Részleges eredmény: Maia Sandu van az élen, de csak pár százalékkal vezeti a moldovai elnökválasztást

2024. október 20. – 22:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Moldovai Köztársaság Központi Választási Bizottsága megkezdte az elnökválasztás részeredményeinek közzétételét. Eszerint az összes jegyzőkönyv 22%-ának központosítása után továbbra is Maia Sandu áll az első helyen a szavazatok több mint 33%-ával.

Alexandr Stoianoglo 30,15%-ot, Renato Usatii 15,02%-ot, Irina Vlah 5,98%, Victoria Furtuna 6,34%-ot szerzett.

22.57 perckor a jegyzőkönyvek 46%-ának feldolgozása után a Központi Választási Bizottság honlapján közzétett eredmények szerint a szavazók 44%-a szavazott „IGEN”-nel, 56%-a pedig „NEM”-mel.


Korábban írtuk: A jegyzőkönyvek 14,38%-ának központosítása után Maia Sandu 34,12%-ot, Alexandr Stoianoglo 30,06%-ot, Renato Usatii 15,11%-ot, Irina Vlah 5,99%-ot, Victoria Furtuna 5,78%-ot szerzett – számol be a Ziarul de Gardă alapján a G4Media. A több mint 1,5 millió szavazatból azonban ekkor még csak 86 346 szavazatot adtak le.

Az alkotmányos népszavazás esetében a jegyzőkönyvek 19 százalékát dolgozták fel. A választók több mint 41 százaléka az IGEN opcióra, 58,3 százaléka pedig a NEM opcióra szavazott.

Az első eredmények kis vidéki települések adatainak központosításából származnak, míg a nagyobb városi szavazóhelyiségek adatainak feldolgozása még folyamatban van. Ezért az első hivatalos moldovai adatok ebben a szakaszban még nem igazán jelzik a választási eredményeket.

A választási bizottság hétfőn 10 órakor ismerteti az előzetes eredményeket.

A választási részvétel este 9 órakor hasonló volt a 2020-as második fordulóhoz. A CEC adatai szerint; a vasárnapi részvételi arány kevesebb mint két százalékkal marad el a 2020-as elnökválasztás második fordulójának részvételi arányától. 2020. november 15-én Maia Sandu több mint 15 százalékkal győzte le Igor Dodont. A diaszpórában Sandu a szavazatok több mint 92 százalékát szerezte meg.

A Digi24 szerint egy bukaresti és két moszkvai szavazóhelyiség este 11 óráig még mindig nyitva tart. Ugyanakkor három chișinăui és egy brassói szavazóhelyiség este 22 óráig tartott nyitva.

A Szabad Európa Románia szerint a Központi Választási Bizottság 22 órakor azt közölte, hogy a választásra jogosultak mintegy 49 százaléka – 1 478 953 állampolgár – írta alá a népszavazási listákat. A választási bizottság érvényesnek nyilvánította az EU-párti népszavazást, mivel a választók legalább egyharmada megjelent.

Az elnökválasztáson 1 546 757 választópolgár adta le szavazatát, ami a választásra jogosultak 51,4 százaléka.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!