A magyarországi törökellenes küzdelmeket amerikai ezüstből is fizették, miközben kínai porcelánból az etióp kávét szürcsölték a budai várban

159 szerző és három szerkesztő működött közre abban a kétkötetes munkának a létrehozásában, amely arra tesz kísérletet, hogy a magyar történetírás konvencionális látásmódja helyett valami újat, egy izgalmas alternatívát kínáljon fel az olvasónak, mégpedig azáltal, hogy következetesen transznacionális módszereket alkalmaz.

Az első kötet, amelyről szintén beszélgettünk a szerkesztőkkel 1870-től a jelenig vezette végig az olvasót úgy a magyar történelmen, hogy kiderült, milyen fantasztikus perspektívát nyújthat az, ha a vizsgált eseményt nem önmagában és a magyar kontextusra leszűkítve nézzük, hanem a globális, transznacionális kapcsolatokat is bemutatják nekünk a szerzők. Az első kötetben megjelent cikkekből néhányat a Transtelexen is közöltünk, ide kattintva lehet megvizsgálni a listát, és elolvasni vagy újraolvasni azokat a 19–20. századi történeteket, amelyeket eddig ilyen perspektívából nem mutattak be a hagyományos történelemkönyvek.

Most jelent meg a Magyarország globális története második kötete, amely gyakorlatilag az elsőnek az előzménye. A Laczó Ferenc, Varga Bálint és Vadas András által társszerkesztett kötet az emberi történelem előtti időktől az 1860-as évek végéig tárgyalja ily módon Magyarország történetét. A szerkesztők, szerzők és a kiadó jóvoltából ebből a kötetből is megjelenik tíz cikk az elkövetkező hetekben a Transtelex oldalán, a történeteket felvezetendő beszélgettünk el a kötet szerkesztőivel arról, hogy milyen elképzelések mentén alakították a kétkötetes munkát.

Kiderült, a szerzők és szerkesztők egyaránt arra törekedtek, hogy nyilvánvalóvá váljon, az évszázadok során Magyarország milyen módokon volt része a világnak – értve itt „világ” alatt az országgal közvetlenül szomszédos vagy hozzá közeli területekből álló régiót, tágabban Európát és Eurázsiát, vagy akár ténylegesen az egész bolygót, annak összes kontinensével és óceánjával. A könyv elsődleges tárgya tehát Magyarország története, ugyanakkor azonban a megvizsgált kérdések mindig túlmutatnak az ország határain. A történetek többek között azt bizonyítják, hogy a transznacionális és globális kapcsolatok jelentősége korántsem annyira újszerű, és az olyan tipikusan mai, kortárs jelenségeknek, mint a bevándorlás, az etnikai sokszínűség vagy a vallási pluralizmus hosszú évszázadokra visszatekintő magyarországi történetük van.

Magyarország globális története első kötetének megjelenésekor az elmúlt 150 évet vizsgálták meg a szerzők a globális folyamatok szempontjából, és ez érthető is volt, hiszen ez az az időszak, amely adja magát, ha globalitásról, általánossá váló jelenségekről beszélünk. A második kötet esetében is magától értetődő, hogy egy ókori vagy középkori történésnek meglegyen a globális kontextusa?

Vadas András: A világ mindig is globalizált volt, csak a globális szó jelentése változott és változik. Természetesen nem arról van szó, hogy a honfoglalás idején a magyarok és más Kárpát-medencei népek aktív kapcsolatokat ápoltak az amerikai kontinensen élőkkel. Inkább arról, hogy bár az utóbbi másfél évszázadban a teljes bolygót átszövő kapcsolatok nagyon sűrűvé váltak és a mindennapjaink részét képezik, már a 19. század utolsó harmadát megelőzően is voltak érdemi érintkezések meglehetősen távoli térségek között, akár személyeken, akár tárgyak vándorlásán keresztül. Ezek a kapcsolatok nem szűkíthetők le egy általunk önkényesen kiválasztott földrajzi térre, mint a Kárpát-medence vagy épp Európa.

