Már 51 ember meghalt a nepáli korrupcióellenes tüntetéseken, a börtönökből több ezer rab szabadult ki
Eddig összesen 51 halálos áldozatot jelentettek a Nepáli korrupcióellenes tüntetéssorozat kezdete óta pénteken – írja a Reuters. A rendőrség szerint eddig huszonegy tüntető, kilenc rab és három rendőr vesztette életét. A hétfő óta tartó Z generációs tüntetéshullám komoly felbolydulást okozott az ország kormányában is.
Az egyre eszkalálódó tiltakozások hatására a nepáli miniszterelnök és több miniszter is lemondott. A tüntetők a parlamentet és több kormányzati épületet is felgyújtottak, de lángokban állt a Hilton Hotel is a fővárosban. A 73 éves KP Sharma Oli miniszterelnök a nyomás hatására lemondott. Egyelőre nem neveztek ki új kormányfőt.

A hadsereg szerint a tüntetők hozzájutottak több mint száz automata lőfegyverhez is a hadseregtől. Az ország erőszakszervezetei próbálják fenntartani a rendet, szerdán kijárási tilalmat rendeltek el, a hadsereg ellenőrzi a közterületeket. A zavargások alatt számtalan rab megszökött a nepáli börtönökből, a hatóságok szerint több mint 12 ezer rab szökésben van.
Az ázsiai országban már ötödik napja tartanak a kormányellenes tüntetések. A nepáli kormány még a múlt héten bevezette a Facebook, a YouTube és az X korlátozását, a Z generációs fiatalok ezután hirdettek tiltakozást a parlament épületéhez, de a kormányzati korrupció mértéke is az utcára vitte a tüntetőket.
A tüntetők többek között „Elég volt”, „Véget kell vetni a korrupciónak”, „A korrupciót blokkoljátok, ne a közösségi médiát!” és „Fiatalok a korrupció ellen” feliratú transzparensekkel vonultak. A tüntetők között többségében fiatalok és diákok voltak, köztük sokan az iskolai egyenruhájukat viselték.
Hétfői Katmanduban komoly összecsapás alakult ki a rendvédelmi erők és a tüntetők között. Országszerte tüntetések alakultak ki, a keddi tiltakozáson is voltak halálos áldozatok, több mint 90 sebesült került kórházba. A halálos áldozatokat is követelő tüntetések hatására a kormány időközben meghátrált a közösségi oldalak tiltásával kapcsolatban, és visszavonta az intézkedést.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!