Románia válságkormányra váltott Ciolacu lemondása után: Predoiu vezeti az országot a második fordulóig

Politikai földindulás után ideiglenes kormány Romániában: Marcel Ciolacu hétfő esti lemondását követően kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő Cătălin Predoiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökké. A PSD kilép a kormányból, a koalíció gyakorlatilag felbomlott, a hagyományos pártok pedig politikai túlélésért küzdenek, miközben az ország sorsáról május 18-án két radikálisan eltérő jövőkép között dönthet a lakosság.
Crin Antonescu kiesése után Marcel Ciolacu hétfő este hivatalosan is benyújtotta lemondását a miniszterelnöki tisztségről, miután a PSD másodszor is elbukott az elnökválasztáson. A párt kilép a koalícióból, de miniszterei ideiglenesen hivatalban maradnak. Kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő Cătălin Predoiu belügyminisztert nevezte ki ideiglenes kormányfőnek, aki legfeljebb 45 napig vezeti a kabinetet az új kormány megalakulásáig.
A koalíció szétesett, a PSD nem támogat senkit a második fordulóban, az RMDSZ beállt Nicușor Dan mögé, a PNL vezetői pedig nyíltan bírálják korábbi szövetségesüket. A Ciolacu által vezetett kormány bukása a román politikai elit mélyülő válságának újabb jele.
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Cătălin Predoiu lesz Románia ideiglenes miniszterelnöke az új kormány megalakulásáig, legfeljebb 45 napig. Na, de ki ő és mit csinált eddig?
Predoiu 1968. augusztus 27-én született a havasalföldi Buzău városában. Az elmúlt időszakban miniszterelnök-helyettesként, belügyminiszterként dolgozott a kormányban, de politikai karrierje során többször volt már igazságügyi miniszter, ugyancsak belügyminiszter, de külügyminiszter is. Ennek ellenére Facebook-oldala is jól mutatja, hogy karrierjét inkább a politikai események, semmint nagyobb megvalósításai hajtják előre. Kitörnie ugyanis sosem sikerült a szürke zónából. A politikus 71 ezres követőtáborral rendelkezik.
Cătălin Predoiu Ilie Bolojan ügyvivő államfő kinevezését követően lett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke. Az új kormány megalakulásáig ellátja a miniszterelnöki feladatokat, de az ügyvivő miniszterelnök nem javasolhat új törvényeket és nem fogadhat el sürgősségi rendeleteket sem. Hatásköre a közigazgatási apparátus napi működésének ellátásában merül ki.

A kormány hivatalos honlapján közzétett önéletrajza szerint Cătălin Predoiu tanulmányait a Bogdan Petriceicu Hașdeu Kollégiumban (1982-1986) és a Bukaresti Egyetem jogi karán végezte (1987-1991). 2003-ban a Bukaresti Egyetemen Summa cum laudae minősítéssel szerzett jogi doktori címet.
Egyetemi tanulmányait 1994-ben fejezte be, amikor a franciaországi Caen ügyvédi kamarájában szakképzésben vett részt. A Bukaresti Egyetem jogi karának egyetemi oktatója volt (1994-2007), és a bukaresti ügyvédi kamara tagja (1991 óta). 1995-től kezdve több a nevével is fémjelzett ügyvédi irodát alapított, koordinált másokkal közösen és egyéni ügyvédi irodát is létrehozott 2021-ig.
Ami a politikai tevékenységet illeti, a Digi24 szerint Cătălin Predoiu 2013. július 5-én csatlakozott a Liberális Demokrata Párthoz (PDL). A PDL első alelnöke volt (2013-2014). 2014. július 26-án a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli kongresszusa elfogadta a PDL-vel való egyesülést, a választási koalíció, a Keresztény Liberális Szövetség alapszabályát és politikai programját.
