A globalizáció, amit nem lehet elkerülni – Magyarország utóbbi 150 évének globális történetét írták meg

2022. május 10. – 09:54

A globalizáció, amit nem lehet elkerülni – Magyarország utóbbi 150 évének globális történetét írták meg
A kötet budapesti bemutatóján készült fotó a szerzőkkel és a két szerkesztővel. Laczó Ferenc és Varga Bálint a kép jobboldalán helyezkednek el – Fotó: Székelyhídi Zsolt

Másolás

Vágólapra másolva

Mindannyian egyféleképpen tanultunk a magyar történelemről: nemzeti nézőpontból, azaz mit tettünk mi nemzeti közösségként. Mindegyik narratívának mi voltunk/vagyunk a főszereplői, holott egyértelmű, hogy legtöbbször egy globális, akár kontinenseken is átívelő történés volt az, ami meghatározta a magyar emberek mindennapi életét is. Az új, globális történelemszemlélet Nyugat-Európában már mainstreamnek számít, nálunk most jelent meg az első kötet, amely megmutatja, hogy így is lehetne a történelmünket olvasni.

A második világháború után a szatmári haszid zsidóközösség rabbija, Joel Teilbaum úgy dönt, hogy Amerikában telepedik le. A szatmári haszidok harcot hirdettek a cionizmus, a vallásreformok, a modernizáció és az asszimiláció ellen, egyáltalán minden ellen, ami megítélése szerint nem az autentikus hagyomány része, és a közösséget „tisztátalanná teszi”. Érdekes módon, az 1946 őszén New Yorkba emigráló rebbe és az őt követő, ott pedig egyre növekvő szatmári közösség tagjai ma is élesen anticionisták, nagyon szigorú hagyománykövetők, és ennek köszönhetően őrzik mindazt, amit Szatmár vidékéről átvittek New Yorkba: a jiddist, a magyar nyelvet, az egykori hagyományos ételeket, szokásokat. Ráadásul az elmúlt évek könyv- meg filmsikerei a globális figyelem középpontjába helyezték ezt a vallásos, kulturális exklávét, amely gyakorlatilag kivágta magát a partiumi élet szövetéből, és egy másik kontinensen építette fel újra mindazt, ami fontos számára.

Ez csak egyike annak a sok-sok „sztorinak”, amelyből összeáll a Magyarország globális története című kötet, amely a kiegyezéstől napjainkig követi le a magyar történelmet egy teljesen új megvilágításban, és sok apró, mozaikszerű történettel mutat rá arra, hogy mindaz, amit eddig csak egyfajta, hagyományos szemléletmóddal néztünk, annak lehet egy másik olvasata is.

Miért látogatott Che Guevara Budapestre; hogyan változott meg a kávézás Magyarországon, miután Meinl Gyula kiépítette csemegeboltjait; az Old Shatterhandként számon tartott (bár ez inkább az urban legend kategóriába tartozik) Xántus János nemcsak Amerikában élt, hanem világkörüli úton is volt, a Magyar Néprajzi Múzeum alapgyűjteménye az ő munkájának eredménye. Nemcsak a koronavírus-járvány terjedt el Ázsiából, 150 évvel ezelőtt a kolera is ázsiai gócból indult el világpusztító útjára, és az is a hajózási és vasútvonalak mentén terjedt idáig. Ilyen történeteken keresztül derül ki számunkra, hogy már évszázadokkal ezelőtt is olyan, a teljes világot behálózó folyamatoknak volt része Magyarország is, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ortodox zsidó ruhaüzlet Brooklynban – Fotó: Tóbiás Tas
Ortodox zsidó ruhaüzlet Brooklynban – Fotó: Tóbiás Tas

A magyar történelem globális beágyazódottságát mutatja be az a 82 szerző, akiknek munkáját Laczó Ferenc és Varga Bálint szerkesztők fogták össze, és az eredmény egy rendkívül olvasmányos, sokszínű, izgalmas történeteket felvonultató kötet lett. A szerzők által új kontextusba helyezett események történelmünk ismert és alaposan feldolgozott pillanatai, azonban érdekes őket egy másik megközelítésből is megfigyelni: amit rendszerint kizárólag magyar nézőpontból ismertünk meg, most egy teljesen új, nagy látószögű bemutatásban, teljesen másként érvényesülnek. A könyv friss, nemrég volt a budapesti bemutatója, azt követően beszélgettünk a szerkesztőkkel, akik összefogták ezeket a szenzációs történeteket.

