Az egyik elfogott észak-koreai katona azt állítja, feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba
Az oroszországi Kurszk területén elfogott észak-koreai katonák közül az egyik a kihallgatásán azt mondta, feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba, nem pedig háborúzni – írja az MTI az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vasárnapi közleménye alapján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton adott ki egy közleményt, amiben az állt, hogy az ukrán hadsereg két észak-koreai katonát fogott el. A húszas éveikben járó katonákat Kijevbe szállították, és a dél-koreai tolmácsok segítségével kommunikálnak. Az SZBU hangsúlyozta, hogy a nemzetközi követelményeknek megfelelő körülmények között tartják fogva a két katonát.
Az SZBU szombaton egy videót is közzétett, amin állítólag az elfogott észak-koreai katonák szerepelnek. Egyiknek sérülés látható a száján, a videóban elhangzik, hogy a társának pedig eltört a lába. Az SZBU szóvivője azt mondta, hogy január 9-én fogták el őket. Bemutattak egy orosz katonai igazolványról készült fotót is, amit az egyikük hordott magánál, és egy oroszországi Tuvából származó személy nevére szólt. Az SZBU állítása szerint a katona azt mondta, hogy az okmányt tavaly ősszel állították ki Oroszországban. Szintén állítólag az észak-koreai katona mondta el nekik, hogy egyhetes kiképzést kaptak az oroszoktól.
Az orosz katonai azonosítóval rendelkező hadifogoly azt mondta, 2005-ben született és 2021 óta szolgál az észak-koreai hadseregben. Elfogott társáról pedig úgy tudni, 1999-ben született, és 2016-ban sorozták be a seregbe, ahol felderítő mesterlövésznek képezték ki – számolt be az ukrán titkosszolgálat.
Dél-koreai becslések szerint Phenjan mintegy 11 ezer katonát küldött Oroszország támogatására az Ukrajna elleni háborúba. Zelenszkij csütörtökön azt közölte, hogy a kurszki területen harcoló észak-koreai csapatok veszteségei mostanra elérték a négyezer főt, azaz nagyjából ennyien haltak vagy sebesültek meg az ukrán erőkkel vívott harcokban.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!