Csoma Botond kényszerhelyzettel magyarázza, hogy az RMDSZ megszavazta a képviselőház új vezetését
Az RMDSZ egyetlen házbizottsági tisztsége került veszélybe, ezért támogatta a szövetség a képviselőház vezető testületének új összetételét, állítja Csoma Botond. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint a szövetség nem írta alá a PSD, az AUR, az SOS Románia és a nemzeti kisebbségek frakciója közötti új megállapodást, és nem része az így kialakult parlamenti többségnek.
Mint ismert, a képviselőház kedden, az őszi ülésszak első napján választotta meg az új házbizottságot. A döntés után két, korábban a PNL-hez és az USR-hez kötődő jegyzői hely az AUR-hoz, illetve az SOS Romániához került. A PNL és az USR tiltakozásul kivonult a teremből, és a két párt később bejelentette, hogy alkotmánybírósághoz fordulnak. Kedden mind a 17 jelen lévő RMDSZ-es képviselő igennel szavazott a képviselőház új vezetésének megválasztására.
Csoma Facebook-bejegyzésében „kényszerhelyzetnek” nevezte azt a szituációt, amelyben az RMDSZ képviselőinek dönteniük kellett a házbizottság új összetételéről. A képviselő szerint a mostani vita előzménye egy 2024 decemberében kötött megállapodás. Ebben a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ előre elosztotta egymás között a házbizottság tisztségeit a négyéves parlamenti ciklus nyolc ülésszakára. A frakcióvezető azt írta, hogy az azóta eltelt időszakban minden ülésszak elején ennek megfelelően fogadták el a tisztségek elosztását.
A politikus állítása szerint a PSD most kilépett ebből a megállapodásból, és új írásos egyezséget kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségek frakciójával. Az új elosztás alapján az AUR-nak és az SOS Romániának eredetileg csak a nyolcadik ülésszakra járó két jegyzői helyét előrehozták a mostani ülésszakra. A PNL és az USR tisztségeit ezzel párhuzamosan áttették a parlamenti ciklus utolsó ülésszakára. Csoma szerint az RMDSZ nem írta alá az új megállapodást, és csak a keddi plenáris ülés elején értesült róla.
A frakcióvezető azt is írta bejegyzésében, hogy az ülés kezdete előtt megkérdőjelezték az RMDSZ jogát a minden ülésszakban betöltött háznagyi tisztséghez. Elmondása szerint az is felmerült, hogy a szövetség talán túl sok pozícióval rendelkezik, mert az ipari és a külügyi szakbizottságot is RMDSZ-es politikus vezeti. Csoma úgy fogalmazott, hogy „előkerült a magyarkártya”, de bejegyzésében nem nevezte meg, kitől származtak ezek a kijelentések. „Nekünk az egyetlen helyünk került veszélybe” – foglalta össze az RMDSZ döntési helyzetét.
Csoma szerint a PNL és az USR a teljes parlamenti ciklust tekintve nem veszítette el a két jegyzői tisztséget, csak későbbre halasztották azok betöltését. Azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szavazata nem jelent politikai közeledést az AUR-hoz vagy az SOS Romániához. „Nem vagyunk a PSD–AUR–SOS-megállapodás része, ez egy új többség” – írta, miközben a román sajtóban „az új többséghez” társítják az RMDSZ-t is.
Az RMDSZ döntését Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora és korábbi kisebbségügyi miniszter is bírálta. Szerinte az RMDSZ szavazatával az AUR és az SOS a PNL és az USR kárára jutott képviselethez a házbizottságban. „Gyorsan próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az illetékesek, Kelemen Hunorral az élen” – írta Facebook-oldalán.
A PSD Csoma érveléséhez hasonlóan azt közölte, hogy a tisztségek átrendezése csak az őszi ülésszakra vonatkozik, a pártoknak a teljes parlamenti ciklusra járó helyek száma nem változott. Cătălin Drulă, az USR képviselőházi alelnöke azonban vitatta ezt az érvelést. Rámutatott, hogy a PNL-nek és az USR-nek együtt 94 képviselője van, ami a képviselőházi mandátumok 28,4 százaléka, az új, 13 tagú vezető testületben viszont csak két helyük maradt, vagyis a tisztségek 15,4 százalékát birtokolják.
A PNL és az USR az alkotmánybíróságon támadja meg a házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot, mert szerintük az sérti a frakciók arányos képviseletére vonatkozó szabályokat. A két párt szerdára bojkottot is hirdetett: a frakcióülések kivételével nem vesznek részt a képviselőházi munkában. Ezzel az általuk új PSD–AUR–SOS-szövetségnek nevezett parlamenti együttműködés és annak szerintük visszaélésszerű döntései ellen tiltakoznak.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom