Elfogytak a lakók a faluból, ezért egyedül járnak már haza a tehenek

Elfogytak a lakók a faluból, ezért egyedül járnak már haza a tehenek
Krumpliültetés a Nógrád megyei Nógrádsipeken – Fotó: Mohos Zsófia
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Parasztgazdaság című, Székelyföldön, Erdélyben, a Vajdaságban és Nógrád megyében készült sorozatával Mohos Zsófia nyerte a Hemző Károly-díjat idén. Mohos Zsófia képei a vidéki közösségek, a helyben maradás és az eltűnő életformák kérdéseit vizsgálják. Eltökélt krumpliültetőket látunk, és notórius korán kelőket. Baseballsapkát és keménykalapot, élre vasalt szövetnadrágot és sáros farmert. Mohos Zsófia elnéptelenedő székelyföldi utcákat és juhfürösztő tizenéveseket, imádkozókat és avarégetőket örökít meg képein. A harangtoronyban csetelő fiatal lány és az ökogazdaság fóliái azt mutatják, hogy a hagyományok átalakulnak, a cigifüst és az üres feleses poharak azt súgják, van, ami mégsem változik. „Azért fordulok ezekhez a közösségekhez, mert úgy érzem, ez a világ végérvényesen eltűnőben van azokkal az emberekkel együtt, akik még hordozzák” – mondta Mohos Zsófia.

A Magyar néprajzi lexikon meghatározása szerint a tradicionális parasztgazdaság alapvető mozgatórugója az önfenntartás, a javak kényszerű megtermelése és a piacra szánt alkalmi kisárutermelés volt. A 19–20. század fordulóján a Kárpát-medence lakosságának mintegy harmada még a természet körforgásához igazodva, a földből és a mezőgazdasági munkából élt. Mára ez a fizikai megpróbáltatásokkal teli életforma eltűnőben van: a statisztikák szerint a hazai agrárágazatban dolgozók mindössze tíz százaléka negyven év alatti, a generációváltás elmaradása pedig egy ősi tudás végleges elvesztésével fenyeget.

„Fotográfusként sorozatomban az eltűnő paraszti világot és a velünk élő hagyományok utolsó képviselőit kutatom. Olyan tájakat és közösségeket keresek, ahol a gazdálkodás nem egy letűnt kor romantikus emléke, hanem a jelen valósága: egyszerre örökség és a mindennapi biztonságot nyújtó megélhetés” – írta nyertes anyaga ismertetőjében Mohos Zsófia.

A Parasztgazdaság című sorozat képei az ember és a föld megbonthatatlan, ugyanakkor napjainkban egyre törékenyebb kapcsolatát vizsgálják egy olyan korszakban, amikor a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok folyamatos alkalmazkodásra kényszerítik a földből élőket. A sorozat azokat a családokat, fiatalokat és közösségeket mutatja be, amik és akik ma is a földből élnek, megőrizve és továbbörökítve egy darabot abból a világból, amely lassan már csak az archívumokban létezik.

Az idei négy Hemző-díj finalista, Mohos Zsófia, Bede Kincső, Mohos Márton és Varga Jennifer egészen eltérő stílusú és szemléletű alkotó. A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az alapítvány titkára, Szarka Klára – azért Mohos Zsófiának ítélte idén az elismerést, mert mint írták, „a hosszú távon és példamutató elkötelezettséggel fotografáló Mohos Zsófia egyre elmélyültebb és mívesebb vizuális nyelven beszéli el a témáját. Érdeklődésének fókuszában a hagyományok továbbélése, a hagyományokat még éltető idős palóc és sváb emberek sorsa áll. Arra is kíváncsi fotográfusként, hogyan képes megújulva tovább létezni a népszokás, a népművészet vagy a tradicionális életmód.”

A 2013-ban alapított Hemző Károly-díjat az a 35 év alatti magyar (határon túli és anyaországi) fotográfus nyerheti el, aki szellemiségében és szakmai minőségben a névadó munkásságához méltó műveket hozott létre lehetőleg Magyarországon vagy magyarlakta területeken a mindennapi munkás és/vagy privát élet, a művészet, a tudomány, a sport, valamint a szabadidő körében.

A 13. alkalommal átadott Hemző Károly-díj nyertese, Mohos Zsófia, 1991-ben született Budapesten. Dokumentarista fotográfusként a vidéki Magyarország és a Kárpát-medence falvainak életét kutatja. 2020 és 2023 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa volt, ez idő alatt született meg a Palócok északon és délen című projektje, amelyért 2022-ben elnyerte a Kőrösi Csoma Sándor-díjat és a Highlights of Hungary közönségdíját. Fotókönyve, a Lélekjelenlét Rimóc és Kupuszina falvainak életét mutatja be személyes történeteken keresztül. Az utóbbi négy évben mindahányszor a Hemző-díj finalistája volt.

