Érvényes lett a moldovai uniós népszavazás

2024. október 20. – 19:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Moldovai Köztársaság érvényes EU-párti népszavazásához a választópolgárok 33,3 százalékának kellett, hogy leszavazzon. Mivel a Digi 24 szerint vasárnap este 7 óráig a választópolgárok 42,44%-a szavazott, Moldova már egy lépéssel közelebb jár az EU-s csatlakozáshoz, hisz az első akadály elgördült a referendum elől.

A szavazóhelyiségek vasárnap chisinăui idő szerint 21 órakor zárulnak. Eddig az ország választópolgárainak majdnem a fele, 1 478 000 ezren adták le a voksukat (49,57%). A közvélemény-kutatások szerint az uniós csatlakozás támogatottsága 60% körül van.

A moldovai referendum kérdése egyszerűen fogalmazódott meg: „Támogatja-e a Moldovai Köztársaság alkotmányának módosítását az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében?” A népszavazás eredménye és a magas részvételi arány azt mutatja, hogy Moldovában erős a támogatottsága az európai integrációnak, és a lakosság egy jelentős része az EU-hoz való csatlakozást tekinti az ország jövőjének biztosítékaként.

A következő lépések során a referendum eredményei alapján megkezdődik az alkotmány módosítása, amely hivatalosan is rögzíteni fogja Moldova európai orientációját, és meghatározza az uniós csatlakozás folyamatát mint az ország hosszú távú stratégiáját.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!