Márton Balázs

Márton Balázs

Karanténba zárták a fideszesek frakcióját az EP-ben
Hiába számolt úgy a Patrióták Európáért csoportja, hogy két alelnöki hely járna neki, nullát szerzett. Így hiába indulhat szerdán egy fideszes képviselő is vezető tisztségért.
Az uniós kormányok kérdőre vonják a magyart a „békemissziók” és a soros elnökség összemosása miatt
A Népszava egyik forrása szerint Orbán szándékosan kétértelmű megnyilvánulásai miatt nem világos, hogy nem az EU-t képviselte például Putyinnál. A miniszterelnök csúsztatással magyarázkodott.
Harmadik legnagyobbként megalakult a Fidesszel a Patrióták Európáért EP-frakció
A csoportnak mostani állás szerint több képviselője van, mint az eddig harmadik Európai Konzervatívok és Reformereknek, ahová a Fidesz korábbi nyilatkozatok alapján be akart lépni.
A Flamand Érdek is csatlakozik Orbánék EP-csoportjához, lassan szinte egy teljes frakció átmegy
Csak három párt maradt az Identitás és Demokrácia nevű frakcióban, ami nyilvánosan nem jelezte, hogy átigazolna a Patrióták Európáérthoz, közülük kettőt már korábban hírbe hoztak az új csoporttal.
„Meghallottam a haragotokat” – történelmi vereségük után lemondott a brit konzervatívok vezetője
„Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy sajnálom” – mondta Rishi Sunak miniszterelnök, miután a Konzervatív Párt történetének legrosszabb eredményét érte el.
Szinte biztos, hogy nem csatlakozik Orbánék EP-frakciójához a Jog és Igazságosság
Az Orbánék új frakciójával hírbe hozott lengyel párt részt vett a mostani csoportja alakulóülésén és társelnöki posztot kapott, korábbi hírek szerint a tisztségek miatt lebegtette a kilépését.
„Nem tudjuk támogatni ezt” – mondta Orbán az uniós csúcstisztségekről szóló alkuról
Az uniós állam- és kormányfők találkozójára érkezve Orbán pimaszságnak nevezte a három középpárti csoport egyezségét a vezető uniós posztokról. A miniszterelnök Zelenszkijjel is beszélgetett.
Hivatalosan is elfogadták a 14. szankciós csomagot, amit a magyar kormány sem vétózott
Bár több oldal is a magyar kormány uniós megkerüléséről ír, az egy másik ügyről szól. Az EU szankciói most először érintik az orosz földgázt, de csak az LNG továbbadását.
Kilép az Orbánnal közös konferenciázás miatt vizsgált cseh ANO a liberálisoktól
Andrej Babiš volt kormányfő bejelentésével még nagyobb hátrányba kerültek a liberálisok, hogy visszaszerezzék a frissen elveszített harmadik helyüket az Európai Parlamentben.
Felvették a Tisza EP-képviselőit az Európai Néppárt frakciójába
A jobbközép európai parlamenti frakció úgy döntött, beengedi a Tisza Párt képviselőit, köztük Magyar Pétert, így teljesült az egyik feltétel, amihez a KDNP a kilépését kötötte.
Kövess minket Facebookon is!