Érdekes módon az őskorral foglalkozó régészek már réges-régen túlléptek a történészek által hagyományosan használt földrajzi kereteken, ami a most megjelent, Magyarország globális története. A kezdetekről 1868-ig című kötet első írásaiban is tükröződik.

Az ember megjelenése a Kárpát-medence térségében egy globális történet része, melynek során az ember kolonizálja a tájat, kialakítja az első szántóföldeket, domesztikálja az általa hasznosnak vélt állatokat, növényeket. E folyamatok története nyomon követhető Afrikától a Közel-Keleten és a Balkánon át.

A Római Birodalom eleve egy – mai fogalmaink szerint – három kontinenst érintő államalakulat volt, amelynek bőven távolabbra mutató kapcsolatai voltak, mint hogy azt eurocentrikus keretben lehessen tárgyalni. Kereskedtek a Szaharától délre lévő népekkel, miképp Kínával és Indiával is. A középkorban sem szűnnek meg a kontinenseken átívelő a kapcsolatok. Azok intenzitása persze változhatott a politikai és egyéb tényezők függvényében. Mindennek megfelelően evidencia volt számunkra e kötetek készítésekor, hogy az egyes magyarországi folyamatokat ne elszigetelten értelmezzük, elemezzük.

A nemzeti romantika periódusában alakult ki az a fajta történetírás, amely kimondottan egy bizonyos nemzeti közösség szempontjából vizsgálja az eseményeket. Milyen hátulütője van ennek a szemléletnek? Létezik-e egyáltalán a globális kapcsolatrendszerektől független nemzet, ország, lehet-e egyáltalán ma még mindig úgy vizsgálni a magyarországi történelmi eseményeket, hogy azokat a perspektívákat, amiket ti most felvillantottatok, figyelmen kívül hagyjuk?

Laczó Ferenc: Az átfogó művet alkotó történész alapcélja a minél teljesebb és pontosabb összkép megfestése. Úgy gondolom, hogy semmit se ajánlatos mindössze egyetlen nézőpontból vizsgálni. Igaz ugyanakkor, hogy számos téma esetében a kutatók kiemelten kezelnek bizonyos szereplőket, az ő helyzetükből és szemszögükből indulnak ki – legyenek azok például a nők, a szegények, a protestánsok vagy épp a szlovákok. Úgy gondolom, hogy a mi könyvünket is épp e kettősség határozza meg. Mi egy ország történetét festjük itt meg, de eközben az összképet is vázoljuk hozzá.

Amennyiben érdemben vizsgáljuk a kortárs világ alapjelenségeit és azok alakulását – mint például a politikai rendszereket, a gazdasági fejlődést, a klímaváltozást, a digitalizációt, és számos további hasonlóan fontos témát –, hamar világossá válik, hogy a közép-kelet-európai államokbeli fejlemények nem függetleníthetők a tágabb folyamatoktól. A klímaváltozás eleve globális jelenség, a nemzetgazdaságok számos szálon összefonódnak, szorosan függenek országhatárokon átívelő trendektől, az internet markánsan transznacionális háló, a demokráciák és az autokráciák jövőjével kapcsolatban jelenleg globális méretű játszmák zajlanak…

Úgy gondoltuk, hogy Magyarország történetét e tágabb keretekben is szükséges részletesen megvizsgálnunk. Ez természetesen nem jelenti, hogy a belső folyamatoknak – a magyar kormányok döntéseinek, a nemzeti gazdaságpolitikának stb. – ne lenne jelentősége. Köteteink egyik fő célja épp az, hogy a nemzeti szint és a nemzetközi vagy akár a globális szint közötti összefüggések és interakciók történetét bemutassa.

Kétkötetes munkátok akár egyfajta kritikája is lehet az eddig megszokott történetírásnak. Volt-e ilyen célotok is, amikor eldöntöttétek, hogy másként keretezitek Magyarország történelmét? Melyek voltak azok a szerkesztési elvek, amelyek mentén elindítottátok a munkát?

