Orosz-ukrán háború
Keresés a mellékletben
„Szirszkijnek mennie kell” – élesen kritizálta az ukrán hadsereg vezetőjét a nemrég kiugrott...
Bohdan Krotevics, az Azov-brigád korábbi vezetője szerint Szirszkij parancsai már-már a bűncselekmény kategóriáját súrolják.
Lemond orosz tudományos akadémiai tagságáról a Nobel-díjas Krausz Ferenc
A fizikust elmondása szerint mélységesen zavarja, hogy az intézmény nem áll ki Oroszország háborús bűneivel szemben.
NBC News: 10 ezer amerikai katonát akar kivonni Romániából és más kelet-európai országokból a...
Jelenleg körülbelül 1500 amerikai katona teljesít szolgálatot Romániában.
Zelenszkij szerint két kínai katonát is elfogtak a kelet-ukrajnai harcokban
Kína korábban tagadta, hogy fegyverekkel segítette volna az orosz csapatokat, az ukrán elnök magyarázatot vár.
Az ukrán gabonát nem engedné be a román kikötőkbe Ponta, ha nyerne, de Moldovát megvédené
A Reutersnek nyilatkozva azt is elmondta a korábbi miniszterelnök, hogy ellenzi az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának a bevezetését.
Egy németországi amerikai támaszpontnak is fontos szerepe volt az orosz–ukrán háborúban
A New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, hogy volt olyan pontja a háborúnak, mikor az amerikaiak szerint 50 százalékos esélye volt egy atomháborúnak.
Trump teljesen kiakadt Putyinra, és újabb vámokat vetne ki az orosz olajra
Az amerikai elnök szerint hiba volt Putyinnak megkérdőjelezni a Zelenszkij-kormány hitelességét.
Felrobbant egy limuzin Moszkvában, a luxusautó állítólag Putyin flottájához tartozott
A robbanás az orosz titkosszolgálat központjának közelében történt.
Bucsa boszorkányai: a női katonák, akik túlélték a mészárlást, és most orosz drónokra vadásznak
Sokan a férjüket is elvesztették, az aktív ellenállást választották. A Deutsche Welle riportja.
CSAT: A béketárgyalásokra nem kerülhet sor Ukrajna és Európa bevonása nélkül
Románia ügyvivő elnöke összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amely arról is döntött, hogy új hajóval bővítik a román haditengerészet flottáját.