Bodor-ügy: bocsánatkéréssel és relativizálással válaszolt a Háromszék főszerkesztője

A Háromszék szerkesztősége elhatárolódik Bodor János Facebookon közzétett AI-videóitól – erről Farcádi Botond leköszönő főszerkesztő írt a lapban. A cikk szerint a bejegyzések „jogos közfelháborodást váltottak ki”, és „ízléstelennek és vállalhatatlannak” minősülnek. Bodor János április 16-án tette közzé azt a mesterséges intelligenciával készített videót, amelyben egy székelyruhás férfi karddal lemészárol egy, a Tisza Párt logójával megjelölt poloskát Európa térképén, székely zászló előtt. A felirat: „Amikor a Poloska Székelyföldre téved… ilyen fogadtatásban lesz része.”

A szerkesztőség külön is elnézést kért Tőkés Hunortól, a Transtelex munkatársától, „akinek arcképét Bodor János felhasználta második bejegyzésében”. Bodor ugyanis, miután a Transtelex szóvá tette az ügyet, előrukkolt egy újabb AI-alkotással, amiben már Tőkés Hunort pécézte ki, és a bátor székely AI-férfiú egy hernyóvá vedlett, Tőkés Hunor arcát viselő szörnnyel nézett farkasszemet a poloska mellett. A Háromszék főszerkesztőjének szövege hangsúlyozza, hogy tisztelik más erdélyi magyar szerkesztőségek munkáját, még akkor is, ha világnézeti különbségek vannak köztük.

Az elhatárolódás és bocsánatkérés után azonban éles kanyarral Farcádi műfajt vált és publicisztikai kérdésfelvetésekkel folytatja, ügyesen átkeretezve a történetet. Mire a cikk végére ér az olvasó, már-már szinte úgy érzi, valójában Bodor Jánost és a Háromszéket illeti meg a bocsánatkérés, és ha már itt tartunk, kiterjeszthetjük minden székely emberre, hiszen a főszerkesztő tudni véli, hogy „ az elszigetelt eset kapcsán olyan képet sugároz a sajtó, hogy csupa primitív, gyűlölettől elvakult, erőszakos emberek lakják e tájat.” Nem, soha nem állt szándékunkban ez, soha nem általánosítottunk, és az első általánosítás, amit az ügyben olvastunk, éppen ez az idézet, ami pontosan a Háromszékben van leírva.

A napilap leköszönő vezetője írásában úgy fogalmaz, nem tartja egyértelműnek, miért a Háromszéket éri a kritika, és nem inkább azt a platformot, ahol a videók megjelentek, vagyis a Facebookot. Azért, mert a videót nem az algoritmus készítette el, Bodor János, aki az ötletgazdája is a projektnek, és annak megvalósítása után fel is töltötte a platformra, mert úgy értékelte, hogy ez nyilvánosság elé kívánkozik. Nem a Facebook döntött arról, hogy egy újságírót hernyóként kell ábrázolni, nem a platform választotta ki a képeket, a narratívát, a kontextust, és nem az algoritmus írta meg az üzenetet. Mindezeket a Háromszék újságírója tette.

Farcádi Botond szerint az sem magától értetődő, hogy egy szerkesztőség mennyiben felelős egy munkatárs magánfelületen, szabadidejében közzétett tartalmaiért. Az, hogy Bodor János saját oldalán tiszás poloskát gyilkol és újságíró-hernyóval hadakozik szabadidejében, Farcádi szerint leválasztható a szakmai szerepről. De ez nem így működik. Bodor János ugyanazzal a névvel posztol, amellyel a Háromszék hasábjain publikál, a követői nem egy magánembert látnak, hanem a Háromszék újságíróját. Az a bizalom, amit a lapnál végzett munkájával szerzett meg, ott van a posztok mögött is, és sokak szemében éppen attól válik megfontolandóvá, amit közzétesz. Ezért nem igazán értem a főszerkesztő érvelését: nem két külön identitásról van szó, hanem ugyanannak az embernek a nyilvános jelenlétéről.

A napilap főszerkesztője a véleményszabadság kérdését sem tartja egyszerűen lezárhatónak, és felveti: a gyűlöletkeltés és az elfogadhatatlan tartalom határainak meghúzása nem mindig egyértelmű, és attól is függ, ki mond ítéletet, írja. Bocsánat, a kritika nem egy véleményre vagy vitás ügyben kifejtett álláspontra, hanem egy erőszakos, dehumanizáló ábrázolásra vonatkozott, szerintem ennél egyértelműbb no go zónák nincsenek. Senkit nem poloskázunk, patkányozunk, hernyózunk stb. Ez nem véleményszabadság kérdése. Azt el tudom hinni, hogy a Transtelex mércéit nem fogadja el saját mérceként, ebben az esetben viszont a szakmai szervezet, a MÚRE is kimondta, hogy ez határátlépés.

Aztán előhúzza az életmű kártyát is, és azt mondja, ne két Facebook-poszt alapján ítéljünk meg egy újságírót. Bár nem néztem utána, elhiszem, hogy Bodor János írt jó dolgokat is a Háromszékbe, de ismétlem: nem ez a téma. Nem Bodor János munkássága és még csak nem is Bodor János személye fölött ítélkeztünk, hanem arra hívtuk fel a figyelmet, hogy amit ebben a konkrét helyzetben csinált, az nem fér bele az újságíró felelős magatartásába, amiről én hiszem, hogy nem lehet szabadidőben levetni és félretenni, majd visszabújni bele az újabb munkanap nyolc órájában. És ez az újságíró egy adott helyzetben rossz, vállalhatatlan döntést hozott. Ennyi kellett volna a Háromszék főszerkesztőjének leírnia.

Ehelyett a hatás maximalizálásának kedvéért a teljes Székelyföld-képet is behozta cikkének a végén, ami a figyelemelterelő műveletnek a csúcsa, hiszen a székelyföldi olvasókban azonnal felhorgad az érzékenység, amikor azt olvassák, hogy a főszerkesztő szerint a „művelt” kolozsvári buborék „primitív, gyűlölettől elvakult, erőszakos embereknek” nézi őket. Szerintem egy szakmai vitába ez sem fér bele, mert a felelősséget úgy tolja el magától, hogy közben belerángatja az egész közösséget az ügybe. Épp túl vagyunk egy megosztásra épített és a gyűlöletkeltést csúcsra járatott politikai kampányon, aminek ebben az ügyben is látjuk a lecsapódását, talán az volna a követendő magatartás, hogy ne a régi reflexeket ismételjük, és ne próbáljuk újra két táborra egyszerűsíteni a valóságot.

Az elhatárolódást és a bocsánatkérést köszönjük – a többihez viszont talán elég lett volna a tényeknél maradni.