VA: A kötetek nem titkolt célja volt, hogy a meglévő történeti narratívával valamelyest szembe helyezkedjen és egy új szemlélet hasznára rámutasson. Az utóbbi évtizedben, nem függetlenül a politikai átalakulásoktól, számos országban – köztük Magyarországon – ismét hangsúlyosabbá vált az a történeti narratíva, amely az adott ország egyediségét, társadalmi, gazdasági, politikai jelenségeinek különlegességet, netán az adott nemzet képviselőinek „géniuszát” hangsúlyozza. Ez önmagában is izgalmas transznacionális jelenség, amit e kötetek szerkesztése során is tanulságos volt követni…

Mindazonáltal mindhárman úgy véljük, hogy jobban megérthetjük a Magyarországon az utóbbi évezredekben lejátszódott folyamatokat, ha körültekintünk, és igyekszünk értelmezni, hogy az egyes folyamatok miképp kapcsolódnak és miképp képezik részét globális jelenségeknek, jelentik példáját transznacionális folyamatoknak. Ahogyan Bácsatyai Dániel írása rámutat, az Aranybullát lehet úgy vizsgálni, mint egy különleges és egyedi politikai folyamat során kibocsátott dokumentumot, de lehet úgy is, mint egy a Szentföldtől Anglián át Katalóniáig nyomon követhető folyamat, a nemesi szabadságlevelek kiadásának egy ezáltal talán még izgalmasabb példáját. A magyarországi hódoltság kialakulását lehet úgy tekinteni, mint a Magyar Királyság három részre szakadásának történetét (ami önmagában is igen problémás fogalom), vagy úgy, mint egy új hódító, az Oszmánok megjelenését és politikai térnyerésének történetét. Ágoston Gábor egyik fejezete például azt mutatja be, hogy miképp épül ki egy új hatalom a középkori Magyar Királyság középső harmadán, hasonlóan ahhoz ahogyan kiépült Egyiptomban vagy éppen Perzsiában.

Nemcsak a nemzeti perspektíva szokta rányomni bélyegét a történelmi munkákra, ha van is kitekintés, az többnyire eurocentrikus. Ezt talán még nehezebb leküzdeni. Ti megkíséreltétek?

LF: Könyvünk talán legeredetibb célkitűzése volt, hogy meghaladjuk az eurocentrikus látószöget, aminek szokatlan magyarországi erejére amúgy a szerkesztés során többször is újfent rá voltunk kénytelenek döbbenni. Egy példával élnék: ha a magyarországi történelmi szereplők kapcsolati hálóját és horizontját vizsgáljuk, gyakran arra jutunk, hogy brit, német vagy esetleg francia „mintákat” próbáltak követni és ezen országok főbb aktoraival kívántak szorosabb kapcsolatokat kialakítani. E szinten, Magyarország transznacionális kapcsolatainak szintjén az eurocentrizmus tehát gyakran perdöntő szerepet kapott. Brit hatásokat eközben Indiában, Argentínában vagy Egyiptomban is megfigyelhetünk a modern korban, ahogy Észak-Afrikában, Libanonban vagy Vietnámnak egyaránt komoly francia befolyás érvényesült. Ha tehát a magyarországi brit vagy francia kapcsolatokat és hatásokat térképezzük fel, ezeket nagyon is logikus globális-komparatív keretbe helyeznünk.

Eközben a magyar történelem számos ponton közvetlen kapcsolatban állt az Európán túli világgal. A gyakran kifejezetten magyarosnak gondolt paprika Mexikóból származik, a magyarországi törökellenes küzdelmeket részben amerikai ezüsttel finanszírozták, amikor is az Etiópiából származó kávét immár kínai porcelánból is szürcsölték a budai várban. A latin-amerikai irodalomnak és populáris kultúrának számos magyarországi híve van, ahogy vannak magyar buddhisták és muszlimok is, Kossuth Lajosnak szobra Clevelandben, a magyar származású Schoefft Ágostnak orientalista jellegű festményei a pakisztáni Lahore neves múzeumában, és így tovább.

Úgy hiszem, korábban nem lehetett egy helyen ennyit olvasni a magyar történelem interkontinentális kapcsolatairól. Ezzel a szűken eurocentrikus látásmód érdemi kiegészítését szándékoztuk megvalósítani, de eközben nem tagadjuk az eurocentrizmus hatalmas magyar történelmi szerepét. Sokkal inkább az eurocentrizmus újragondolásához és újraértékeléséhez kívánunk hozzájárulni.

