Parajdon már nem hisznek a hivatalos nyilatkozatoknak, a helyiek szerint a bánya sorsa órákon múlhat

Sebestyén Józsefet, a bánya fejlesztési igazgatóját sikerült meginterjúvolnom, aki a helyiektől eltérően azt mondta, nem kell bűnbakot keresni, mert nem emberi mulasztás okozta a bajt. Azt viszont nem tagadta, hogy a helyzet rendkívül súlyos, és bár történtek korábban is beavatkozások, a mostani vízbetörés mértéke minden korábbit felülmúl.

Elmondása szerint a veszély az, hogy az alsóbb szintek összeköttetésben vannak a felsőbbekkel, és a víz tovább terjedhet, ha nem sikerül időben lezárni. Jelenleg az a céljuk, hogy a Telegdy nevű, turisztikai célú bányaágat megmentsék, de ehhez azonnali és költséges beavatkozásokra van szükség.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy csak egy átfogó tanulmány alapján lehet eldönteni, érdemes-e kiszivattyúzni a bent rekedt vizet. Ehhez statikai, szellőztetési és geofizikai vizsgálatok szükségesek, amelyek önmagukban is több tízmillió lejbe kerülnek. Ha a tanulmány engedélyezi a kiszivattyúzást, akkor sólepárló rendszert is kell építeni, hogy a környezetet ne terheljék sós vízzel. Az eddigi számítások szerint csak az előkészületek költsége elérheti a 60 millió lejt, a tényleges helyreállítás pedig ennél jóval többe kerülhet.

A bánya szerkezetét úgy írta le, mint egy többszintes, hatalmas föld alatti épületrendszert, ahol a járatok és kamrák egymás fölött és mellett helyezkednek el, és amelyet a víz a kioldással könnyen meggyengíthet. „A víz telítődik sóval, ez egy idő után stabilizálhatná a rendszert, de amíg ez nem történik meg, addig folyamatosan mossa a tartófalakat” – mondta. Ha idő előtt kiszivattyúznák a vizet, könnyen megeshet, hogy a már meggyengült szerkezet összeomlik, és nem kapnak többé engedélyt a bánya újbóli megnyitására.

Arra a felvetésre, hogy miért nem történt korábban hatékony beavatkozás, elmondta: az elmúlt években több munkálatot is végeztek, például vizesárkokat alakítottak ki, támfalakat építettek és kitisztították a medret, de ezek nem kaptak akkora nyilvánosságot, mint a mostani katasztrófahelyzet. Úgy érzi, sokan úgy ítélik meg a helyzetet, hogy „nem csinált senki semmit”, pedig valójában többször is próbálták megelőzni a mostani állapot kialakulását, csak a patak ereje és a mostani esőzések volumene minden eddigit meghaladt.

Sebestyén József a jövővel kapcsolatban óvatosan fogalmazott. Azt, hogy újra lehet-e nyitni a bányát, a tanulmányok és a mérések döntik el. Egyelőre csak remélni tudják, hogy a még szárazon maradt szinteket meg tudják védeni, és hogy nem lesz teljes összeomlás.

Részletezte azt is, hogy milyen védelmi munkákat végeztek a tavalyi vízbetörés után, és miért nem bírták ezek az idei extrém esőzések okozta vízhozamot. Mint mondta, 2023-ban három vízelvezető csövet, fóliázott árkokat és egy új medret is kiépítettek, amely a korábbi szivárgási pontokat volt hivatott kikerülni. Ezek a beavatkozások a „normál vízhozamra” voltak méretezve, de a mostani árhullám teljesen felülmúlta a számításaikat: a Korond-patak vízhozama a szokásos 0,5 köbméter/másodpercről 60–70 köbméterre, majd 120-ra és 180-ra nőtt, amit „még harminc éve sem láttak a környéken.”

Az igazgató szerint ez nem feltétlenül előrelátható mérnöki hiba, hanem a klímaváltozás következménye, amelyre sem statisztikai adat, sem konkrét helyi terv nem volt korábban. Úgy fogalmazott: „nem lehet azt mondani, hogy valaki hibázott, ha nem volt mihez mérni.” Elismerte ugyanakkor, hogy az extrém időjárási viszonyokra való felkészültség hiánya – akár helyi, akár országos szinten – hozzájárulhatott a katasztrófa súlyosságához.