Laczó Ferenc Budapesten nőtt fel, de az évek során számos országban élt már. 2015 óta a Maastrichti Egyetem alkalmazásában áll, ahol főként Európa történelméről tart kurzusokat. Könyvei magyar, zsidó, német, európai és globális témákról szólnak. Elsősorban eszme- és politikatörténészként tekint magára.

Varga Bálint újkori történelemmel foglalkozik, pályája elején a nacionalizmus történetét kutatta, újabban Közép-Európa globális története érdekeli a leginkább. Jelenleg a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében dolgozik, de hamarosan a Grazi Egyetemen fogja folytatni munkáját.

A kötet a hagyományostól eltérő módon tárgyalja Magyarország történetét az elmúlt másfél évszázadban. Mi is az globális történetírás? Miben tér el a hagyományos narratíváktól? Milyen hagyományai vannak?

VB: A Magyarország globális története transznacionális szemléletű könyv, és egyben az első Magyarországról szóló országtörténet, mely ezt a megközelítést következetesen alkalmazza. A transznacionális történetírás kiemelt módon foglalkozik a nemzetállami határokon átívelő folyamatokkal, pl. a gazdasági összefonódásokkal, a migrációval, a vallások és a kulturális jelenségek terjedésével vagy éppen a klímaváltozással. Az általa vizsgált főszereplők ennek megfelelően nem a nemzetállamok vagy egy adott ország belpolitikáját meghatározó politikusok, hanem vállalatok, nemzetközi szervezetek, egyházak, határokat konkrétan vagy mentálisan átlépő egyének.

A globális történetírás azt jelenti, hogy egy adott jelenséget vagy szereplőt több kontinensen vizsgálunk, lehetőleg a hatásokat oda-vissza elemezve – így például a gyarmatosítás hatását a gyarmattartó és a gyarmat társadalmára is. A transznacionális és a globális történetírás felfutása az utóbbi néhány évtizedben következett be, és Nyugat-Európában jelenleg már ez számít a mainstreamnek.

LF: E két, egymással is szorosan összefüggő tudományos megközelítésmód felfutása megkérdőjelezi a nemzeti történetírás önelvűséget hangsúlyozó, sajátos magyar, román, szerb stb. utakat tételező hagyományát. Nem ismerek történészt, aki tagadná, hogy Széchenyire Anglia volt kiemelkedő hatással, Petőfire pedig a francia forradalom eszméi. Csakhogy e meghatározó nemzetközi beágyazódottságokat sokan aztán mégse helyezik értelmezésük középpontjába.

A transznacionális és globális módszereket alkalmazó történész épp arról ismerszik meg, hogy – szöges ellentétben az ún. módszertani nacionalistával – nem az országokat állítólag különlegessé tevő tényezőket próbálja kidomborítani, hanem azokat az általánosabb jelenségeket és folyamatokat vizsgálja, melyek szorosan összekötik a különböző országokat, akár óceánokat is átszelve. A múltról sok tekintetben reálisabb képet tud festeni, hiszen olyan alapvető témák, mint a kereskedelem, a demokrácia, a vallások vagy akár a műgyűjtés magyarországi történetét valójában lehetetlen egyetlen nemzetállamra leszűkítve megírni.

Bár egy vaskos kötetről van szó, korántsem kell megijedni tőle, mert rövid történetek gyűjteménye, amelyek rávilágítanak egy-egy érdekes eseményre, amelyet lehet ismertünk, olvastunk róla, csak most teljesen más megközelítésből világítanak rá a szerzők. A könyv struktúrája kapcsán meséljetek kicsit arról, hogy milyen előzményei vannak a kötetnek? Mi volt a minta, és miért épp ezt a modellt választottátok?