Ezután Predoiu a PNL első alelnöke (2014-2017) és a PNL bukaresti elnöke (2015. dec.-2016. jún.) volt. A 2014-es elnökválasztások kapcsán a PNL-PDL Országos Politikai Elnöksége úgy döntött, hogy a Keresztény Liberális Szövetség Cătălin Predoiut javasolja miniszterelnöknek. Az elnökjelöltjük Klaus Iohannis volt, akit, mint ismeretes, megválasztottak.
Predoiu 2016. május 18-án a fővárosi polgármesteri tisztségre is bejelentkezett volna, de végül Prahova megyei képviselővé választották meg a 2016-2020-as törvényhozási ciklusban is, ezúttal a PNL listáján. A 2024-es parlamenti választásokon szenátori mandátumot kapott.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő Cătălin Predoiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökké, miután Marcel Ciolacu hétfő este lemondott, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy kilép a kormányból, írja a HotNews.
Az elnöki adminisztráció közleménye szerint Ilie Bolojan hétfőn a Cotroceni-palotában fogadta Marcel Ciolacut, aki hivatalosan is benyújtotta lemondását miniszterelnöki tisztségéről. Románia ideiglenes elnöke tudomásul vette Ciolacu lemondását, kedden pedig aláírta azt a rendeletet, amellyel a román kormány miniszterelnöki tisztségét megüresedettnek nyilvánította. Ugyanakkor Bolojan aláírta azt a rendeletet is, amellyel Cătălin Predoiu belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét nevezte ki ideiglenes miniszterelnökké, aki az új kormány megalakulásáig ellátja a miniszterelnöki feladatokat.

Marcel Ciolacu hétfő este jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről és a PSD-PNL-RMDSZ koalíció felbomlását, miután Crin Antonescu nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába. A PSD miniszterei ideiglenesen maradnak, amíg az új kormány feláll. Az átmeneti időszak legfeljebb 45 napig tarthat, ezalatt kell megalakítani az új kormányt.
Az ideiglenes kormány csak a közügyek intézésével kapcsolatos határozatokat hozhat, amíg az új végrehajtó hatalom tagjai le nem teszik az esküt.
„Románia a miniszterelnök lemondásával a politikai káosz új szakaszába lépett” – ezzel a címmel számolt be a Politicoarról, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette lemondását, miután pártja, a PSD súlyos vereséget szenvedett a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában. A nemzetközi politikai lap szerint a radikális jobboldal „elsöprő győzelme” megrázta az országot, és döntő lépésre késztette a szociáldemokrata kormányfőt.
A Politico emlékeztet: Ciolacu 2023 óta vezette a kormányt, korábban pedig maga is indult az időközben érvénytelenített 2024-es elnökválasztáson. Akkori kampányát élesen bírálták a luxusutazások miatt, és végül kevesebb mint 20 százalékot ért el. Mostani lemondását a POLITICO egy újabb rendszerkrízis jeleként értelmezi, különösen annak fényében, hogy a második fordulóban a szélsőjobboldali George Simion és a függetlenként induló, technokrata profilú Nicușor Dan mérkőzik meg – teljesen kiszorítva az eddigi hagyományos pártokat.
A lap szerint a román politikai elit instabilitását mutatja, hogy az új ideiglenes miniszterelnök kinevezése is csak kedden várható. Simion már korábban azt nyilatkozta a Politiconak: Ciolacunak mennie kell – és újfent megnevezte Călin Georgescut, a 2024 novemberében kizárt jelöltet, mint a „megfelelő alternatívát”.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő tudomásul vette Marcel Ciolacu kormányfő lemondását, idézi az államelnöki hivatal hétfő esti közleményét az Agerpres. A hivatal tájékoztatása szerint Marcel Ciolacu hétfő este nyújtotta be lemondását a miniszterelnöki tisztségből, miután személyesen találkozott Ilie Bolojannal. Az ügyvivő kormányfőt kedden nevezik ki – tette hozzá az elnöki hivatal.
