Megvádolták Izraelt azzal, hogy tüzet nyitott egy segélykonvojra

2023. december 29. – 08:27

frissítve

Megvádolták Izraelt azzal, hogy tüzet nyitott egy segélykonvojra
Palesztinpárti tüntetők a New York-i Manhattanben 2023. december 28-án. A demonstrálók a Zuccotti Parkból indultak, majd ellepték a Wall Streetet és lezárták a World Trade Center főbejáratát is. A résztvevők a Gázai övezetben megölt gyermekekért vonultak fel – Fotó: Selcuk Acar / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Afrika közölte, hogy a genfi egyezmény értelmében az ENSZ Nemzetközi Bíróságához fordul Izrael gázai tevékenysége miatt. A közleményben azt írják, hogy aggódnak „azon civilek helyzete miatt, akiket a Gázai övezetben zajló csapások érnek el”, illetve „a válogatás nélküli erőszak és a helyiek erőszakos kitelepítése” miatt.

A közlemény szerint folyamatosan érkeznek jelentések emberiségellenes és háborús bűnökről, valamint a népirtás küszöbét elérő cselekményekről a palesztin területeken.

Az ország amelyben arra kéri az ENSZ bíróságát, hogy sürgősen állapítsa meg: Izrael megsérti a népirtásról szóló egyezményből eredő kötelezettségeit, és szólítsa fel az országot, hogy haladéktalanul szüntesse be a szóban forgó bűncselekményeket.

Dél-Afrika „elítél minden erőszakos támadást minden civil ellen, beleértve az izraelieket is” – írták. Azt is megyjegyezték, hogy folyamatosan sürgetik az azonnali és állandó tűzszünetet, valamint a tárgyalások folytatását, „amelyek véget vetnek a Palesztina folyamatos megszállásából eredő erőszaknak”.

(The Guardian)

Kongersszusi felülvizsgálat nélkül, sürgősségi határozattal ad el fegyverekhez szükséges berendezést 147,5 millió dollárért az Egyesült Államok kormánya. Antony Blinken külügyminiszter arról tájékoztatta a Kongresszust, hogy az üzletet 155 milliméteres lövedékek működtetéséhez szükséges berendezésekre kötötték.

„Tekintettel Izrael védelmi szükségleteinek sürgősségére, a külügyminiszter értesítette a Kongresszust, hogy gyakorolta átruházott felhatalmazását a vészhelyzet megállapítására, amely szükségessé teszi az átadás azonnali jóváhagyását” – közölte a minisztérium.

A sürgősségi döntés lehetővé teszi, hogy a vásárlás megkerülje a kongresszusi felülvizsgálatot a külföldi katonai eladások esetében. A hónap elején a Blinken hasonló döntést hozott, és 106 millió dollár értékben 14 000 tanklőszer eladását hagyta jóvá Izraelnek.

(The Guardian)

Először ült össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten elfogadott határozata óta, amelyen a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítások növelésére szólított fel. A határozatot 13 igen szavazattal fogadták el, az Egyesült Államok és Oroszország tartózkodott.

Khaled Khiari, az ENSZ Közel-Keletért felelős főtitkár-helyettese azt mondta a tanács tagjainak, hogy Gáza legtöbb területén folytatódnak az izraeli szárazföldi műveletek, valamint az izraeli erők és a Hamász közötti intenzív harcok. Felhívta a figyelmet, hogy mindkét oldal civiljei szenvednek a konfliktustól.

Khiari figyelmeztetett arra, hogy a konfliktus tovább eszkalálódhat a régióban. Egyre gyakoribbak a csapások civil területeken is, amellett, hogy a katonai áldozatok is egyre nagyobbak.

(The Guardian)

Az Izraeli Védelmi Erők Telegramon azt írták: az elmúlt órában több támadást észleltek Libanonból Izrael felé, amelyek közül kettő át is jutott a határon túlra. Válaszul az IDF tüzérsége lecsapott a támadások forrására.

Azt is írták, hogy az IDF csapást mért a Hezbollah egyik terrorsejtjére, amely Aitaroun térségében páncéltörő rakétát és egy rakétavetőt működtetett, ezekkel korábban az észak-izraeli Baram területét lőtték. Az izraeli vadászgépek csapást mértek a Hezbollah infrastruktúrájára Wadi Hamul környékén is, az eltalált célpontok között voltak kilövőállások, katonai létesítmények is.

Az IDF állításait egyelőre nem ellenőrizték független források.

(The Guardian)

35 palesztin halt meg, több tucatnyi pedig megsebesült, miután légicsapások értek több épületet az éjszaka folyamán Gáza központjánban -közölte a CNN-nel Dr. Khalil Al-Dikran, a Gáza középső részén fekvő Al-Aksza Martyrs Kórház ápolási főorvosa.