Három generáció a gazdaságban a székelyföldi Kászonban – Fotó: Mohos Zsófia
Három generáció a gazdaságban a székelyföldi Kászonban – Fotó: Mohos Zsófia
Reggeli borotválkozás (Kászon, Székelyföld) – Fotó: Mohos Zsófia
Reggeli borotválkozás (Kászon, Székelyföld) – Fotó: Mohos Zsófia
János bácsi születése óta ebben a kászoni házban él, ma már egyedül; Erzsébet 1979 óta dolgozik szövőszéken, édesanyjától tanulta – Fotó: Mohos ZsófiaJános bácsi születése óta ebben a kászoni házban él, ma már egyedül; Erzsébet 1979 óta dolgozik szövőszéken, édesanyjától tanulta – Fotó: Mohos Zsófia
János bácsi születése óta ebben a kászoni házban él, ma már egyedül; Erzsébet 1979 óta dolgozik szövőszéken, édesanyjától tanulta – Fotó: Mohos Zsófia
Kászon utcái gyakran üresek, errefelé is jellemző az elnéptelenedés – Fotó: Mohos Zsófia
Kászon utcái gyakran üresek, errefelé is jellemző az elnéptelenedés – Fotó: Mohos Zsófia
Imádkozó idős asszony veteményes kertjében a vajdasági Selenčában – Fotó: Mohos Zsófia
Imádkozó idős asszony veteményes kertjében a vajdasági Selenčában – Fotó: Mohos Zsófia
Juhfürösztés a székelyföldi Kászonban – Fotó: Mohos Zsófia
Juhfürösztés a székelyföldi Kászonban – Fotó: Mohos Zsófia
Aki nem tudja emelni karját a fésülködéshez, annak levágják a haját (Küsmöd, Székelyföld); az elmaradhatatlan csipke a tévé tetején – Fotó: Mohos ZsófiaAki nem tudja emelni karját a fésülködéshez, annak levágják a haját (Küsmöd, Székelyföld); az elmaradhatatlan csipke a tévé tetején – Fotó: Mohos Zsófia
Aki nem tudja emelni karját a fésülködéshez, annak levágják a haját (Küsmöd, Székelyföld); az elmaradhatatlan csipke a tévé tetején – Fotó: Mohos Zsófia
Az erdélyi Kalotaszentkirályon Sándor bácsi az utolsó, aki tehenet tart – Fotó: Mohos Zsófia
Az erdélyi Kalotaszentkirályon Sándor bácsi az utolsó, aki tehenet tart – Fotó: Mohos Zsófia
Ferenc az utolsó kovács a székelyföldi Etéd környékén, nincs, aki átvegye a mesterséget – Fotó: Mohos Zsófia
Ferenc az utolsó kovács a székelyföldi Etéd környékén, nincs, aki átvegye a mesterséget – Fotó: Mohos Zsófia
Márton és Olga idős korukban találtak egymásra a székelyföldi Siklódon, a harangozó lánya pedig a barátnőivel csetel Küsmödön – Fotó: Mohos ZsófiaMárton és Olga idős korukban találtak egymásra a székelyföldi Siklódon, a harangozó lánya pedig a barátnőivel csetel Küsmödön – Fotó: Mohos Zsófia
Márton és Olga idős korukban találtak egymásra a székelyföldi Siklódon, a harangozó lánya pedig a barátnőivel csetel Küsmödön – Fotó: Mohos Zsófia
Lili gyógynövényeket gyűjt, és azokat otthonának szárítópadlásán dolgozza fel a Nógrád megyei Béren – Fotó: Mohos Zsófia
Lili gyógynövényeket gyűjt, és azokat otthonának szárítópadlásán dolgozza fel a Nógrád megyei Béren – Fotó: Mohos Zsófia
Fóliasátrak a Magosvölgy Ökológiai Gazdaságban, a Nógrád megyei Terényben, ahol igyekeznek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez – Fotó: Mohos Zsófia
Fóliasátrak a Magosvölgy Ökológiai Gazdaságban, a Nógrád megyei Terényben, ahol igyekeznek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez – Fotó: Mohos Zsófia
Vasárnap délutáni kártyázás a vajdasági Kupuszina kocsmájában – Fotó: Mohos Zsófia
Vasárnap délutáni kártyázás a vajdasági Kupuszina kocsmájában – Fotó: Mohos Zsófia
A küsmödi Magda néni azért tart tyúkokat, hogy legyen elfoglaltsága, Pista bácsi a vajdasági Kupuszinában, pedig egész életében hajnalban kelt, hogy ellássa az állatokat – Fotó: Mohos ZsófiaA küsmödi Magda néni azért tart tyúkokat, hogy legyen elfoglaltsága, Pista bácsi a vajdasági Kupuszinában, pedig egész életében hajnalban kelt, hogy ellássa az állatokat – Fotó: Mohos Zsófia
A küsmödi Magda néni azért tart tyúkokat, hogy legyen elfoglaltsága, Pista bácsi a vajdasági Kupuszinában, pedig egész életében hajnalban kelt, hogy ellássa az állatokat – Fotó: Mohos Zsófia
Este hazatérő csorda a székelyföldi Küsmödön, ahol több a tehén, mint a lakó – Fotó: Mohos Zsófia
Este hazatérő csorda a székelyföldi Küsmödön, ahol több a tehén, mint a lakó – Fotó: Mohos Zsófia

A 2026-os Hemző Károly-díjat június 11-én, 17 órakor adták át a Capa Központban. A győztest Korniss Péter, a finalisták munkáit Bácsi Róbert László méltatta.

A tavalyi nyertes, Zoltai András Qurnawi című kiállítása megnyitó után a Capa Központ 8F Galériájában szeptember 20-ig látható.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom