A kisebbségvédelem mint nemzetközi jogi és politikai kérdés: 1925-ben a bánsági telepesek panaszt nyújtanak be a Népszövetséghez

2023. augusztus 12. – 11:22

A kisebbségvédelem mint nemzetközi jogi és politikai kérdés: 1925-ben a bánsági telepesek panaszt nyújtanak be a Népszövetséghez
Bethlen István miniszterelnök és a magyar delegáció tagjai útban a Népszövetség genfi székházához 1926-ban – Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv

Másolás

Vágólapra másolva

Az első világháborút követően létrejöttek az új nemzeti államok, azonban szinte mindegyiknek a határain belül jelentős számú más nemzetiségű kisebbség élt. Ezeknek a kisebbségeknek a sérelmei a két világháború között időszakban a genfi székhellyel működő Népszövetség elé kerültek, amely megpróbálta orvosolni a jelentett visszaéléséket. Így vették kezdetüket a nemzetközi kisebbségi jogvédelmi próbálkozások, amelyeket már akkor is számtalan tényező akadályozott.

A Népszövetség Tanácsa 1925. szeptember 25-én foglalkozott egy korábban benyújtott magyar panaszirattal, amely a bánsági telepesek egy részének birtokelkobzását kérte számon az erdélyi agrárreformtörvényen. Románia, hogy elkerülje a már biztosra vehető, károsultakat támogató elítélő döntést, kárpótlásul 700 000 aranyfrankot ajánlott fel az érintetteknek, amit azok jobb híján elfogadtak, mivel látták, hogy ennél többet semmiképpen sem érhetnek el. A panaszosok nagy része valójában csalódott volt az alacsony összeg miatt, nem is beszélve arról, hogy a pénzhez csak másfél év múlva juthatott hozzá. Az ő sérelmeiket azonban legalább részben orvosolták.

E cikk eredetileg a Laczó Ferenc és Varga Bálint által szerkesztett és a Corvina kiadó által megjelentett Magyarország globális története, 1868-2022 című kötetben látott napvilágot. A Magyarország globális története folytatása az idén kerül kiadásra. A kötet írásaiból több héten keresztül közlünk egy-egy cikket, amelyek által bemutatjuk, hogy a nemzetállami határokon átívelő folyamatok, a gazdasági összefonódások, a migráció, a vallások és a kulturális jelenségek terjedése nem álltak meg sosem az országhatároknál. Sorozatunk eddigi részei:

Amint a bánsági telepesek példája mutatja, a vallási és nemzeti kisebbségek védelmére az első világháború vége után életre hívott, és a Népszövetség illetékességi körébe utalt nemzetközi kisebbségvédelem csak korlátozottan tudta betölteni feladatát.

Az első világháborút lezáró békeszerződések átalakították Közép- és Kelet-Európa államrendszerét. A nemzetek feletti birodalmak eltűntek, helyüket pedig átvették az olyan kis és közepes méretű államok, amelyeket ugyan általában nemzetállamoknak neveztek, valójában azonban többségükben nagyon is távol álltak az etnikai homogenitástól.

A győztes nagyhatalmak olyan független államokból álló, stabil régiót szerettek volna Európának ezen a részén kialakítani, amely egy szövetségi rendszer részeként szükség esetén képes lenne ellenállni egy német vagy szovjet expanziós nyomásnak. Ennek azonban előfeltétele volt az államok stabilitásának mielőbbi megteremtése, ami a békemű megalkotói szerint részben attól is függött, hogy az új állami keretek közé került, kisebbségi sorban élő lakosság elfogadja-e az állami főhatalomban bekövetkezett változásokat.

A Nemzetek Szövetségének székháza Genfben 1924-ben – Forrás: Wikipédia/Bundesarchiv
A Nemzetek Szövetségének székháza Genfben 1924-ben – Forrás: Wikipédia/Bundesarchiv

Emiatt úgy döntöttek, hogy a régió vesztes kisállamainak békeszerződéseibe kisebbségeket védő jogszabályokat építenek be, és a győztesekkel azonos tartalmú kisebbségvédelmi szerződéseket íratnak alá, a jogszabályokat pedig az újonnan alakult Népszövetség védelme alá helyezik. A régió azon kisállamainak, melyek a Népszövetségbe később léptek be, ezekkel azonos tartalmú deklarációkat kellett tenniük tagságuk elismerésének feltételeként.

Az így létrejött – regionálisan korlátozott – nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer hatálya elvileg valamivel több mint 25 millió főre terjedt ki.

Azért csupán ennyire, mert a kötelezettség sem a nagyhatalmakra, sem pedig a nyugat- vagy észak-európai államokra nem vonatkozott.