A második fordulóba jutott elnökjelölt, Nicușor Dan hétfő délutáni sajtótájékoztatóján arra kérte a politikai pártokat, hogy a következő napokban ne a hatalmi játszmákra, hanem az ország jövőjére koncentráljanak. „Most nem arról kellene beszélni, ki kivel lép koalícióra, hanem arról, hogyan állítjuk helyre a bizalmat a közintézmények és a társadalom között” – fogalmazott. Szerinte a román demokrácia hitelessége forog kockán, és ebben a helyzetben mindenkinek hátra kell lépnie egyet, hogy teret engedjen „annak, ami igazán fontos”.
A teljes beszámolót a sajtótájékoztatóról itt lehet elolvasni.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) vannak miniszterei, akik esküt tettek, és akik végrehajtják a feladatukat a román állampolgárok és Románia érdekében, mondta hétfő este Cătălin Predoiu, a párt ügyvivő elnöke.
Predoiu hozzátette, a PNL-nek törvényhozói is vannak, amíg pedig ezek a mandátumok érvényesek, addig a párt ezeken keresztül teljesíteni fogja a romániaiak felé vállalt kötelességét.
A koalícióval kapcsolatban Predoiu csak annyit mondott, hogy nem szeretné kommentálni a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntéseit. „Sok nyilatkozatot hallottam a PSD-től, nyilatkozatokból és forgatókönyvekből nem indulok ki, amikor konkrét politikai gesztusokat fogunk látni, akkor majd tanácskozunk, tárgyalni fogunk a politikai erőkkel, az ügyvivő államfővel, és meg fogjuk hozni a szükséges döntéseket” – jelentette ki.
Hétfő este hivatalosan is bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök, miután a PSD vezetősége úgy döntött: a párt kilép a kormányból a májusi elnökválasztási kudarcot követően – ez volt a második hasonló vereség fél éven belül. Ciolacu a sajtónak nyilatkozva megerősítette: „Ez az első dolog, amit az önökkel való találkozó után megteszek.”
A szociáldemokraták a koalíciós jelölt, Crin Antonescu gyenge szereplésére reagálva úgy határoztak, hogy nem tesznek hivatalos állásfoglalást arról, kit támogassanak az elnökválasztás második fordulójában, amelybe George Simion és Nicușor Dan jutott be.

A PSD miniszterei ideiglenes státuszban maradnak a kormányban, amíg az új kabinet meg nem alakul – erről szintén a hétfő esti vezetőségi ülésen született döntés. „Döntöttünk arról, hogy a PSD-s miniszterek maradnak” – mondta Ciolacu.
A leköszönő miniszterelnök határozottan kizárta egy esetleges koalíció lehetőségét az AUR-ral: „Amíg én vagyok a PSD elnöke, nem lesz PSD–AUR-kormány” – szögezte le.
Fontos megjegyezni, hogy Marcel Ciolacu nem mondott le a PSD elnöki tisztségéről. Ezzel kapcsolatban a következő napokban várható egy újabb ülés, ahol a pártvezetés ezt a kérdést is megvitatja.
A Szociáldemokrata Párt egyhangú döntéssel határozott a kormánykoalícióból való kilépésről hétfő délután, a párt Országos Tanácsának ülésén – értesült a G4Media megbízható forrásokból.
A döntés értelmében Marcel Ciolacu benyújtja lemondását a miniszterelnöki posztról, de a PSD-s miniszterek továbbra is hivatalban maradnak – ideiglenes státuszban – egészen az új kormány megalakulásáig.
A határozat megerősíti, hogy a PSD-n belül teljes politikai konszenzus alakult ki a kormányból való távozásról, miután a koalíció közös jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába, súlyos legitimációs válságot idézve elő.
Az AUR már előkészített egy kormányt 8-10 minisztériummal és legfeljebb 50 államtitkárral – erről Marius Lulea, a párt alelnöke és alapítója beszélt a Realitatea Plusnak hétfő délután. „Bolojan úr hagyja ott a PSD-t és a PNL-t, és hívja kormányra az AUR-t, nekünk vannak szakembereink” – mondta Lulea a G4Media szerint.
