Mizsur András

Mizsur András

Tudósok kiszámolták, hogy mennyire halálos a magány
Akik csak nagyon ritkán vagy soha nem látják a szeretteiket, nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt.
Románia és Bulgária akár már idén csatlakozhat a schengeni övezethez
A két ország már most teljesítette a térséghez való csatlakozáshoz szükséges feltételeket.
Kiírták a pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjára
A magát megveszekedett orbánistának nevező Demeter Szilárd 2019 óta vezeti az intézményt, az új igazgató megbízatása is öt évre szól.
Felvonták az azerbajdzsáni zászlót Hegyi-Karabah központjában
Az örmények lakta Hegyi-Karabah szeptember végén szenvedett döntő katonai vereséget, ezzel a terület visszakerül Azerbajdzsánhoz.
Kudarcba fulladt az első észak-koreai katonai műhold fellövése
A hajtómű és az üzemanyag hibája miatt csapódott a tengerbe a szerda reggel fellőtt hordozórakéta, amelynek egyik darabját Dél-Korea találta meg.
Hitler-beszédet játszottak be a hangosbeszélőn a bécsi vonaton
Nemcsak a náci vezető beszéde hallatszott, hanem az is, ahogy a tömeg „Sieg Heil” és „Heil Hitler” kiáltásokkal élteti őt.
Nem büntethető a belgrádi iskolában lövöldöző szerb diák, mivel még nem töltötte be a tizennégyet
Aleksandar Vučić szerb államfő a kilenc halálos áldozattal járó lövöldözésre reagálva 12 évre csökkentené a büntethetőség korhatárát.
Olasz kutatók azonosították a Mona Lisán látható hidat
Drónfelvételek és korabeli dokumentumok elemzése után arra jutottak, hogy a toszkánai Laterina mellett található Romito híd van a világ egyik leghíresebb festményén.
Az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortuszellenes törvénye léphet életbe Észak-Dakotában
Doug Burgum republikánus kormányzó aláírta az új törvényt, ami kevés kivételtől eltekintve a terhesség egész időtartama alatt megtiltja a terhességmegszakítást.
Kiakadtak az ausztrálok, hogy csak áprilisi tréfa volt a sült krumplival tömött mekis hambi
Az ausztrál Meki Twitter-oldalán tömegével követelték, hogy tényleg csinálják meg a speciális szendvicset.
Kövess minket Facebookon is!