Külföld
Ha Amerikába nem is, de Kínába vízummentesen utazhatnak a román állampolgárok november végétől
Több európai ország is szerepel a listán.
Oroszország több mint egymillió hordónyi olajat adott Észak-Koreának, minden szankciót felrúgva
Putyinnak katonákra és fegyverekre van szüksége, Észak-Koreának olajra, csak a régió stabilitása jár rosszul
Csalással és vesztegetéssel vádolják Gautam Adanit, a világ egyik leggazdagabb emberét
Az amerikai ügyészek szerint Adani 250 millió dollár értékben vesztegetett meg indiai tisztségviselőket, hogy cégcsoportja megbízásokhoz jusson.
A kijevi román nagykövetség korlátozza tevékenységét, több másik bezár a növekvő fenyegetések miatt
Információkat kaptak egy „lehetséges jelentősebb légitámadásról”.
Az első számú amerikai pankrátorcég milliárdos alapítója lehet Trump oktatási minisztere
A 76 éves Linda McMahon viszonylag ismeretlennek számít oktatási körökben, de fiatalon maga is ringbe szállt pankrátorként.
Putyin jóváhagyta: Oroszország nukleáris választ adhat, ha Ukrajna nyugati rakétákat vet be orosz...
Így bármelyik nem nukleáris állam által, de egy nukleáris ország részvételével vagy támogatásával elkövetett agresszió Oroszország elleni közös támadásnak minősül.
45 demokráciapárti aktivistát ítéltek börtönbüntetésre Hongkongban
A leendő amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is bírálta a pert.
Trump tényleg bevetné az amerikai hadsereget az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolásához
Azt is tervezi, hogy nemzeti vészhelyzetet hirdet.
Joe Biden engedi is Kijevnek a rakéták bevetését Oroszország ellen, meg nem is
Nem változtatja meg alapjaiban a harctéri helyzetet, de új szintet jelenthet, hogy lapértesülések szerint a távozó amerikai elnök hozzájárult az ATACMS rakéták orosz területeken való bevetésére....
Rekordáron kelt el a Titanic 700 túlélőjét megmentő kapitánynak ajándékozott zsebóra
Az óra a katasztrófában meghalt férfié volt, özvegye ajándékozta a kapitánynak.













