Az RMDSZ az AUR mellett szavazott a képviselőház új vezetéséről, a PNL és az USR kivonult a teremből
Az RMDSZ mind a 17 jelen lévő képviselője igennel szavazott kedden a képviselőház új vezetésének megválasztására. A döntés után két, korábban a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséghez (USR) kötődő jegyzői hely a Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR), illetve az SOS Romániához került. A PNL és az USR tiltakozásul kivonult a teremből, és a két párt később bejelentette, hogy alkotmánybírósághoz fordulnak.
A G4Media szerint a szavazás azért vált politikailag érzékennyé, mert az RMDSZ a PSD-vel és az AUR-ral együtt támogatta a képviselőház vezető tisztségeinek újraosztását, miközben Kelemen Hunor korábban kizárta az együttműködést a szélsőséges pártokkal.
Az RMDSZ döntését Eckstein-Kovács Péter, a szövetség volt szenátora és korábbi kisebbségügyi miniszter is bírálta. Szerinte az RMDSZ szavazatával az AUR és az SOS Románia a PNL és az USR kárára jutott képviselethez a házbizottságban. „Gyorsan próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant az illetékesek, Kelemen Hunorral az élen” – írta bejegyzésében.
Cătălin Drulă USR-s képviselőházi alelnök magyar nyelvű posztban kérte számon az RMDSZ-t. „Miért segített az RMDSZ abban, hogy a szélsőségesek még nagyobb hatalomhoz jussanak? Ezt a kérdést kell feltenniük a választóknak a Parlamentben ülő képviselőiknek” – fogalmazott a bejegyzésében a politikus.
A változtatást Natalia Intotero, a PSD képviselőházi alelnöke és az ülés levezető elnöke terjesztette elő. Az új elosztással a PNL-nek és az USR-nek szánt jegyzői helyek az AUR-hoz, illetve az SOS Romániához kerültek: Ramona Bruynseelst és Verginia Vedinașt választották meg Raluca Turcan, illetve Oana Murariu helyett.
Az AUR-nak ezzel három szavazati joggal járó tisztsége van a házbizottságban: egy alelnöki, egy jegyzői és egy háznagyi hely. Az SOS Romániának egy jegyzői tisztsége van, míg a PNL-nek és az USR-nek egy-egy alelnöki helye maradt. Az RMDSZ-es Magyar Lóránd-Bálint továbbra is háznagyként tagja a testületnek.
A képviselőház hivatalos elektronikus szavazási adatai szerint a voksoláson 210 képviselő volt jelen, közülük 199-en igennel, egy képviselő nemmel szavazott, öten tartózkodtak, öten pedig nem adtak le szavazatot. A szavazási lista alapján az RMDSZ 17 jelen lévő képviselője mind igennel szavazott.
A Képviselőház Állandó Bürója az alsóház munkáját szervező vezető testület. A képviselőház házszabálya szerint részt vesz a napirend és a munkaprogram előkészítésében, valamint az ülések és a parlamenti dokumentumok kezelésének megszervezésében.
Gabriel Andronache, a PNL frakcióvezetője az ülésen hazugsággal vádolta Natalia Intoterót, amiért a tisztségekről folytatott állítólagos frakcióvezetői egyeztetésre hivatkozott beszédében. Cătălin Drulă pedig azt mondta, hogy az AUR többséget alakított ki a PSD-vel.
A PSD szerint a tisztségek átrendezése szabályos volt, és csak az őszi ülésszakra vonatkozik. A párt azzal érvelt, hogy a PNL és az USR a teljes parlamenti ciklusban továbbra is megkapja a parlamenti súlya alapján járó vezetői helyeket.
Cătălin Drulă ezt vitatta. Rámutatott, hogy a PNL-nek és az USR-nek együtt 94 képviselője van, vagyis a mandátumok 28,4 százalékával rendelkeznek. Az új, 13 tagú házbizottságban ugyanakkor csak két helyük maradt, ami 15,4 százalékos képviseletet jelent. Drulă szerint a testület jelenlegi összetétele ezért nem tükrözi a két párt parlamenti súlyát.
A vita az alkotmánybíróságon folytatódik. Az Agerpres szerint a PNL és az USR megtámadja a házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot, mert szerintük az sérti a frakciók arányos képviseletére vonatkozó szabályokat. Diana Stoica, az USR képviselőházi frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy a PSD és a szélsőséges pártok együttműködésével „mérgező többség” alakult ki a parlamentben.
A PNL és az USR szerdai közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a frakcióülések kivételével bojkottálják az aznapi képviselőházi munkát: képviselőik nem vesznek részt a plenáris ülésen, a végszavazáson és a szakbizottsági üléseken sem. A két párt a PSD–AUR–SOS parlamenti együttműködése ellen tiltakozik, illetve ennek az új „szövetségnek” a visszaélésszerű döntései ellen. A PNL és az USR azt állítja, hogy a házbizottság tisztségeinek újraosztásakor nem tartották tiszteletben a parlamenti ciklus elején kialkudott megállapodást.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom