Képeken a történelminek nevezett Pride-on vonuló tömeg

Az idei volt a 30. Budapest Pride, amit rendhagyó módon Budapest Büszkeség néven, a Fővárosi Önkormányzat rendezvényeként tartottak meg. A Fidesz és a kormány minden erejével be akarta tiltani a Pride-ot, még a gyülekezési törvényt és az Alaptörvényt is módosították ennek érdekében. A rendőrség is ennek szellemében járt el, amikor hivatalosan megtiltotta a Pride-ot, de végül nem akadályozták meg a felvonulást. Akkora tömeg gyűlt össze az elvileg betiltott Pride-on, hogy amikor a menet eleje a Műegyetemnél felállított színpadhoz ért, a vége még mindig a gyülekezőnél, a Deák Ferenc téren volt. A korábbi évekhez hasonlóan most is voltak ellentüntetők: a Mi Hazánk elfoglalta a Szabadság hidat, ezért a felvonulás az Erzsébet hídon ment át Budára. Karácsony Gergely főpolgármester beszédében azt mondta, hogy a Pride jó nagy fityiszt mutatott a hatalomnak, Steiner Kristóf pedig minden idők legnagyobb Budapest Pride-jának nevezte a mostanit.























Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!