A halottak és sebesültek többsége nő és gyermek. Az IDF figyelmeztette a lakosokat Gáza középső részének számos területén, hogy sürgősen hagyják el a területet, mivel a Hamász elleni hadműveletek folytatódnak, írja a CNN.

Az ENSZ palesztinokat segítő szervezete (UNRWA) a X-en közzétett bejegyzésében azt írta, hogy több mint 150 ezer embernek nincs hova mennie, miután az Izraeli Védelmi Erők (IDF) felszólította a Gáza központi részén élőket, hogy azonnal hagyják el a várost.

Az UNRWA szerint az izraeli hadsereg evakuálásra felszólító parancsa miatt több mint 150 ezer embernek – főként kisgyerekeknek, csecsemőikről gondoskodó anyáknak, fogyatékkal élőknek és időseknek – kell kényszerből elhagyniuk az otthonaikat úgy, hogy nem tudják, hova mehetnének.

Az ENSZ humanitárius hivatala (OCHA) pénteki jelentése szerint az elmúlt napokban legalább 100 ezer menekült érkezett az övezet déli részén található Rafahba, miután a harcok elfajultak Khan Júnisz és Deir al-Balahba térségeiben.

(CNN)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) csapatai „kiterjesztették a műveleteiket” a Gázai övezet déli részén fekvő Hán Júnisz térségében, írja a CNN az IDF pénteki közleménye alapján. Hán Júnisz Gáza után az övezet legnagyobb városa, aminek több százezer lakója van.

A közlemény szerint az IDF csapatai az elmúlt nap folyamán terroristák tucatjait számolta fel, akik ellen többek között harckocsikat és légicsapásokat is bevetettek.

Mindemellett csütörtökön megkezdték a Hamász infrastruktúrájának felszámolását is a térségben, ahol az IDF egyik pilótája azonosított egy terroristát, aki egy RPG-t cipelt, és az IDF katonáit vette célba. Azonban mielőtt tüzelni tudott volna, az izraeli hadsereg lelőtte a Hamász fegyveresét.

Thomas White, az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének (UNRWA) vezetője azzal vádolta meg Izraelt, hogy tüzet nyitott egy segélykonvojra. White az X-oldalára azt írta, hogy a nemzetközi konvoj Gázai övezet északi részéről tért vissza egy az IDF által kijelölt útvonalon. A támadásban a konvoj vezetője és csapata nem sérült meg, de az egyik jármű megrongálódott. White azt írta, a segélyszervezetek dolgozói soha nem lehetnek célpontok.

Iránban pénteken kivégeztek négy embert, akiket Izraellel való együttműködésért ítéltek el az északnyugati Nyugat-Azerbajdzsán tartományban, írja az MTI a Mizan Online, azaz az iráni igazságügyi hatóság hírügynökségének információi alapján.

„A cionista rezsimhez (Izraelhez) köthető szabotázscsoport négy tagját akasztották fel ma reggel” – jelentette a portál. A forrás szerint a csoportot azzal is megvádolták, hogy az izraeli hírszerző szervezetnek, a Moszadnak dolgoznak, és a szervezet irányításával nagyszabású akciókat hajtottak végre az ország biztonsága ellen.

Az elmúlt években Irán számos állítólagos ügynököt vett őrizetbe és ítélt el, akik a hatóságok szerint külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgoztak. Legutóbb, december 16-án végeztek ki egy „a cionista rezsim kémjeként” jellemzett férfit, aki „együttműködött” a Moszaddal. 2022 decemberében pedig négy férfit akasztottak fel hasonló vádak alapján. Míg az Iszlám Köztársaság a múltban Izraelt vádolta meg azzal, hogy támadta néhány nukleáris létesítményét és meggyilkolta több tudósát.

Irán nem ismeri el Izraelt, és a két ország régóta árnyékháborúban áll egymással, amelyet a palesztin Hamász szélsőséges szervezet és az Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus súlyosbít.

Jogvédő szervezetek szerint az iszlám köztársaság évente több embert végez ki, mint bármely más ország, kivéve Kínát. A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) emberi jogi csoport számítása szerint október végéig több mint hatszáz embert végeztek ki az országban, ami nyolc éve a legmagasabb szám.

Az izraeli kabinetnek össze kellett volna ülnie, hogy megvitassa azt a megállapodást, miszerint a Hamásszal túszokat cserélnének palesztin foglyokra. Az ülést azonban az ország miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu lemondta, írja a SkyNews.

Az ülés második napirendi pontja pedig az lett volna, hogy beszéljenek a háború utáni Gázai övezetről, azaz arról, hogyan is fog kinézni, ha a harcok véget érnek. Azonban De Bezalel Smotrich, Netanjahu koalíció pártjának képviselője állítólag ellenezte az ülést, és elutasította azt, hogy a Palesztin Hatóság (PA) bármilyen uralmat gyakoroljon a térségben a háború után. Valamint az ellen is határozottan fellépett, hogy pénzt utaljanak át a PA-nak, bármennyire is szorgalmazza ezt az USA.