A megmentendő bányarészek közül többször hangsúlyozta, hogy a Telegdy szintet szeretnék megmenteni, ahol a turisztikai és esetleges jövőbeli bányászati tevékenységet koncentrálnák. Elmondása szerint még mindig van só a területen, és ha sikerül stabilizálni a környezetet, a jövőben akár turisztikai és bányászati célra is lehetne használni – két külön szinten. Azt is hozzátette, hogy a só minősége a szélén fehérebb, magasabb a nátrium-klorid-tartalma, tehát még van potenciál a helyszínben, „de most nem ez az elsődleges feladat, hanem a mentés.”

Amikor arról kérdeztem, ki a felelős a kialakult helyzetért, az igazgató azt mondta: ő nem akar és nem tud felelősöket megnevezni, ez nem az ő tiszte. Hangsúlyozta, hogy jelenleg az elsődleges feladat a kármentés, és ha ez megtörtént, a vizsgálatok biztosan el fognak indulni – már most adatokat kérnek a prefektúrától és a központi hatóságoktól is. „Most az a legfontosabb, hogy amit lehet, mentsünk meg. A többi kérdésre később lesz válasz” -zárta le a beszélgetést.

Egy helyi, megbízható forrástól tudtam meg a legfrissebb információt, hogy a víz betört már arra a szintre is, amit a turisták számára alakítottak ki. Beszélgetőtársam, aki nemcsak a település életét ismeri jól, hanem belülről is látja a bánya működését – korábban is dolgozott az iparágban, és ma is szoros kapcsolatban áll az ott dolgozókkal. A nevét nem szeretné vállalni, de határozottan fogalmazott: „Parajd létezése a bányához kötött. Itt minden abból indul: a munkahelyek, a turizmus, az önkormányzat bevételei, a panziók, az éttermek, az egész környék.”

Szerinte ami most történik, nem a természet kiszámíthatatlan tombolása, hanem egy előre látható, elkerülhető katasztrófa, amelyről már évek óta tudni lehetett. Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben is volt olyan eset, amikor a látogatókat sürgősen ki kellett hozni a föld alól, 2024 májusában pedig újabb vízbetörések történtek. Akkor már megszületett egy konkrét beavatkozási terv is az Országos Vízügyi Igazgatóság részéről, amit – állítása szerint – a SALROM hónapokig nem írt alá. „Az időt vesztegették. És most ezt fizetjük meg.”

A férfi azt mondta: a vízszint már elérte a turisták által használt szinteket, és ha az eső nem áll el, a nap folyamán elönti a bánya legértékesebb, látogatók számára kiépített részét is. Ott volt a föld alatti kápolna, a játszótér, a kalandpark, az ajándékboltok és a kávézók – most mindez veszélyben van. „A turisztikai résznek vége van. Aki mást mond, az nem nem mond igazat” – fogalmazott.

Súlyos kérdéseket vet fel szerinte az is, hogy ki fogja vállalni a felelősséget, ha egyszer mégis visszaengednek majd embereket a föld alá? Lesz-e olyan hatóság, amelyik aláírja, hogy biztonságos? És még ha egyszer ezt kimondják – „lesznek-e turisták, akik újra lemennek?”

Szakmai tapasztalata alapján úgy látja: ha egy sóbányát elönt a víz, onnan ritkán van visszaút. A só annyira oldódik, hogy a víz szinte azonnal elkezdi gyengíteni a járatokat. Nem csak a beomlás veszélye nő meg, hanem az egész szerkezet használhatatlanná válhat. „Ez nem egy kőbánya, amit kiszárítasz. A víz viszi a sót is. Amit most nem mos ki, azt kioldja holnap.”