Egy sokkal nagyobb időintervallumot fog át a második kötet. Hogy döntöttétek el, hogy melyek azok az események, amelyeknek be kell kerülniük a válogatásba? A magyarországi eseményekhez kerestetek nemzetközi kapcsolódásokat, vagy ellenkezőleg, a nagy folyamatoknak a lecsapódását vizsgáltátok meg a magyar nyelvterületen?

VA: Mindkettőre van számos példa. Nem lehet eltagadni bizonyos magyar események jelentőségét és szerepét és ez nem is volt célunk. Magyarország szempontjából kulcsjelentőségű volt Szent István királlyá avatása, Buda oszmán kézre kerülése, Mária Terézia trónra lépése vagy éppen az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc. Ugyanakkor, és ez kötetünk egyik legfontosabb szempontrendszere, ezek távolról sem egyedi, önmagukban álló események. Kökényesi Zsolt például arra mutat rá, hogy milyen hagyománya van a női uralkodásnak a kora újkorban, Tóth Heléna pedig arra, hogy a politikai reprezentáció iránti 19. századi igény miképp vezetett rengeteg országban a magyarországihoz hasonló felkelésekhez.

Vannak olyan események és folyamatok, amelyek vitathatatlanul globálisak és nem csak néhány országot érintettek. Ilyenek a járványok, az étkezési és italozási szokások, a nagy világvallások, művészeti stílusok vagy a már említett klímaváltozás. Itt a jelenségek globális vetülete okán éreztük fontosnak e kötetekben való megjelenítésüket. Ehhez kapcsolódva kerestünk – kerestek a szerzők – egy-egy eseményt, amely apropóján a jelenség jól értelmezhető. Benda Borbála egyik írásában azt mutatja be, hogy miképp lesz világsiker a kávé a 17-18. században, és a kávézók révén miképp válik a társasági élet egyik szervezőerejévé. F. Komori Tünde pedig azt demonstrálja porcelántöredékek alapján, hogy az afrikai eredetű kávét kínai származású csészékből a hódoltság idején Budán is nagy kedvvel fogyasztották. Talán nem kell hosszan bizonygatnom, hogy milyen globális vetületekre mutat rá egy-egy ilyen apró tárgyi emlék.

Végül olyan jelentős évszámok és események is szerepelnek e kötetekben, amelyek nem globális folyamatokhoz kapcsolódnak, és még csak nem is Magyarországon történtek, hanem magyarokat érintettek a világ legkülönbözőbb tájain.

A kötet azzal indul, szimbolikusan, hogy kiemelkednek a Kárpátok, valamikor másfél millió évvel ezelőtt. Az elmesélt sztorik nagyon szerteágazóak, a geológiától az irodalmon, régészeten, művészettörténeten keresztül nagyon sok területre elvezetnek. Ez az interdiszciplinaritás végigkíséri a kötetet, hogy találtátok meg a szakembereket hozzá, mekkora szerzőgárdáról beszélünk?

LF: A két kötet összesen 159 elismert szakember érdemi hozzájárulásának a gyümölcse. Úgy gondolom, a magyar tudományos szférában ritkán kerül sor ennyire széleskörű együttműködésére. A szerzők jelentős többsége történész, de ehhez érdemes rögtön hozzátennem, hogy a történettudomány eleve rendkívül sokszínű. Eközben számos más diszciplína képviselői is szerepelnek e lapokon – geológusok, régészek, nyelvészek, valláskutatók, művészet- és építészettörténészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok, szociológusok, valamint további szaktudományok művelői.

