Friss hírek
Egymilliárd forintnyi adót csalt el Andrew Tate és fivére, most behajtja rajtuk a bíróság
Mintegy 10 milliárd forintnyi bevételük után nem fizettek adót. Andrew Tate szerint ignorálni kell, úgyis elmúlik.
Az Európa-barát koalíció vezetői szerint az USR feltételei csak ürügyként szolgálnak, hogy...
Szerintük nem tanúsítanak konstruktív és felelősségteljes magatartást.
Kántor Boglárka nyerte a választási lottót, négy évig fogja képviselni a vaslui-iakat a parlamentben
Az RMDSZ új Vaslui megyei képviselője nemcsak tanít és esküvői vállalkozást vezet, hanem dicsőítő zenekarban is énekel, sőt, keresztény zenefesztivált is szervez.
Gulyás Mártonékat bűnösnek találták, amiért festéket dobtak az Állami Számvevőszék épületére
A Fővárosi Törvényszék közel hét évvel azután hozott ítéletet, hogy Gulyás és aktivistatársai az ÁSZ ellenzéki pártokat megbírságoló döntései ellen tiltakoztak 2018-ban.
Államcsíny zajlott a forradalom árnyékában, mondja az 1989-es eseményeket feltáró ügyész
Egy jól szervezett katonai-politikai csoportosulás kihasználta az utcai zavargásokat a hatalom átvételére – derül ki a forradalom dossziéját vezető ügyész nyilatkozataiból.
Több mint száz észak-koreai katona halhatott meg Kurszkban a dél-koreai hírszerzés szerint
A harctéri tapasztalat hiánya állhat a veszteségek hátterében, de a jelentés szerint az ukrán drónokkal sem boldogulnak az észak-koreai egységek.
Szíria új vezetője szerint az ország nem jelent veszélyt más országokra
Ahmed Huszein as-Sár arról is beszélt a BBC-nek, hogy hisz a nők oktatásában.
Kövess minket Facebookon is!