VB: Öt évvel ezelőtt Franciaországban vezető történészek kiadtak egy Histoire mondiale de la France [Franciaország világtörténete] című, vaskos könyvet, ami óriási közönségsiker és egyben szakmai siker is lett. Ez a könyv volt az első, ami egy adott nemzetállam történetét a szokásos, belső logika helyett úgy beszélte el, hogy az egyes fejezetek egy-egy, transznacionális jelentőséggel és franciaországi relevanciával bíró eseményből indultak ki, és azt globális és francia szempontból is végigkísérték. Azóta már nyolc hasonló könyv jelent meg Nyugat- és Délnyugat-Európában nemzetállamok, ill. régiók történetét tárgyalva. Ezt a francia modellt könnyű adaptálni, mert minden ország, illetve régió transznacionálisan beágyazott: még a legautarkabb társadalmak, mint Észak-Korea sem érthetőek meg csak önmagukban nézve, és Magyarország története legnagyobb részében – szerencsére – távolról sem volt annyira bezárkózó.

A könyv témáit úgy válogattuk össze, hogy először megvizsgáltuk, melyek voltak az utóbbi 150 évben azok a nagy, globális folyamatok, amelyek a világ változására nagy hatást gyakoroltak: pl. a világgazdaság összefonódása, a migráció, a demokratizáció, az emberi jogi gondolkodás, a kulturális amerikanizáció, a gyarmatosítás és dekolonizáció. Utána pedig a szerzőtársainkat megkértük, hogy ezen nagy folyamatok magyarországi hatásáról, a nemzetközi és a nemzeti szintű változások összefonódásáról, illetve ritkábban magyar szereplők globális hatásáról írjanak egy konkrét eseményből kiindulva, de a témát lehetőleg hosszabb időtávon kifejtve.

LF: A francia kötetet technikai szinten – a további kötetek szerkesztőihez hasonlóan – szorosan követtük és ezt egyáltalán nem bántuk meg. Kötetünk tartalmi részét illetően azonban már eltértünk a francia koncepciótól. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy Franciaország világtörténelmi szerepe és hatása sok tekintetben nagyobb volt, mint az általunk vizsgált, kelet-európai, félperifériás országnak. Ennek megfelelően mi nem annyira a magyarok világra gyakorolt – sok esetben mérsékelt – hatását próbáltunk kidomborítani, hanem azt, hogy Magyarország miként volt globális folyamatok integráns része. A nemzetközi történetírás szempontjából talán épp ez a kötetünkben a legérdekesebb: mi a világtörténelmet nem egy centrumországból kiindulva vizsgáljuk, hanem a világ átlagához számos szempontból viszonylag közel álló országból.

Magyar gyerekek Walt Disney-mesekönyvekkel 1941-ben – Fotó: Lissák Tivadar/Fortepan
Magyar gyerekek Walt Disney-mesekönyvekkel 1941-ben – Fotó: Lissák Tivadar/Fortepan

Hogyan lettetek ti a szerkesztői? Hogyan talált meg titeket a feladat? És hogyan toboroztátok össze a szerkesztőgárdát?

LF: Több maastrichti kollégám is részt vett a 2018-ban kiadott holland kötet elkészítésében, az eredeti koncepcióról és adaptálásának lehetőségéről elsőként tőlük értesültem. Szerettük volna, hogy legyen magyar változat és borzasztóan kíváncsivá tett, hogy milyen is lenne. Mondhatni e kötet lett a passziónk. Egy intellektuális kalandról és kísérletről van szó, melynek gyümölcse egy tudományosan megalapozott, ugyanakkor kifejezetten népszerűsítő jellegű kötet.