E multi- és interdiszciplinaritás természetesen nem öncél volt, hanem a kötetek tartalmi ambícióiból következett. Elsőként átfogó jellegű kérdéseket tettünk fel (hogyan értelmezhető a magyar politikai rendszerek alakulása tág nemzetközi keretben, miként fonódott össze a magyar gazdaság a világgazdasággal, és így tovább), majd ezek megválaszolására kijelöltük az egyes fejezetek konkrét témáit (mint az 1919-es hatalomátvételek vagy az 1989-as rendszerváltás, illetve az 1873-as és a 2008-09-es válság magyarországi hatása stb.). E fejezetek megírására vezető kutatókat próbáltunk megnyerni, ami szinte kivétel nélkül sikerült is. Előfordult, hogy gyakorlatilag egyidejűleg gondolkoztunk témákban és potenciális szerzőkben. Bizonyos témák bevonásának ugyanis akkor volt csak igazán értelme, ha készültek már érdemi kutatások, melyek szerzőit meg lehetett keresni.

Fölvetődik a kérdés, hogyan érvényesülhetett a globalitás olyan korokban, amikor egész kontinensek létezéséről nem tudott az emberiség? Gondolok itt Amerikára, Ausztráliára. Ez azt jelenti, hogy a globalitás értelme is változik korszakról korszakra?

VA: Valóban egészen mást jelentett a globális Kr.e. 10.000-ben, Krisztus születése idején, Kolumbusz korában és a 19. századan. A 15. századtól viszonylag gyorsan tágulni kezd a világ Európa számára. Ez azonban nem jelenti, hogy az ismert világ Kolumbusz idején kiterjed a Föld egészére. Egyrészt Kínában az ott uralkodó Ming-dinasztia idején éppen erős bezárkózás kezdődik, amely az eurázsiai kapcsolatokat gyengíti, másfelől Ausztrália és Óceánia megismerésére még jóval több, mint egy évszázadot kellett várni.

Magyarországra a 16. század elején eljutottak szórványos információk a később amerikai kontinensnek nevezett területről, de ez csak lassan válik az ismert tudásanyag részévé. Török Zsolt Győző kötetbeli írása arra mutat rá, hogy az első Magyarországon nyomtatott térkép, amelyen az amerikai kontinens is megjelenik, csak fél évszázaddal Kolumbusz első útja után, 1542-ben jelent meg. Ez nem jelenti, hogy ne lenne élénk érdeklődés az amerikai kontinens népei, szokásai iránt. Etényi Nóra írásai épp azt mutatják be, hogy a magyar – és nem magyar – utazók leírásai széles közönséget érdekeltek Magyarországon és más országokban egyaránt, Sz. Kristóf Ildikó cikke pedig azt ismerteti, hogy milyen közegekben, csatornákon át áramlott az idegenről, az egzotikumról való tudás Magyarországra.

Maga Magyarország is mást jelentett a honfoglalás korában, és mást a török hódoltság idején vagy a kiegyezés után. Magát a honfoglalást például, hogy lehet értelmezni egy ilyen perspektívából?

LF: Ahogy a globális fogalmát történeti érzékenységgel érdemes csak használni, úgy Magyarország jelentése sem adott. Magyarország globális történetének alapkérdése tehát mondhatni az, hogy „minek a milyen kapcsolatai?”

Valóban kulcskérdés volt számunkra, hogy mit kezdjünk a honfoglalással, ugyanis az etnikailag meghatározott magyar állam elbeszélésének logikus kezdőpontjáról, az etnonacionalista elbeszélés egyik kulcsmítoszáról van szó. A honfoglalás fogalma amúgy, úgy gondolom, kifejezetten találó megnevezése e mítosznak.

A kötetben ezzel kapcsolatban három dolgot próbálunk bemutatni. Egyrészt azt, hogy a magyarok megtelepedése hosszabb, fokozatosabb és békésebb folyamat volt, mint amit a honfoglalás fogalma sugall. Másrészt és ezzel összefüggésben: ahogy azt Langó Péter írja, az újonnan megtelepedő magyarok és a korábban itt élők együtt hozták létre és formálták a középkori Magyar Királyságot. Harmadrészt új kötetünk nem itt nyit, hanem a korábbi és a későbbi tömeges bevándorlási hullámokat is hasonló figyelemben részesíti. A magyarok érkezte, akárcsak az államalapítás nyilván jelentős eseménynek fog számítani minden Magyarország történetét elbeszélő könyv lapjain és ez itt sincs máshogy. A rendszerint honfoglalás névvel illetett eseménysor azonban jóval kevésbé számított egyedi cezúrának, mint sokan feltételezik.

