A csütörtöki események röviden

2023. december 29. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva
  • Emmanuel Macron tartós tűzszünetet követel a Gázai övezetben.
  • Az izraeli hadsereg fel fog lépni a Hezbollah eltávolítása érdekében a libanoni határnál, ha a libanoni kormány nem állítja le a terrorszervezet tüzelését Észak-Izraelre – figyelmeztetett egy izraeli miniszter.
  • Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a megszállt Ciszjordániában is romlik a helyzet, és felszólította Izraelt, hogy vessen véget a palesztin lakosság elleni „törvénytelen gyilkosságoknak”.
  • Terrorista sejtekre csapott le az izraeli hadsereg Gázaváros negyedeiben.
  • Németország és európai uniós partnerei vizsgálják, hogy indíthatnak-e új tengeri missziót a Vörös-tengeren támadással fenyegetett kereskedelmi hajók védelmére.
  • Egyiptom közölte, hogy keretjavaslatot terjesztett elő az Izrael és a Hamász közötti gázai övezeti konfliktus lezárására.
  • Az IDF szerint már több mint 500 izraeli katona, tiszt és tartalékos halt az október 7-én kezdődött háborúban.
  • Az IDF sajnálatát fejezte ki a Maghazi menekülttábor területén végrehajtott izraeli támadások miatt.
  • Izrael arra készül, hogy engedélyezze a lakosok részleges visszatérését a gázai határ mentén fekvő, kiürített városokba.
  • Az USA szankciókat vet ki a jemeni húszi mozgalom iráni finanszírozása miatt egy magánszemélyre és három cégre.
  • Az izraeli miniszterelnök lefújta az izraeli háborús kabinet csütörtök estére tervezett ülését. Arról döntöttek volna, hogy Izrael kit állítson majd a háború után a Gázai övezet élére.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!