Netanjahu feltehetően azért is mondta le a találkozót, mert tartott a koalíció széthullásától, valamint veszélyeztetve érezhette a miniszterelnöki pozícióját, és a megvitatandó kérdéseket a biztonsági kabinetre bízta.

Ezer Izrael-ellenes tüntető lepte el Manhattant csütörtökön, a demonstrálók egy része lezárta a New York-i World Trade Center főbejáratát is, írja a New York Post. A tüntetők összekapaszkodva vonultak végig alsó-Manhattanban, miközben a kezükben transzparenseket szorongattak, amiken olyan feliratok szerepeltek, mint: „A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”, „Izrael, nem bújhatsz el, népirtással vádolunk. Izrael, mit mondasz, hány gyereket öltetek meg ma?”. De a skandáló tömegben feltűnt egy „A népirtó Joe-nak mennie kell” feliratú tábla is, ami az USA elnökének, Joe Bidennek üzent.

A megmozdulást szervező Nerdeen Kiswandi, a palesztinpárti Within Our Lifetime alapítója beszédet mondott a Zuccotti Parkban, mielőtt a tömeg az utcákra vonult. Kiswandi szerint az Egyesült Államok támogatása nélkül a palesztin ellenásnak már rég sikerült volna legyőznie Izraelt. „De ez az ország népirtást folytat a palesztin nép ellen. Ez az ország, az Egyesült Államok, ami elküldte az amerikai vállalatok által gyártott fegyvereket, amelyeket a mi adóforintjainkból fizettek, és amelyek több mint tízezer palesztin gyermeket öltek meg.”

A tüntetés a Foley téren végződött, ahol a résztvevők közösen imádkoztak, letartóztatások nem történtek. Ellenben szerda este huszonhat embert előállított elő a rendőrség, mikor palesztinpárti tüntetők zárták le a reptérre vezető utat New Yorkban és Los Angelesben.

Anwaar-ul-Haq Kakar, Pakisztán megbízott miniszterelnöke csütörtökön bejelentette, hogy kormánya betiltja az újévi ünnepségeket, kifejezve ezzel szolidaritását a palesztin néppel, írja az Arabnews.

A miniszterelnök egy az X-en is megosztott videóban beszélt arról, hogy elítéli Izrael palesztinellenes akcióit, és hozzátette, hogy Iszlámábád (Pakisztán fővárosa) többször is tűzszünetre szólította fel a háborúban álló feleket. „Szem előtt tartva a rendkívül aggasztó palesztin helyzetet, és hogy kifejezzük szolidaritásunkat elnyomott palesztin testvéreinkkel, a pakisztáni kormány teljes betilt minden, az újévvel kapcsolatos rendezvényt” – mondta Kakar, aki a videóban azt is megemlítette, hogy Pakisztán már két segélyszállítmányt küldött Gázába, és hamarosan egy harmadikat is küldenek majd.

  • Emmanuel Macron tartós tűzszünetet követel a Gázai övezetben.
  • Az izraeli hadsereg fel fog lépni a Hezbollah eltávolítása érdekében a libanoni határnál, ha a libanoni kormány nem állítja le a terrorszervezet tüzelését Észak-Izraelre – figyelmeztetett egy izraeli miniszter.
  • Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a megszállt Ciszjordániában is romlik a helyzet, és felszólította Izraelt, hogy vessen véget a palesztin lakosság elleni „törvénytelen gyilkosságoknak”.
  • Terrorista sejtekre csapott le az izraeli hadsereg Gázaváros negyedeiben.
  • Németország és európai uniós partnerei vizsgálják, hogy indíthatnak-e új tengeri missziót a Vörös-tengeren támadással fenyegetett kereskedelmi hajók védelmére.
  • Egyiptom közölte, hogy keretjavaslatot terjesztett elő az Izrael és a Hamász közötti gázai övezeti konfliktus lezárására.
  • Az IDF szerint már több mint 500 izraeli katona, tiszt és tartalékos halt az október 7-én kezdődött háborúban.
  • Az IDF sajnálatát fejezte ki a Maghazi menekülttábor területén végrehajtott izraeli támadások miatt.
  • Izrael arra készül, hogy engedélyezze a lakosok részleges visszatérését a gázai határ mentén fekvő, kiürített városokba.
  • Az USA szankciókat vet ki a jemeni húszi mozgalom iráni finanszírozása miatt egy magánszemélyre és három cégre.
  • Az izraeli miniszterelnök lefújta az izraeli háborús kabinet csütörtök estére tervezett ülését. Arról döntöttek volna, hogy Izrael kit állítson majd a háború után a Gázai övezet élére.

Az előző nap eseményeit ide kattintva tudják visszaolvasni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!