A nemzetközi kisebbségvédelem elsősorban az érintett egyének személyi jogainak védelmére koncentrált, s csak kivételként ismert el kollektív jogokat egyes, jól körülhatárolható közösségeknek.

A Romániával megkötött kisebbségvédelmi szerződés például vallási és tanügyi önkormányzat formájában bizonyos fokú – részleteiben ki nem dolgozott – különállást ígért az erdélyi szász és székely közületeknek.

Az egyezmények mindenekelőtt az állampolgárság megszerzésének, illetve feladásának kérdését szabályozták. Biztosították az élethez, az egyéni és vallásszabadsághoz való jogot, a törvény előtti, a polgári és politikai jogokban való egyenlőséget, s előírták az anyanyelv használatának lehetőségét a magánéletben, a vallásgyakorlásban, a különböző nyomtatott termékekben, a gyűléseken, az üzleti életben, a bíróságokon és az elemi iskolákban.

Emellett kilátásba helyezték, hogy a közösségek saját költségen önálló vallási, oktatási és jótékonysági intézményeket alapíthatnak és tarthatnak fenn. Jogsérelem esetén pedig mind az érintett magánszemélyeknek, mind pedig a kisebbséghez kötődő szervezeteknek jogában állt panasszal fordulni a Népszövetség felé. A panaszeljárás egy hosszú, összetett folyamat volt, amely több népszövetségi fórumot is érinthetett (Titkárság, Tanács), s amely magát a bepanaszolt államot is bevonta a vizsgálatba. A panaszost az eljárásrend nem ismerte el jogi személynek; nem volt az érintett állammal egyenrangú fél, jogai ki is merültek abban, hogy eljuttatta a jogsérelmet feltáró beadványt Genfbe, a Titkárságra.

1921 és 1938 között több mint ezer panasz érkezett a Népszövetség Titkárságára, s a formai és tartalmi előfeltételek megvizsgálása után ezeknek csaknem a felével foglalkoztak a szervezet illetékes fórumai.

Az esetek nagy részében tudomásul vették az érintett állam cáfolatot tartalmazó magyarázatát. Előfordult azonban olyan is, hogy az előtárgyalások folyamán sikerült kompromisszumot kötni az adott kérdésben. Akkor történt mindez, ha az államnak az adott pillanatban érdekében állt a nemzetközi sajtónyilvánossággal járó nyílt konfliktus elkerülése, vagy időközben belpolitikai okokból a sérelem orvoslása mellett döntött. Valójában azonban csak kevés ügyben indult eljárás a jogsértő fél ellen, a határozat végrehajtásának kikényszerítése pedig mindvégig problematikus kérdés maradt, mivel a Népszövetség nem rendelkezett végrehajtó hatalommal, s így szükségszerűen az államok együttműködésére volt utalva.

Ülésezik a Népszövetség 1923-ban – Forrás: Wikipédia
Ülésezik a Népszövetség 1923-ban – Forrás: Wikipédia

A legtöbb vizsgált panasz az első világháborút területi növekedéssel záró államok nemzetiségi politikája ellen érkezett:

  • Lengyelország ellen 203,
  • Románia ellen 78,
  • Csehszlovákia ellen 36,
  • Jugoszlávia ellen 35 beadványt nyújtottak be.

A legtöbb beadványt pedig – ennek megfelelően – ugyanezen államok nemzeti kisebbségei juttatták el a Titkársághoz: a lengyelországi németek 163, a romániai magyarok 47, a lengyelországi ukránok 25 alkalommal próbálkoztak sérelmeik orvoslásával a Népszövetségen keresztül. (A számok a nyilvántartás pontatlanságai miatt hozzávetőlegesek.)

A Romániához, Csehszlovákiához és Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, magukat egyik napról a másikra többségi helyzetből kisebbségben találó magyarok is kihasználták a nemzetközi védelem kínálta lehetőséget.

Annál is inkább, mert az utódállamok törvényeinek, rendelkezéseinek egy része kifejezetten a többségi nemzet(ek) új pozícióinak megerősítésére irányult, ami általában együtt járt a kisebbségek területi homogenitásának megtörésére irányuló törekvésekkel, gazdasági erőforrásainak megszerzésével vagy a korábbi képzettségi és kulturális pozícióik meggyengítésével. Ezeket a területeket mindhárom szomszédállamban komoly támadás érte, különbség csupán a választott eszközökben, a hangsúlyokban, illetve a lépések drasztikusságában volt megfigyelhető.