VB: Miután kitaláltuk a struktúrát, megnéztük, hogy az adott témában ki a legkompetensebb szerző. Bár a transznacionális történetírás Magyarországon intézményes szempontból még gyerekcipőben jár, például alig van kimondottan ilyen megközelítésű kutatócsoport, szinte minden témának van szakértője. Így a könyvnek végül – magunkat is számolva – összesen 82 szerzője lett. A többség történész, de szép számmal vannak a szerzőgárdában néprajztudósok, közgazdászok, irodalmárok és szociológusok is. A legtöbb szerző Magyarországon él, de nagyon sok szerző Nyugat-Európában, ill. Észak-Amerikában dolgozik.

Mindenki hozta a saját történetét? Vagy volt egy koncepció, hogy az adott időkereten belül melyek is azok a legfontosabb történések, amelyeket ebből a globális nézőpontból szeretnétek felvillantani?

LF: Elég hosszan terveztük és finomítottuk a magyar változat koncepcióját. Viszonylag koherens kötetet szerettünk volna létrehozni és sokat gondolkodtunk a főbb témákon és a megfelelő arányokon – mind a kulcstémákat, mind a világ tájait illetően. Minden fejezet egy eseménnyel nyit, ami a főcímben is megnevezésre kerül, hogy aztán tágabb témát tárgyaljon. Az alcím az igazán lényeges tehát és ezen a hozzájárulók csak viszonylag mérsékelten módosíthattak. A kiemelt eseményt illetően viszont flexibilisek tudtunk lenni: a szerzők maguk dönthették el, hogy az általunk javasolt eseménnyel indítanak vagy máshonnan kiindulva szeretnék tárgyalni témájukat. Eközben viszonylag szigorúan szerkesztettük a beérkezett szövegeket, végig ügyelve a globális perspektíva kidomborítására vagy legalábbis felvillantására. E száz fejezet ugyanakkor korántsem alkot zárt egységet, hanem szabadon bővíthető lenne. Szemlátomást szinte mindenkinek van is ötlete 101. fejezetre – e kreativitásnak és innovációs készségnek mi személy szerint nagyon örülünk.

Amúgy mit is jelent ez a globális nézőpont? Európán túli világot is? Van-e relevanciája annak, hogy elhelyezzük Magyarországot és vele pl. Erdélyt is ebben a nagyon tág kontextusban?

VB: Könyvünk egyik legfontosabb újdonsága, hogy – ahol csak az adott téma engedte – a folyamatokat az Európán kívüli világban is szerettük volna elhelyezni. A könyvben eleve számos olyan témát tárgyalunk, ami más kontinensekről szól: a Kínában aktív magyar jezsuiták és a kínai magyar diaszpóra, a mai magyar társadalomban nagyon jelentős latin-amerikai kulturális hatás (leginkább a tánc és a kommersz filmsorozatok terén), vagy éppen a Magyarországra érkező japán és kínai befektetések szükségszerűen Európán kívüli nézőpontot is igényelnek. De a globális kontextusba helyezés akkor is hasznos, ha ennél „hagyományosabb” témákat vizsgálunk: a könyvből pl. kiderül, hogy a Horthy Miklós fémjelezte katonai hatalomátvétel Budapesten 1919 őszén a nyitánya volt a 20. század során egyre-másra bekövetkező katonai hatalomátvételeknek; az 1989-es rendszerváltásról pedig megtudja az olvasó, hogy ez valójában az 1970-es évek közepén Dél-Európában induló, majd Dél-Amerikában és Kelet-Ázsiában felfutó, utána Európa keleti felén és Dél-Afrikában végződő demokratizációs hullám, az ún. harmadik hullám része volt.

LF: Míg regionális és kontinentális léptékben már viszonylag sokat írtak Magyarországról, az ország történetének számos releváns globális kontextusáról e kötet fest elsőként panorámát. Korántsem csak Nyugat-Európához viszonyítva érdemes mérni az országot: mivel Magyarországra alapvetően félperifériaként gondolunk, minimum felvethető, hogy összehasonlítani is érdemesebb a világ más kontinenseken található félperifériáival, mint az európai centrumországokkal. Eközben nem kívánjuk tagadni, hogy a regionális vagy kontinentális kapcsolatok és beágyazódottságok adott esetben sűrűbbek és nagyobb hatásúak voltak.