A különböző történetekben számos kárpát-medencei nép vonul fel, románok, szászok, zsidók stb., átüt a szövegeken, hogy egy multietnikus térség történetéről van szó, ahol az országhatárok, de az etnikai határok is állandó mozgásban vannak. Mennyire törekedtetek ennek a hangsúlyozására?

VA: Egyfelől törekedtünk rá, másfelől természetes is, hogy ennek hangsúlyt kell kapnia. A Magyar Királyság sosem volt egyetlen etnikum által lakott ország, a nemzetnek éppúgy részét képezték a románok, a kunok, a szlovákok, a horvátok, az örmények, a zsidók, a cigányok és a németek (legyenek azok szászok, svábok vagy mások), a vallonok vagy éppen a kínaiak, mint a magyarok. Miképpen Magyarország vallásilag sem volt egységes, katolikusok, muszlimok, zsidók, protestánsok, krisnások, buddhisták és mások alkották. Ez önmagában is értelmetlenné teszi egy statikus nemzetkép megfestését, ráadásul az, hogy mit tekintünk Magyar Királyságnak és Magyarországnak szintén gyorsan és alapvetően változott az utóbbi bő egy évezred során.

A most megjelent kötetben egyszerre szólunk a határait szintén jelentékenyen változtató középkori Magyar Királyságról, a kora újkori hódoltság területéről, a Habsburg Birodalom részét képező Magyarországról, és az oszmán vazallus Erdélyi Fejedelemségről. Miközben megjelennek olyan történelmi aktorok is, akiknek semmi közük a magyar nemzet fogalmához, mint a Kárpátok, amely bizonyos időszakokban a Magyar Királyság határzónáját alkotta, vagy éppen Szent Márton, aki a mai Magyarország területéről indulva lesz a galliai Tours püspöke, rámutatva milyen mobilitási lehetőségeket jelentett a Római Birodalom és a kereszténység több, mint másfél évezreddel ezelőtt.

Franciaország globális történetéből idéztek egy kérdésfelvetést. „E könyv központi kérdésfelvetése is politikai jellegű: mit jelent egy nemzethez tartozni a mai, globalizált, de mégis nemzetközpontú világban?” Ti hogyan válaszolnátok ezt meg?

LF: A modern kort illetően azt lehet mondani, hogy a nemzetállami rend létrejötte a határokon átívelő kapcsolatok sűrűsödésével jár együtt. Épp utóbbinak lesz egyik fontos következménye, hogy a nemzetállami elv képes elterjedni és idővel globális normává válik. A nemzeti elv kortárs dominanciája tehát, ironikus módon, egy erőteljes nemzetközi hullám eredménye.

Mi e könyvben ezt megfordítjuk. A nemzeti elvből, Magyarország történetéből kiindulva, annak prizmáján keresztül jutunk vissza a nemzetközi világhoz, sőt jutunk el a globális perspektíváig. E megfordítás által pedig azt kívánjuk lehetővé tenni olvasóink számára, hogy érdemben elgondolkozhassanak a nemzethez tartozás kérdéséről globalizált világunkban.

VA: A 21. században evidenciának számít, hogy nemzetállamokban élünk. Hogy ennek milyen építőkövei vannak, az viszont korántsem számít annak. A politikai akarat egyre hangsúlyosabban próbálja egyes országok kivételességét hangsúlyozni, miközben nyilvánvaló, hogy globalizált világunkban sokkal több dolog köti össze a különböző nemzeteket, mint ami elválasztja őket egymástól. Az egyediséget, a különlegességet nem ritkán épp a történelmi múltban igyekeznek megragadni. Köteteink reményeink szerint érdemben rámutatnak, hogy az egyes nemzetek és szereplőik már a 21. századot megelőzően is sokkal összekapcsoltabbak voltak, mint sokan feltételezik. Ez nem teszi Magyarország történetét kevésbé érdekessé, hanem épp ellenkezőleg.