Helyi forrás: Elérte a víz a turisztikai szintet

Egy helyi, megbízható forrástól tudtam meg a legfrissebb információt, hogy a víz betört már arra a szintre is, amit a turisták számára alakítottak ki. Beszélgetőtársam, aki nemcsak a település életét ismeri jól, hanem belülről is látja a bánya működését – korábban is dolgozott az iparágban, és ma is szoros kapcsolatban áll az ott dolgozókkal. A nevét nem szeretné vállalni, de határozottan fogalmazott: „Parajd létezése a bányához kötött. Itt minden abból indul: a munkahelyek, a turizmus, az önkormányzat bevételei, a panziók, az éttermek, az egész környék.”

Szerinte ami most történik, nem a természet kiszámíthatatlan tombolása, hanem egy előre látható, elkerülhető katasztrófa, amelyről már évek óta tudni lehetett. Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben is volt olyan eset, amikor a látogatókat sürgősen ki kellett hozni a föld alól, 2024 májusában pedig újabb vízbetörések történtek. Akkor már megszületett egy konkrét beavatkozási terv is az Országos Vízügyi Igazgatóság részéről, amit – állítása szerint – a SALROM hónapokig nem írt alá. „Az időt vesztegették. És most ezt fizetjük meg.”

A férfi azt mondta: a vízszint már elérte a turisták által használt szinteket, és ha az eső nem áll el, a nap folyamán elönti a bánya legértékesebb, látogatók számára kiépített részét is. Ott volt a föld alatti kápolna, a játszótér, a kalandpark, az ajándékboltok és a kávézók – most mindez veszélyben van. „A turisztikai résznek vége van. Aki mást mond, az nem nem mond igazat” – fogalmazott.

Súlyos kérdéseket vet fel szerinte az is, hogy ki fogja vállalni a felelősséget, ha egyszer mégis visszaengednek majd embereket a föld alá? Lesz-e olyan hatóság, amelyik aláírja, hogy biztonságos? És még ha egyszer ezt kimondják – „lesznek-e turisták, akik újra lemennek?”

Szakmai tapasztalata alapján úgy látja: ha egy sóbányát elönt a víz, onnan ritkán van visszaút. A só annyira oldódik, hogy a víz szinte azonnal elkezdi gyengíteni a járatokat. Nem csak a beomlás veszélye nő meg, hanem az egész szerkezet használhatatlanná válhat. „Ez nem egy kőbánya, amit kiszárítasz. A víz viszi a sót is. Amit most nem mos ki, azt kioldja holnap.”

Úgy látja, a megmentéshez most már nem elég kiszivattyúzni a vizet, óriási mérnöki és ipari beavatkozás kellene, éveken át. Az első becslések szerint legalább két év folyamatos vízszivattyúzásra lenne szükség, majd jöhetnének a szerkezeti megerősítések, amelyek önmagukban is hatalmas költséget és kockázatot jelentenének. „Nem nagyon tudok olyan sóbányáról, amit tényleg meg tudtak volna menteni, miután elöntötte a víz. Általában inkább feladják őket. Aztán legfeljebb mutogatják őket, mint valami föld alatti akváriumot.”

A végén csak annyit mondott: „Végre valaki ki meri-e mondani, hogy vége van?”