Ki az a Cătălin Predoiu, akit Románia ideiglenes miniszterelnökének neveztek ki?

Cătălin Predoiu lesz Románia ideiglenes miniszterelnöke az új kormány megalakulásáig, legfeljebb 45 napig. Na, de ki ő és mit csinált eddig?

Predoiu 1968. augusztus 27-én született a havasalföldi Buzău városában. Az elmúlt időszakban miniszterelnök-helyettesként, belügyminiszterként dolgozott a kormányban, de politikai karrierje során többször volt már igazságügyi miniszter, ugyancsak belügyminiszter, de külügyminiszter is. Ennek ellenére Facebook-oldala is jól mutatja, hogy karrierjét inkább a politikai események, semmint nagyobb megvalósításai hajtják előre. Kitörnie ugyanis sosem sikerült a szürke zónából. A politikus 71 ezres követőtáborral rendelkezik.

Cătălin Predoiu Ilie Bolojan ügyvivő államfő kinevezését követően lett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke. Az új kormány megalakulásáig ellátja a miniszterelnöki feladatokat, de az ügyvivő miniszterelnök nem javasolhat új törvényeket és nem fogadhat el sürgősségi rendeleteket sem. Hatásköre a közigazgatási apparátus napi működésének ellátásában merül ki.

Fotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

A kormány hivatalos honlapján közzétett önéletrajza szerint Cătălin Predoiu tanulmányait a Bogdan Petriceicu Hașdeu Kollégiumban (1982-1986) és a Bukaresti Egyetem jogi karán végezte (1987-1991). 2003-ban a Bukaresti Egyetemen Summa cum laudae minősítéssel szerzett jogi doktori címet.

Egyetemi tanulmányait 1994-ben fejezte be, amikor a franciaországi Caen ügyvédi kamarájában szakképzésben vett részt. A Bukaresti Egyetem jogi karának egyetemi oktatója volt (1994-2007), és a bukaresti ügyvédi kamara tagja (1991 óta). 1995-től kezdve több a nevével is fémjelzett ügyvédi irodát alapított, koordinált másokkal közösen és egyéni ügyvédi irodát is létrehozott 2021-ig.

Ami a politikai tevékenységet illeti, a Digi24 szerint Cătălin Predoiu 2013. július 5-én csatlakozott a Liberális Demokrata Párthoz (PDL). A PDL első alelnöke volt (2013-2014). 2014. július 26-án a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli kongresszusa elfogadta a PDL-vel való egyesülést, a választási koalíció, a Keresztény Liberális Szövetség alapszabályát és politikai programját.

Ezután Predoiu a PNL első alelnöke (2014-2017) és a PNL bukaresti elnöke (2015. dec.-2016. jún.) volt. A 2014-es elnökválasztások kapcsán a PNL-PDL Országos Politikai Elnöksége úgy döntött, hogy a Keresztény Liberális Szövetség Cătălin Predoiut javasolja miniszterelnöknek. Az elnökjelöltjük Klaus Iohannis volt, akit, mint ismeretes, megválasztottak.

Predoiu 2016. május 18-án a fővárosi polgármesteri tisztségre is bejelentkezett volna, de végül Prahova megyei képviselővé választották meg a 2016-2020-as törvényhozási ciklusban is, ezúttal a PNL listáján. A 2024-es parlamenti választásokon szenátori mandátumot kapott.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!