Két év csend, nulla felelős: az udvarhelyi bentlakástragédia máig nyitott sebei

Fájdalmas évfordulóhoz érkezett Székelyudvarhely közössége: két éve, 2023. december 18-án omlott be a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része. A tragédiában két fiatal – a 18 éves Sipos Dávid és a 17 éves Barabás Orsolya – vesztette életét. Bár a város napokig gyászolt és válaszokat követelt, a felelősök megnevezése mindmáig várat magára.

Amikor egyik pillanatról a másikra összeomlott a világ

Délután négy óra előtt pár perccel, az ünnepi készülődés kellős közepén egyszer csak megremegett a föld Székelyudvarhelyen: 2023. december 18-án, 15:59-kor beomlott a gimnázium kollégiumának falrészlete. Négy bentlakó diák rekedt a romok alatt – egyikük, a farkaslaki S. Dávid a helyszínen életét vesztette, a súlyosan sérült fehéregyházi B. Orsolya pedig három hét küzdelem után hunyt el a kórházban. A székelyudvarhelyi főtér karácsonyi vására egy szempillantás alatt gyászszíntérré változott: aznap estére már lefújták az adventi koncerteket, elmaradt a szilveszteri mulatság is – a város egy emberként gyászolt.

A mentésben elsőként a helyi rendőrök és építkezési munkások vettek részt, akik a saját biztonságukat kockáztatva kutattak a kiáltozó gyerekek után a porfelhőben és romok között. Az egész országot megrázó katasztrófa után Székelyudvarhelyen napokra döbbent csend telepedett; sokan csak azt kérdezgették: hogyan történhetett meg mindez, és ki a felelős érte?

Ki adott parancsot a veszélyes munkára?

A tragédia körülményeit vizsgáló szakértői jelentések hamar igazolták a gyanút: nem természeti csapás vagy váratlan hiba történt, hanem emberi mulasztás vezetett a bentlakás összeomlásához. A kollégium épületének falánál ugyanis a csatornázási munkálatok során engedély nélkül, közvetlenül az alapozás mellett ástak több méter mély árkot, alátámasztás nélkül. A megbontott alapozás nem bírta el az épület súlyát, és a bentlakás egy része egyszerűen leszakadt. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával indított nyomozást, majd vádat emeltek a munkát végző cég ügyvezetője, a projekt felelős műszaki vezetője és a tervező ellen is. Őket azóta egy időre hatósági felügyelet alá helyezték, de a bírósági eljárás még sehol sem tart – a hosszan elhúzódó eljárás és a felelősségre vonás hiánya máig fájó pont a városban.

Már a nyomozás kezdetén felmerült a legnyugtalanítóbb kérdés: ki adta ki az utasítást egy olyan, életveszélyes munka elkezdésére, amelyre nem volt engedély? A beruházás hátterében három szereplő állt: a kollégium épületének tulajdonosa, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség; a fenntartó és engedélyeztető hatóság, Székelyudvarhely önkormányzata; valamint az épületet használó iskola vezetősége. A tragédia után mindhárom fél igyekezett elhárítani magától a felelősséget. Az önkormányzat illetékesei értetlenségüket fejezték ki, mondván számukra is „picit érthetetlen”, hogy a kivitelező miért tért el a jóváhagyott építési engedélytől. (Utóbb kiderült, hogy az építési engedély dokumentációja sem felelt meg minden jogszabálynak, így megyei vizsgálat indult az ügyben.)

A gimnázium igazgatósága a hallgatást választotta: hírzárlatot rendeltek el, a sajtóval egy ügyvéden keresztül kommunikáltak, és bár felmerült a felelősségvállalás minimumaként az igazgató lemondása, ez végül nem történt meg. A legvehemensebben az érsekség tiltakozott: közleményükben visszautasították a „nyilatkozatháborút” és az önigazolás szükségességét, mondván nekik „az evilági bírá(ló)kat meghaladó Bírája előtt” kell számot adniuk. Magyarán: a katolikus egyház nem érzi magát kötelesnek világi fórumok előtt magyarázkodni, de Kovács Gergely érsek amúgy is úgy nyilatkozott, megvan győződve róla, hogy sem erkölcsileg, sem jogilag nem felelősek az ügyben. Az érsekség kivitelezője ugyanis szerződéskötés nélkül fogott neki a munkálatoknak.

Mit mondanak a hatóságok és a városvezetés?

A tragédia évfordulójára időzítve, tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken az ügy vádiratát, amelyben V. Zsolt műépítészt, L. Szilveszter Sándort, az ásást végző cég ügyvezetőjét és S. Károly Róbertet, aki az épület tulajdonosát, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Érsekséget képviselte az épületfelújítási projektben.

A Székelyhon összefoglalója szerint a perben polgári félként további 11 személy szerepel, az elhunytak és sérültek családtagjai, ők erkölcsi kártérítési igényeket fogalmaztak meg, amelyek összege egyenként 125 ezer, és 600 ezer euró között változik, az összérték pedig eléri a 4,7 millió eurót.

Mint a lap megjegyzi: noha a Hargita Megyei Törvényszék kitűzte az előkészítő tárgyalás időpontját, az ügyet végül áthelyezték a Maros Megyei Törvényszékre, mivel nem volt megfelelő büntetőbíró, aki vezethette volna a tárgyalást – akire ezt rábízták, közben a Kolozsvári Ítélőtáblához távozott.