Úgy látja, a megmentéshez most már nem elég kiszivattyúzni a vizet, óriási mérnöki és ipari beavatkozás kellene, éveken át. Az első becslések szerint legalább két év folyamatos vízszivattyúzásra lenne szükség, majd jöhetnének a szerkezeti megerősítések, amelyek önmagukban is hatalmas költséget és kockázatot jelentenének. „Nem nagyon tudok olyan sóbányáról, amit tényleg meg tudtak volna menteni, miután elöntötte a víz. Általában inkább feladják őket. Aztán legfeljebb mutogatják őket, mint valami föld alatti akváriumot.”

A végén csak annyit mondott: „Végre valaki ki meri-e mondani, hogy vége van?”

Egy neve elhallgatását kérő parajdi panziótulajdonos, akivel a faluban találkozom, nem kertel: szerinte rég nem arról van szó, hogy a hatóságok nem tudták volna, mi történik. „Már tavaly is pontosan láttuk, mi készül. Akkor is szivárgott be a víz, akkor is le kellett állni. Most ugyanaz történik, csak nagyobban. De ők csak mondják, hogy nincs baj. Hazudnak.”

Azt mondja, ő már napokkal ezelőtt figyelmeztette a bányavezetőséget, hogy nem szivárgásról van szó, hanem beömlésről, de szerinte nem akarták komolyan venni. „Mikor hívtam őket, még akkor is azt mondták, hogy túlzok, hogy félretájékoztatok. Aztán tessék, itt van az eredmény.”

Állítja, hogy most is vannak lent emberek – bányászok, mentősök –, akiket azért küldtek be, hogy kimentsenek mindent, amit csak lehet: kávéfőzőt, számítógépet, . „Mindent el akarnak hordani, mielőtt a víz ellepi, és ne lehessen tudni, mi tűnt el. Ott marad a víz alatt, ki fogja tudni, mi veszett el és mi nem.”

A férfi szerint a bányászok kiszolgáltatott helyzetben vannak, ők pontosan tudják, ugyanis, hogy mióta hőzódik ez a helyzet, és mikor kezdett el nagyon veszélyessé válni, de nem mernek megszólalni. „Nem tehetnek semmit. Nem mondhatják el, amit tudnak, nem mernek megszólalni, mert az állásukkal játszanak.”

Szerinte a mostani helyzet megelőzhető lett volna, ha tavaly – amikor már egyszer le kellett állni a kitermeléssel – nem „tussolják el az egészet”. Azt állítja, hogy a politikusok akkor is ígérgettek, fotózkodtak a kampányban, „mondták, hogy minden rendben lesz, hogy megoldják, hogy megerősítik”, de valójában nem történt semmi. „Most is csak üzengetnek Facebookon, hogy ’kitartunk mellettetek’. Itt meg zuhog a víz a bányába.”

Amikor arról kérdeztük, hogy mit gondol a víz visszaszivattyúzásáról, csak legyintett. „Ez most nyomás alatt tartja az egészet. Ha hirtelen kiszivattyúzzák, megindul az egész szerkezet. A víz nemcsak áztat, hanem old is – ha beleteszel egy darab sót egy lavórba, és hagyod, hogy a víz mozogjon körülötte, nézd meg, mi marad belőle egy nap múlva. Ez nem hónapok kérdése. Ez óráké.”

A panziótulajdonos szerint Parajdon és egész Sóvidéken a bánya nemcsak egy ipari létesítmény, hanem maga az alap, amire minden ráépült: turizmus, szolgáltatás, vendéglátás. „Aki azt hiszi, hogy ez csak a bányászokat érinti, az nem érti, mi történik. Ha bezár a bánya, akkor bezárunk mi is.”

A sóbányának ugyanis a turisták számára látogatható része – a játszóterekkel, rendezvényhelyszínekkel – ugyanúgy érintett a katasztrófában. Ez volt az a hely, amiért évről évre tízezrek jöttek Parajdra. A panziók, vendégházak, éttermek, helyi boltok forgalma ehhez igazodott.

„Ha nincs bánya, nincs vendég. Ha nincs vendég, nincs bevétel. És ha nincs bevétel, akkor csak egy irány marad: lefelé.” A férfi szerint nemcsak a turisták fognak elmaradni, hanem az önkormányzati bevételek is visszaesnek, a beruházások megállnak, és egy-két év alatt elindul a leszegényedés. „Már most is sokan csak a nyári szezonból élnek meg. Ha az is kiesik, tönkremegyünk. És nem csak mi, hanem Szováta, Korond, Farkaslaka – az egész régió.”

