Sietség okozhatta a székelyudvarhelyi falomlást: december 31-ig le kellett zárni a munkálatokat
2024. január 30. – 16:00
A Magyar Hang arról ír, hogy a közadatigényléssel kikért támogatási dokumentumok szerint december 31-ig be kellett fejezni a munkálatokat a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, ezért volt sietős az árokásás. A székelyudvarhelyi falomlásban két diák vesztette emiatt életét.
A gimnázium épületei a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonában vannak, az egyház pedig felújításukra támogatást kért a Bethlen Gábor Alaptól. A Magyar Hang ezeket a támogatási szerződéseket kérte ki a BGA-tól. A dokumentumokból kiderült, a három épület felújítását több részletben támogatta a magyar állam. Először 50 millió forintot ítéltek meg a „Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium fejlesztésének támogatására” jogcímen az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériumában. A munkálatokat 2018. május végéig kellett befejezni, az elszámolási határidő egy hónappal később volt.
A második támogatás már jóval nagyobb összeg, másfél milliárd forint, írja a portál. Ezt már a BGA folyósította, és a gimnázium főépületének felújítását kellett elvégezni ebből az összegből. 2019 áprilisa volt kitűzve határidőként, de az érsekség hosszabbítást kért, így 2020-ra készültek el végül a teljes felújítással.
A decemberi tragédiában érintett épülettel kapcsolatos támogatói okiratot 2022. január 25-én írták alá, közölte a kikért dokumentumok alapján a Magyar Hang, és a cikkből az is kiderül, hogy 767 millió 600 ezer forintot adtak erre a célra az érsekségnek. Ebben az esetben 2023. augusztus 31. lett volna a határidő, de 2023 áprilisában a BGA még adott extra 40 millió forintot és ismét kitolta a megvalósítási határidőt.
És itt következik az a nagyon fontos információ, amelyre a Magyar Hang felhívja a figyelmet: az új időpont a munkálatok befejezésére 2023. december 31. volt, az elszámolást pedig 2024. január 30-án kellett volna megejteni. A döntéshez csatolt szakmai programban megjelenik egy új elem a felsorolt és elvégzésre váró munkálatok között: a drénezés. A portál idézi a benyújtott dokumentációból az idevágó részt: „előzetes számítások alapján ebből a támogatásból csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokra futja majd (drénezés, vízlevezetések, új közműcsatlakozás, tetőjavítás, stb.)”.
Ebből világosan kiderül, mutat rá a Magyar Hang, hogy az épület külső fala mentén futó mély sáncot azért ásták ki decemberben, hogy a szakmai beszámolóban leírt drénezést és vízlevezetést befejezzék a december 31-i határidőre. Azonban a munkálatok közben, december 18-án délután a kollégium beomlott, maga alá temetve több diákot. A két halálos áldozatot követelő tragédia kapcsán folynak az ügyészségi vizsgálatok. A munkálatokat kivitelező cég vezetőjét, a tervezőt és a tulajdonost képviselő projektmenedzsert is hatósági felügyelet alá helyezték.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!