Az alelnök arról is beszélt, hogy milyen gazdasági reformot képzelnének el: adócsökkentést és a munkaerőbázis növelését. „Van 6 millió románunk, aki haza akar jönni a diaszpórából” – mondta.
Több PSD-s politikus is azt nyilatkozta hétfőn, hogy „a párt egészsége érdekében” ki kellene lépniük a kormánykoalícióból, és ellenzékbe vonuljanak.
Először a PSD Giurgiu megyei elnöke, Marian Mina beszélt arról, hogy ki kellene lépniük a koalícióból. „A párt egészsége érdekében jó lenne ellenzékbe vonulni” – válaszolta Mina a Hotnews szerint, amikor a koalícióból való kilépésről kérdezték az újságírók. Mina megítélése szerint most nem lehetséges, hogy a PSD megállapodjon és szövetséget kössön az AUR-ral.
Mina után Dâmboviţa megye tanácsának PSD-s elnöke, Corneliu Ştefan is a kormányból való kilépésre szólította fel a párt vezetését. Corneliu Ştefan a Facebookon azt írta, hogy most van itt az ideje a párt újjáépítésének. Szerinte csak egy alulról jövő építkezés állíthatja vissza a párt erejét és egységét.
„Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy kilépjünk a kormányból, és egy konstruktív és felelős ellenzék szerepét vállaljuk. (Ez azt jelenti, hogy) minden olyan törvényhozási kezdeményezést támogatni fogunk, amely hozzájárul a romániai helyi közösségek valódi fejlődéséhez” – írta.
Szerinte eljött a döntő pillanat ahhoz, hogy hátrahagyják a választási kalkulációkat, és visszaszerezzék a párt hitelességét. Szerinte jelentős ellentmondás van a párt helyi választott tisztviselőinek a hitelessége, és az országos szinten tapasztalható negatív megítélés között. Szerinte ezt csak tettekkel lehet korrigálni, nem pedig szavakkal.
A párt újjáépítéséről írt Victor Negrescu, az Európai Parlament PSD-s alelnöke is. Szerinte kulcsfontosságú, hogy „a hagyományos pártok gyorsan levonják a tanulságokat a történtekből, és ne kerüljék el a reformokat, ahogy sajnos tavaly ősszel tették.”
„Egységben kell tartanunk a pártot, el kell kerülnünk a személyes érdekek mentén való megosztottságot, meg kell kérdeznünk a tagjainkat, hogy mit szeretnének, Románia érdekeit kell az első helyre helyeznünk, és főként azokat a döntéseket kell meghoznunk, amelyeket az emberek elvárnak tőlünk” – tette hozzá.
Negrescu arról is írt, hogy kit támogathatnak az elnökválasztás második fordulójában. „Mindkét versenyben maradt jelölt kritizált minket, de egyikük sokkal veszélyesebb Románia és a szociáldemokrácia jövője szempontjából. A szociáldemokraták mindig is a szabadságért és a demokráciáért harcoltak, és anélkül, hogy bárkinek biankó csekket adtunk volna, kötelességünk, hogy véget vessünk azoknak a pragmatikus számításoknak, amelyek miatt elveszítettük saját választóinkat, és meghozzuk a helyes döntést a románok érdekében” – írta az EP-képviselő, anélkül, hogy néven nevezte volna „a sokkal veszélyesebb” jelöltet.
Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy javasolni fogja párttársainak a kormánykoalícióból való kilépést. Ha a pártvezetés elfogadja az indítványát, Ciolacu még a nap folyamán benyújtja lemondását a miniszterelnöki tisztségről – közölte a SpotMedia.
„Azt fogom javasolni a kollégáimnak, hogy a PSD lépjen ki ebből a koalícióból. Ha ezt megszavazzák, természetesen még ma benyújtom lemondásomat” – nyilatkozta Ciolacu.

