Bombariadó miatt félbeszakadt a szavazás Olaszország egyik szavazóhelyiségében

2024. október 20. – 22:01

Másolás

Vágólapra másolva

Bombariadó miatt félbeszakadt a szavazás az olaszországi Bologna városának egyik szavazóhelyiségében – jelentette be vasárnap este az olasz külügyminisztérium.

„Egy bolognai szavazóhelyiségben történt bombariadó után az a döntés született, hogy rövid időre felfüggesztik a szavazási folyamatot, hogy az arra felhatalmazott olasz hatóságok ellenőrizhessék a helyiségeket” – idézte az olasz külügy közleményét az Agerpres.

A közlemény megjegyezte, hogy az ellenőrzési idő alatt a szavazólapokat egy biztonságos helyen tartották, és a szavazóurnát továbbra is a moldovai választási bizottság által biztosított videokamerával figyelték.

Az elnökválasztás első fordulójában a részvételi arány jelentősen magasabb volt, mint a 2020-as urnáknál. Négy évvel ezelőtt az első fordulóban 21.00 órakor 45,6 százalékos volt a részvételi arány, szemben a mostani 51,4 százalékkal – írja a Szabad Európa Moldova.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!