„Szomorú vagyok amiatt, hogy nálunk – sajnos általános tendencia szerint – nagyon lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai. A szomorú évfordulóhoz úgy érkeztünk el, hogy mindeddig nem neveztek meg felelősöket” – nyilatkozta tavaly Szakács-Paál István polgármester. A város frissen megválasztott vezetője akkor úgy vélte a bizonytalanság táptalajt ad a találgatásoknak és összeesküvés-elméleteknek, amit teljesen érthetően az udvarhelyiek is nehezen viselnek. Ebben az évben pedig azt posztolta a bentlakás fekete-fehér mécseseivel illusztrálva: “A csend is kérdez, amikor válaszok hiányoznak.”

A tragédia évfordulóján az önkormányzat csendes megemlékezést szervezett tavaly és idén december 18-án is, 2024-ben a kollégium romjainál harangszó és gyertyák jelezték délután négykor, hogy a város nem felejt, 2025-ben pedig öt óráig nem szerveztek műsorokat, zenei programokat. A Tamási Áron Gimnázium misével, a város pedig csendes főhajtással és gyertyagyújtással emlékezett meg a két fiatal áldozatokról. „A barátaikat elvesztő diákok és tanárok most csendet szeretnének, hogy méltósággal emlékezhessenek” – mondta a polgármester.

Hivatalos jelentések is készültek a katasztrófáról: az oktatási minisztérium bizottsága már 2024 februárjára véglegesítette a saját vizsgálati jelentését. Ezt azonban – a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozva – nem hozták nyilvánosságra, csak a nyomozó hatóságoknak továbbították. Annyit tudni lehet, hogy az iskola belső fegyelmi vizsgálatot is indított az ügyben, de ennek eredményéről sem tájékoztatták a nyilvánosságot.

A tragédia után közvetlenül a kormány gyorssegélyt ígért az újjáépítésre, sőt a magyar kormány is felajánlott támogatást a bentlakás helyreállításához.

Az ügyben fejleményként értékelhető Szakács-Paál polgármester december 5-i posztja arról, hogy Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke, Téglásy Pállal, a Karitatív Tanács titkárával és Antal Lóránt szenátorral egyeztetett a gimnázium bentlakásának két éve történt beomlásáról és az újjáépítés folyamatáról.

“Magyarország Kormánya első hívó szóra, 750 millió forinttal támogatja közösségünket a bontás, a tervezés és az újjáépítés megvalósításában.”

“A református és katolikus iskolák nagy része szépen megújult, és remélhetőleg hamarosan elindul a tragikus sorsú kollégium építése is. Rajtunk nem fog múlni!” – írta Soltész saját posztjában.

Ennek ellenére két év elteltével a kollégium épülete még mindig használhatatlan: a domboldal stabilizálását és állagmegőrzést ugyan elvégezték, de az újjáépítés halogatása a mai napig folytatódik.

Gyász, düh és számonkérés a közösségben

A bentlakás-tragédia nem csak a családokat és az iskolát rázta meg, hanem az egész város közösségét. Kezdetben néma döbbenet volt úrrá Udvarhelyen, majd az első sokkot idővel felváltotta az értetlenség, a harag és a számonkérés. A nyilvánosság fórumain – utcán, sajtóban, közösségi médiában – egyre csak gyűltek a megválaszolatlan kérdések: hogyan történhetett meg egy ilyen tragédia? Volt-e lehetőség a megelőzésére? Történt-e emberi mulasztás? Kik a felelősök? A baleset két áldozatát, Orsit és Dávidot sokan ismerték a városban; történetük az országos sajtót is bejárta, a tragédiával való szembenézés pedig közös üggyé vált.

A közösségi oldalakon terjedő bejegyzések nemcsak együttérzésről, hanem dühös igazságkeresésről is tanúskodtak. Az egyik helyi közügyeket boncolgató oldal, a Cudarhely a két fiatal fotójával emlékezett meg és üzent a döntéshozóknak: „Adja az ég, hogy a kényelmetlen kérdések se legyenek tabuk a jövőben! Isten nyugtassa Dávidot és Orsit! A kommentelők többsége hasonló hangnemben követelt őszinte szembenézést és reformot: szerintük a bentlakás leomlása nem „baleset” volt, hanem figyelmeztetés, hogy emberéletek múltak a szabályszegésen. „Ez itt Udvarhely, nem Parajd. Itt csak emberéletek kerültek veszélybe, nem a profit” – írta keserű iróniával egy másik hozzászóló, a hatóságokat hibáztatva, amiért csak tragédiák után kezdenek komolyan venni régóta fennálló veszélyeket.

Orsi és Dávid története arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy a gondatlanságért előbb-utóbb súlyos árat kell fizetni. A tragikus udvarhelyi esetnek legalább annyi tanulsága biztosan van, hogy a biztonsági előírásokat nem tekinthetjük bürokratikus nyűgnek vagy lerázható akadálynak. A közösség joggal várja el, hogy sehol ne kelljen többé gyermekéleteknek vagy bármilyen emberi életnek elvesznie amiatt, mert valaki felelőtlenül a gyors hasznot vagy a látványos eredményt hajszolta.