A szociáldemokrata politikus szerint a koalíciónak két célkitűzése volt: egy PSD-s miniszterelnök által vezetett kormány és egy közös elnökjelölt támogatása. „Az egyik cél nem valósult meg – közös jelöltünket, Crin Antonescut nem választották meg elnöknek, még a második fordulóba sem jutott be. Ezért a koalíciós megállapodás csak részben teljesült” – jelentette ki Ciolacu.
A PSD kilépése és Ciolacu távozása drámai fordulatot jelentene a kormánykoalíció jövője szempontjából. A PNL szintén hétfő este tart rendkívüli ülését, ahol belső források szerint szintén felmerülhet a koalícióból való kivonulás lehetősége.
A G4Media forrásai szerint Daniel David mellett felmerült az ügyvivő kormányfő posztjára a PNL részéről még Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettes, a párt ideiglenes elnöke is. A Digi24 szerint a PSD részéről Marian Neacșu jelenlegi miniszterelnök-helyettes és Bogdan Ivan jelenlegi gazdasági miniszter nevét említették, mint lehetséges ügyvivő miniszterelnököt.
A G4Media úgy tudja, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő Daniel David jelöltségét támogatná, akit hangsúlyos politikai színezet nélküli technokratának tartanak.
Marcel Ciolacu hétfőn közölte a koalíciós pártok vezetőivel, hogy még a mai napon lemond a miniszterelnöki tisztségről – értesült a G4Media belső forrásokból. A döntést követően Ciolacu arról is tájékoztatta partnereit, hogy előzőleg egyeztetett Ilie Bolojannal.
A kormánykoalíció jelenleg több lehetséges ideiglenes kormányfő-jelölt nevét is mérlegeli. A szóba jöhető nevek között szerepel Daniel David oktatási miniszter, aki a jelenlegi kormány egyik technokrata figurája.
A lemondás bejelentése a ma délutáni koalíciós ülésen hivatalosan is megtörténhet.
A koalíciós pártok a 13:00 órai sürgőssi gyűlésen egyetértettek abban, hogy a jelenlegi koalíciónak továbbra is együtt kell működnie, hogy a második forduló pozitív kimenetelét biztosítani tudja, derül ki a Digi24 élő közvetítéséből.
A kormánykoalíciós ülésen egyeztettek arról, hogy az aktuális koalíciót egyelőre fenn kell tartani, tekintettel a második forduló előtt álló elnökválasztásra.
A források szerint a miniszterelnök lemondását követően az ideiglenes államfő, Ilie Bolojan, a jelenlegi kormány tagjai közül fog kinevezni egy ideiglenes miniszterelnököt, aki a választások utáni időszakig tölti majd be ezt a tisztséget.
Várhatóan a PSD teljes vezetősége lemond a pártban betöltött tisztségéről, miután Crin Antonescu megbukott az elnökválasztás első fordulójában – írja a Hotnews a párt vezetőségéből származó forrásokra hivatkozva.
Úgy tudják, hogy Marcel Ciolacu PSD-elnök és a teljes pártvezetés várhatóan délután 5 órakor nyújtja be lemondását. Állítólag Ciolacu a kormányfői tisztségről is hajlandó lemondani.
A portál információi szerint Mihai Tudose, korábbi miniszterelnök és Daniel Băluță, a 4. kerület polgármestere köré tömörülő csoport készül átvenni a hatalmat a PSD-ben.
Ez már a PSD második elnökválasztási kudarca, tavaly novemberben Marcel Ciolacunak sem sikerült bejutni a II. fordulóba. Ciolacu már akkor is lemondott a PSD vezetői tisztségéről, de végül visszahívták.
Távozni fog a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről és a kormányfői posztból is Marcel Ciolacu, miután Crin Antonescu nem jutott be az elnökválasztás második fordulójába, állítják PSD-s politikai források a HotNews-nak.

A PSD vezetői hétfőn informális megbeszélést tartottak, hogy megvitassák, mi történjen Marcel Ciolacuval a május 4-i választási eredmények után. Ez volt a párt második veresége az elnökválasztáson hat hónapon belül, ami nagy elégedetlenséget váltott ki a PSD elnökével, Ciolacuval szemben.