A globális cserekapcsolatok manapság ugyanakkor alapvetően meghatározzák mindennapjainkat – a ruhánkat jó eséllyel Kínában gyártották, latin-amerikai zenéket hallgatunk, a telefonunk alkatrészeit Kongóban bányásszák és így tovább. Ez korántsem annyira újszerű, mint gondolnánk, hiszen még a paprika, e sokak által „legmagyarosabbnak” tartott étel is Amerikából származik. Úgy véljük, hogy e globális összefonódásokban oly gazdag jelenünk a múlt globálisabb szemléletét igényli.

A „globális” egyébként szitokszó lett Magyarországon az elmúlt időszakban: minden, ami kívülről jön, ijesztő és nem kívánatos, biztos rosszat jelent. Vajon ez a kötet képes-e ennek a percepciónak a megváltoztatására?

VB: A félelem a globálistól, bármit is jelentsen ez e kontextusban, maga is globális jelenség. Ennek magyarországi formái – mind az intellektuális tartalma, mind a megjelenés módjai – éppen olyan importok a nyugati centrumból, mint a magyar politikai gondolkodás és élet legtöbb vetülete. A globalizáció jelenségét, ill. a globális jelzőt a könyvben egyébként elemzői fogalomként, tehát értéksemlegesen használjuk: attól, hogy valami globális, még nem lesz automatikusan sem jó, sem rossz. Ezzel együtt a világra való nyitottság véleményem szerint mind az egyén, mind a társadalom szintjén pozitív dolog, és ennek a könyvnek az olvasása talán hozzájárulhat ennek a nyitottságnak a növeléséhez.

A Romániai Emberi Jogokért bizottság tüntetése New Yorkban 1976 május 8-án – Fotó: Hungarian Human Rights Foundation
A Romániai Emberi Jogokért bizottság tüntetése New Yorkban 1976 május 8-án – Fotó: Hungarian Human Rights Foundation

LF: Szerény történetírói eszközeinkkel próbáljuk oldani az ezzel kapcsolatos, jelenleg valóban kifejezetten erős félelmeket és görcsöket. Szeretnénk eljutni azokhoz is, akik adott esetben még sose gondoltak bele, hogy a magyar történelmi folyamatok milyen mélyen beágyazódnak globális struktúrákba és folyamatokba, illetve az ország története milyen sokrétűen összefonódik más kontinensekével is. Az európai hegemónia kora generációkkal ezelőtt véget ért, ezért különösen fontos, hogy képesek legyünk globális kontextusokban is elhelyezni országunkat és történelmünket. Lehetett volna a cím amúgy Magyarország világtörténete is, de az általunk inspiratívnak tartott nemzetközi történettudományos irány globális történetírásként ismert, ezért e címet éreztük adekvátabbnak.

Hogyan változik meg a történelmi narratíva, ha háttérbe szorítjuk a „nemzeti” szempontot? Máshova kerülnek a hangsúlyok? Kiderül, hogy igazából valami nem is úgy történt, „ahogy nekünk tanították”? Kiemelnétek-e ilyen szempontból egy-két történetet a kötetből?

VB: A hangsúlyok mindenképpen máshová kerülnek, mert mások a vizsgált szereplők és folyamatok. A könyvből számos ponton kiderül, hogy ami egy Magyarországon fontos jelenség, az nagyon hasonló módon a régióban, de akár más kontinenseken is lejátszódott. Gondoljunk pl. a panelházra: a közvélemény a panelházakat a szocializmussal kapcsolja össze, azaz a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy pl. a miskolci panelházakhoz hasonlót találnak Drezdában vagy Szentpéterváron, de valójában ez sokkal szélesebb körű jelenség, ami számos különböző helyi változatban az egész Földön megtalálható, mert az urbanizáció miatti lakhatási válság globális jelenség.