A beszélgetés végén azt mondja, nem vár már segítséget „fentről”. Azt szeretné, ha legalább a valóságról őszintén beszélnének. „Ne mondják azt, hogy nincs baj, mikor mi már temetjük, ami felépült.”

Kora reggel értem Parajdra. Az eső szünet nélkül esik, a patak dübörögve hömpölyög, és a helyiek kisebb-nagyobb csoportokban, esőkabátban, sárcsizmában járják a patakpartot és nézik, ahogy a víz megállíthatatlanul ömlik a bányába.

Elindultam egy magaslatot keresni, ahonnan belátni a terepet, hogy megnézhessem hogy néz ki a terep, ahol a víz beszakította a bánya tetejét. A földút sártengerré vált, térdig sárosak lettem, mire elértem a magaslatot . A látvány döbbenetes: a munkagépeket elszállították, mert bármikor beszakadhat még inkább a bánya teteje. A patak zúg, a helyiek pedig tehetetlenül figyelik a vizet.

Azt hallom tőlük, hogy a bánya belsejében 25 bányász próbálja menteni, amit még lehet. Odabent már legalább négy szintet elöntött a víz, és a következő 24 órában szerintük a sóbányának mind a hét szintje megtelhet. Az emberek egyre dühösebbek – és egyre kilátástalanabbnak látják a helyzetet.

– Az igazgató nem tett semmit, olyan embert tettek ide, aki nem értett hozzá – mondta egy volt bányász. – Bukarest sem foglalkozott vele, már eleve késve kezdtek bármit is csinálni.

Többen az RMDSZ helyi és megyei vezetőit is bírálják, név szerint Bíró Barna Botondot, a megyei tanácselnököt és Antal Lóránt szenátort is élesen kritizálják. Szerintük tudtak a veszélyről, mégsem intézkedtek időben. Le kellene mondaniuk, mert eljátszották a helyiek bizalmát és megélhetési válságba sodorták az egész települést, hangzik el. Bányászok, nyugdíjasok, panziótulajdonosok, bárkit kérdezek ugyanazt ismétli: hazudtak, késlekedtek, elhallgatták a valóságot.

A helyiek azt állítják, a bányából most minden menthetőt kihordanak, de nem készül leltár, ezért nem átlátható, mi történik. Aggódnak amiatt is, hogy lába kél majd a szerszámoknak eszközöknek, amit esetleg sikerül kimenteni a bányából.

Arról már lemondtak, hogy a helyzet menthető volna.

– A víz ki fogja mosni a sót, és összeomlik a bánya. Hazudnak az illetékesek, sokkal súlyosabb a helyzet, mint mondják. Órák kérdése, és beomlik – mondja egy másik férfi, aki korábban lent dolgozott. Szerinte az a gombaformájú magaslat, ami a felszínen látszik, azt bemossa a víz nemsokára, és akkor a bánya magába roskadhat.

Beszélgettem olyanokkal is, akik a turizmusból élnek. Ha a bánya bezár, az egész környék gazdasága megroppan, mondják.

– Szegénység lesz. Ha nincs bánya, nincs látogató. Ez nemcsak Parajdot, hanem egész Sóvidéket érinti – mondta egy asszony, aki turisták elszállásolásával foglalkozik.

A helyiek szerint a probléma nem újkeletű: már 2023 májusában is befolyt a patak vize a bányába. – Meg lehetett volna előzni – mondja egy idősebb férfi. – Mindenki tudta, hogy ez lesz, csak mindenki hanyagolta. Most meg nézhetjük, ahogy tönkremegy.

A nap folyamán megpróbálom elérni a hatóságokat és a bánya vezetőségét is, illetve még több helyi lakossal fogok elbeszélgetni. De az világos: Parajdon senki nem bízik már abban, hogy a döntéshozók képesek lesznek megállítani azt, ami elkezdődött.

És az eső még mindig esik.