„Ciolacu távozni fog, ez nyilvánvaló. Az, hogy le fog mondani, nem meglepetés, a kérdés csak az, hogy mikor. El fogja hagyni a kormányfői és pártelnöki posztját is – már nem maradhat” – nyilatkozták PSD-s vezetők.
A pártnak jelenleg három fontos döntésben kell konszenzusra jutnia: kit fognak támogatni az elnökválasztás második fordulójában George Simion és Nicușor Dan között, ki veszi át a párt irányítását, illetve hogy a PSD a kormányon marad-e május 18-a után.
Több PSD-s vezető hangsúlyozta, hogy nem tudnak támogatni egy szélsőséges jelöltet, mint amilyen George Simion, ugyanakkor tárgyalásokat kellene folytatni Nicușor Dannal, hogy kiderüljön, mit ajánl cserébe a Cotroceni-palotáért.
„Nem vagyunk mind őrültek, hogy a PSD-t George Simion szélsőséges karjaiba toljuk, de azt sem tehetjük meg, hogy egyszerűen tálcán nyújtjuk át Nicușor Dan-nak a támogatást. Lesznek természetesen tárgyalások, meglátjuk, milyen alternatívák vannak a párt számára. A fővárosi polgármesteri tisztség egy célpont a PSD számára, ez teljesen normális. Nicușor Dan nem kívánhatja magának az elnöki széket is, és hogy még örököst is hagyjon a főpolgármesteri poszton. Lehet, hogy akarja, de nem a PSD segítségével” – nyilatkozta egy szociáldemokrata vezető.

A fővárosi polgármesteri posztra esélyesek listáján szerepel Daniel Băluță, a 4. kerület polgármestere és a PSD első alelnöke is. Jelenleg a párton belül már kialakult egy csoportosulás Mihai Tudose, a Nemzeti Tanács elnöke és Daniel Băluță között, amely arra készül, hogy megszerezze a párt irányítását is.
Egyébként Băluță sosem titkolta, hogy meg akarja szerezni a főpolgármesteri széket. Ezt már márciusban is kijelentette a Prima TV egyik műsorában, amikor azt mondta, nem szeretné, hogy Romániát Nicușor Dan vezesse – ugyanakkor le akarja győzni őt a bukaresti választáson.
„Soha, de soha nem szeretném, hogy Romániát Nicușor Dan vezesse. (…) Ő éveken keresztül blokkolta Bukarestet. Ha konkrétan megkérnénk, hogy írja le, mit tett Bukarestért, kiderülne, hogy gyakorlatilag semmit. Ezért is mondom, hogy egy imposztor, mert teljesen eltorzítva mutatja be a valóságot” – mondta Băluță, aki akkor még biztos volt benne, hogy Crin Antonescu meg fogja nyerni az elnökválasztást.
Gigel Ştirbu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője és egyik alelnöke Facebook-oldalán osztott meg egy üzenetet, amelyben felszólítja a párt vezetőségét, hogy lépjen ki a kormánykoalícióból és határolódjon el világosan a Szociáldemokrata Párttól (PSD).
„A közelmúlt történelme egyértelműen megmutatta nekünk, hogy minden alkalommal, amikor a PNL szövetséget kötött a PSD-vel, a mi pártunk szenvedett. Ez a két párt mindig is olyan volt, mint az olaj és a víz, nem keverednek, nem ugyanaz a víziójuk, és nem ugyanazok az értékeik” – írta a politikus.
„Az emberek világossá tették számunkra: nem akarnak konjunkturális szövetségeket, nem akarnak elvek nélküli kompromisszumokat. Sokan azok közül, akik ránk szavaztak, mélységes csalódottságuknak adtak hangot ezzel az együttműködéssel kapcsolatban. Kötelességünk meghallgatni a hangjukat” – tette hozzá a PNL Olt megyei szervezetének elnöke.
