Jobboldali podcastert nevezett ki Trump az FBI igazgatóhelyettesének

Egy Dan Bongino nevű jobboldali podcastert nevezett ki Donald Trump az FBI igazgatóhelyettesének – írja a BBC. Trump az X-en azt írta, Bongino „hihetetlen szenvedéllyel és szeretettel viseltetik a hazája iránt”, és az FBI igazgatója, Kash Patel alatt fog szolgálni.
Trump vasárnapi bejegyzésében az áll, Bongino hajlandó feladni a podcastját azért, hogy szolgálhassa a hazáját. „A tisztesség, az igazságosság, a törvény és a rend visszatér Amerikába, méghozzá gyorsan” – tette hozzá az amerikai elnök.
Az 50 éves podcaster korábban a New York-i rendőrségnél és a titkosszolgálatoknál is dolgozott, sőt két elnök – George W. Bush és Barack Obama – védelmi csapatában is benne volt. A BBC szerint Bongino podcastja, a The Dan Bongino Show Facebook-posztjai gyakran nagyobb figyelmet kapnak, mint a Fox News és a CNN bejegyzései együttvéve. A műsorban egyébként már Trump is szerepelt.
A podcast legutóbbi epizódjai között olyan címek szerepelnek, mint „Trump továbbra is teljesít, a liberálisok forronganak”, vagy „Azok, akik szeretik a bűnözést, bűnözők.”
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!