A felpanaszolt jogsértések széles skálán mozogtak: az általános diszkriminációt szóvá tevő petíciók mellett a legtöbb panasz az oktatás, az agrárreform, a munkajog, a vallásszabadság, a kulturális és egyesületi élet, a sajtószabadság, a magántulajdon elkobzása, az állampolgárság, az anyanyelvhasználat terén tapasztalt vagy vélt visszaéléseket tette szóvá.

Az első években még jórészt a magyar kormány, a magyarországi társadalmi szervezetek vagy nemzetközi vallási szervezetek beadványai voltak túlsúlyban a panaszok között. A magyar pártok megalakulásával és az utódállamok politikai életébe való bekapcsolódásával azonban ez a tendencia gyökeresen megváltozott: ettől kezdve a kisebbségek politikai, társadalmi és egyházi szervezetei (esetleg magánszemélyei) maguk fordultak Genfhez.

A jugoszláviai magyar kisebbség helyzete ebben az összefüggésben különleges volt, itt ugyanis a sérelmeket megfogalmazó petíciók többségét a Magyarországra áttelepült Prokopy Imre, volt főispán nyújtotta be a Népszövetségnek. A petíciók jó részének előkészítése során mind ő, mind a határon túli szervezetek, egyesületek, egyéb érdekcsoportok szorosan együttműködtek a budapesti kormány illetékeseivel, már csak azért is, hogy a panaszok átmenjenek a formai és tartalmi elvárások teljesülését megvizsgáló első genfi rostán.

1921 és 1938 között összesen 90 beadvány érkezett a magyar kisebbségek érdekében a Népszövetséghez: 47 a romániai, 24 a csehszlovákiai és 19 a jugoszláviai magyar sérelmeket tette szóvá.

Kevés kivételtől eltekintve a Tanácsnak az ügy kivizsgálására alakult Hármas vagy Ötös Bizottságai, miután véleményezésre megküldték a petíciót a bepanaszolt állam kormányának, tudomásul vették annak elutasító válaszát, s le is zárták az ügyet. Egy-két esetben a Bizottsággal folytatott színfalak mögötti tárgyalások kompromisszumhoz vezettek, de a panaszosok ezekben is csupán részeredményeket értek el, elvárásaik egészében sohasem teljesültek. (A bánsági telepesek ügye mellett a torontáli és csíki magánjavak után kártérítést ígértek 1925-ben, illetve 1929-ben, a kalotaszentkirályi és zentelki legelőket megvásárolta az állam 1934-ben.)

A Nemzetek Palotája Genfben. Ez volt a Népszövetség székháza 1933-tól a megszűnésig. Ma az ENSZ genfi irodája – Forrás: Wikipédia
A Nemzetek Palotája Genfben. Ez volt a Népszövetség székháza 1933-tól a megszűnésig. Ma az ENSZ genfi irodája – Forrás: Wikipédia

Az is előfordult, hogy még mielőtt az üggyel hivatalosan elkezdett volna foglalkozni a Tanács, az állam önként orvosolta a sérelmet. Erre is csak Románia esetében volt példa: a római katolikus, református és unitárius egyházfők panaszára a kormány 1925-ben módosította a kisebbség számára hátrányos magánoktatási törvénytervezetet; újból megnyitotta a református egyháztól előzőleg elvett szászvárosi Kuun Kollégiumot; eltekintett a felekezeti tanerők újabb nyelvvizsgájától (1935); a kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium tanárait ideiglenesen mentesítette a román nyelvvizsga alól (1937), s ugyanebben az évben némi államsegélyt nyújtott a felekezeti fenntartású elemi iskoláknak.

A panaszok elenyésző kisebbsége ért el tehát csak valamilyen eredményt, az is jobbára csak a színfalak mögött, s egyetlen esetben sem mondta ki a Népszövetség Tanácsa, hogy az érintett állam megsértette volna a kisebbség jogait.

A nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer hatékony működésének legfőbb korlátja az volt, hogy a kisebbségvédelem soha, egy percig sem volt tisztán jogi kérdés, hiszen a konkrét esetek mögött mindig kirajzolódtak az államok valódi törekvései: a háborúból területi veszteséggel kikerülők a békeszerződések revízióját, az új vagy megnagyobbodott területű államok pedig a status quo megőrzését kívánták elérni.

Valójában tehát nem a kisebbségvédelmi jogszabályok hiányosságán vagy a garanciaeljárás tökéletlenségén múlt a végrehajtó hatalommal nem rendelkező Népszövetség együttműködésre építő kisebbségvédelmének csődje, hanem a térség államainak a világháborút követő területrendezés által is gerjesztett kibékíthetetlen ellentétén.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!