„Itt az ideje, hogy visszatérjünk az alapvető értékeinkhez: a magánkezdeményezés tiszteletben tartása, a jogállamiság, az intézményi egyensúly és a tisztességes kormányzás. A párt és Románia jövője érdekében a PNL-nek el kell szakadnia a PSD-től, és vissza kell nyernie identitását. Ez az egyetlen módja annak, hogy a PNL visszatérjen történelmi értékeihez, és az új politikai paradigmában is fennmaradjon” – fogalmazott Gigel Ştirbu.
Marcel Ciolacu miniszterelnök akadályozta Crin Antonescut azáltal, hogy nem mondott le a kormányfői tisztségről Klaus Iohannissal együtt, mondta Robert Sighiartău, a PNL egyik képviselője a News.ro-nak az első fordulós eredmények fényében.
A liberális politikus szerint a jelenlegi koalíciós felállás biztosan változni fog, ideális esetben a PSD nélkül folytatják majd, bár tisztában van azzal, hogy ez a jelenlegi parlamenti erőviszonyok fényében nem biztos, hogy lehetséges.
„Viszont teljesen világos, hogy egy olyan kormányra van szükség, amelyből hiányzik Marcel Ciolacu és az ő emberei, mert már nincs sem hitelességük, sem tekintélyük. Ez most már nyilvánvaló” – mondta, majd hozzátette, inkább olyan kormánytagokra van szükség, mint Ilie Bolojan.
„A Nemzeti Liberális Párt számára Románia fejlesztése a legfontosabb, egy rendkívül bonyolult geopolitikai és gazdasági helyzetben. Ezért a nemzeti érdeket kell követnünk, és ez egy hiteles új kormányt jelent, amely meg tudja hozni a szükséges intézkedéseket” – tette hozzá.
Sighiartău azt is kijelentette, hogy a PSD-nek önvizsgálatot kell tartania, és hozzátette: „Úgy gondolom, már folyik is az elemzés, és meg fogják hozni a szükséges változtatásokat.” Továbbá azzal is megvádolta a PSD-t, hogy az első fordulóban független jelöltként „indította” Victor Pontát.
A koalíciós hétfőn 13:00 órakor tartja sürgősségi ülését, amin a jövőbeli politikai startégiáról egyeztetnek majd a pártok.
A 2025-ös elnökválasztás első fordulójának eredményei súlyos belpolitikai válságot indítottak el a PSD–PNL–RMDSZ kormánykoalícióban, miután a közös jelölt, Crin Antonescu nem jutott tovább a második fordulóba. Ez már a koalíciós pártok második elnökválasztási kudarca, miután a 2024-ben érvénytelenített első fordulóban is mindhárom jelöltjük – Marcel Ciolacu, Nicolae Ciucă és Kelemen Hunor – alulmaradt.
A PSD-n belül máris megjelentek az elégedetlenség első jelei: Marcel Ciolacu pártelnök és miniszterelnök több megyei vezetőre, polgármesterre és tanácselnökre tett szemrehányást, amiért nem mozgósították kellőképp a párt szavazóit Antonescu támogatására. A kormánykoalíció akár bizalmatlansági indítvánnyal is élhet a parlamentben, amennyiben a helyzet elfajul, és a többség úgy határoz, meg akarja fosztani Ciolacut a tisztségétől.
A koalíció liberális szárnyán is fokozódik a belső nyomás. A PNL-ben egyes vezetők nyíltan bírálták az RMDSZ-t, amiért nem voltak képesek kellően mozgósítani a magyar szavazókat. A magyar többségű megyék az utolsók között végeztek részvételi arányban – ez különösen annak fényében vált problémává, hogy a koalíció közös jelöltje hivatalosan az RMDSZ támogatását is élvezte.
A Libertatea forrásai szerint a dél-romániai PSD-szervezetek körében is erős az elégedetlenség. Szimbolikus vereségként értékelik, hogy például Teleorman megye – amely a korábbi választásokon rendre az élmezőnyben volt a részvételi adatok terén – most csupán a középmezőnyben végzett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a koalíció jelöltje történelmi vereséget szenvedett.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!