LF: Példának okáért a kisebbségvédelem, amire sokan sajátosan magyar ügyként hivatkoznak, valójában szintén nemzetközi folyamatokkal szoros összefüggésben alakult és alakul. A magyar kisebbségvédelem eszköztára és legkedvesebb érvei korántsem különlegesek vagy egyediek. A pozitív hatásuk is nagyban függ e nemzetközi beágyazottság, e nemzetközi harmonizáció sikerétől. A globális tájékozottság éppenséggel nemzeti szempontból is kifejezetten hasznos. Úgy gondolom, hogy mi nem is a „nemzeti szempontot” szorítjuk háttérbe, hanem a nemzeti történelem izolált szemléletét, mely mesterkélt módon elválasztja a magyar történelmet az ún. egyetemestől.

Ebben a másfél évszázadban, amelyet bemutattok, Magyarország a boldog kiegyezés kora után átesett néhány kataklizmán, Erdély elvesztése is beletartozik a történetbe. Ebből a globális nézőpontból tekintve milyennek tűnik Magyarország tündöklése és bukása?

VB: Magyarország globális nézőpontból a félperiférián helyezkedik el: nem tartozik a centrumhoz, de nem is a teljesen leszakadó, gyakran reménytelennek tűnő periféria része. A félperiféria 20. századi történetére pedig nagyon is jellemző a Magyarországon, akárcsak a szintén a félperifériához tartozó Kelet-Közép-Európában és Délkelet-Európában igen jól ismert hullámvasút. Gondoljunk csak Argentínára: a 20. század során még a világ leggazdagabb államai közé tartozott, de az utóbbi évtizedekben gazdasági válságok sora rázta meg, nem függetlenül attól, hogy milyen sűrűséggel váltották egymást instabil demokráciák és katonai diktatúrák.

LF: Kötetünk több ponton is diagnosztizálja, hogy számos magyar történelmi szereplő látóköre alapvetően Európára korlátozódott. A magyar nacionalizmus a 19. században, az európai hegemónia korában alakul ki és számos szempontból mindmáig meghatározzák az akkoriban elterjedt, eurocentrikus, olykor bizony nyíltan rasszista, felsőbbrendűséget hirdető előfeltevések. A szocialista rendszer és a szocialista ideológiai hegemónia bukása az eurocentrikus gondolkodást Magyarországon sok tekintetben restaurálta, épp mikorra Nyugat-Európában már több módon is minimum relativizálni kezdték azt. A történelemszemlélet Nyugaton korunkban zajló globális fordulata némileg megkésve, mostanában érkezik csak el Kelet-Európába. Innen nézve a magyar kultúra és gondolkodás továbbra is fennálló erős eurocentrizmusa meglehetősen anakronisztikusnak hat.

Mi az, amit csak ez a fajta nagylátószögű vizsgálata a múltnak adhat hozzá a történetíráshoz? Lesz-e folytatása a kötetnek?

LF: A modern kori Európa történetét nem igazán lehet érdemben vizsgálni a globális kapcsolatok tekintetbe vétele nélkül. Kiemelt módon áll ez a kolonizáció és a dekolonizáció kérdéskörére, ami Európa és a világ számos tájának viszonyát az elmúlt századok során alapvetően meghatározta. Az európaiak ugyanis megpróbálják kiterjeszteni uralmukat a világ legtöbb tájára és több-kevesebb sikerrel globalizáltak európainak gondolt mintákat. Amennyiben tehát a magyar történelemre az európai történelem részeként gondolunk, mégpedig akként gondolunk, nem tudjuk megspórolni a globális perspektívát sem.

VB: A francia „mintakönyv” az őskorral kezdődött, és eredetileg mi is így terveztük, de ez egyelőre meghaladta lehetőségeinket. A közeljövőben azonban szeretnénk elkészíteni a már megjelent könyv „előzménykötetét”, ami az őskortól 1868-ig tekinti majd át Magyarország történetét.