatták arról, hogy melyek a tervek az összeggel, és ki fogja kezelni a pénzt, aztán kiderült, hogy a 100 millió forint egy olyan civil szervezethez került, amelyet épp a támogatás érkezése előtt szerveztek át.
A polgármester a Transtelexnek is megküldött válaszában, amit Facebook-oldalán is megosztott, azt írja, hogy a program lebonyolítását a gyergyói fiatalokra bízták, és ennek érdekében jelöltek ki egy ifjúsági egyesületet, amely már 2003-ban létrejött az önkormányzat mellett működő IFITÉKA körül. Ebben a szervezetben korábban ő maga is érintett volt, de állítása szerint időközben – az alapszabály módosításával együtt – kivonult belőle, és jelenleg semmilyen kapcsolatban nem áll az egyesülettel.
A levél szerint az is fontos szempont volt, hogy a programot lebonyolító szervezetben ne legyen politikailag kitett személy, és az egyesület múltja se kötődjön politikai pártokhoz. A polgármester hangsúlyozza: az egyesület működése jogszerű, a változtatásokat bíróság jegyezte be, a támogatás pedig kizárólag a program céljaira fordítható.
A polgármester levelében arra is kitér, hogy a támogatás kizárólag a program céljaira fordítható, és semmilyen formában nem használható fel más rendezvények vagy korábbi tartozások finanszírozására. Ez a magyarázat ugyanakkor elsősorban a felhasználás jogi kereteire vonatkozik, és nem tisztázza, hogy a gyakorlatban ki hozza meg a döntéseket a pénz elköltéséről, illetve milyen ellenőrzés mellett történik ez.
Azt is írja, hogy a Juventus Egyesületnek negyedéves beszámolási kötelezettsége van, így szerinte mindenki számára ellenőrizhető lesz, hogy mire költik a pénzt. A cikkünkben megjelent állításokat ugyanakkor „félrevezetőnek”, „kiragadottnak” és „valótlanoknak” nevezi, és úgy fogalmaz: a cikk „a valóságot torzító támadás”, amely szerinte a személye és az ifjúsági főváros program lejáratására irányul.
A válasz azonban több, az ügy szempontjából kulcsfontosságú kérdésre nem tér ki.
Továbbra sem derül ki például, hogy
- miért nem tájékoztatták a városi tanácsot a támogatás megérkezéséről,
- ki és milyen döntés alapján jelölte ki a Juventus Egyesületet a pénz fogadására,
- illetve pontosan milyen mechanizmus biztosítja a közpénz felhasználásának átláthatóságát és ellenőrizhetőségét.
- Nyitott kérdés marad az is, hogy milyen szerepe van a projektben Kántor Boglárka RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, akit helyi döntéshozók a programhoz és a források felhasználásához kötődő szereplőként említettek, miközben az ő pontos felelősségi köre nem tisztázott. A képviselő a Transtelex megkeresésére nem reagált.
A történet így egyelőre ott tart, hogy a polgármester szerint minden szabályosan zajlik, de az továbbra sem világos, hogy pontosan ki, milyen felhatalmazással és milyen kontroll mellett dönt a gyergyói fiataloknak szánt 100 millió forint sorsáról.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás