Hivatalos: Marcel Ciolacu bejelentette, lemond a miniszterelnökségről


Hétfő este hivatalosan is bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök, miután a PSD vezetősége úgy döntött: a párt kilép a kormányból a májusi elnökválasztási kudarcot követően – ez volt a második hasonló vereség fél éven belül. Ciolacu a sajtónak nyilatkozva megerősítette: „Ez az első dolog, amit az önökkel való találkozó után megteszek.”

A szociáldemokraták a koalíciós jelölt, Crin Antonescu gyenge szereplésére reagálva úgy határoztak, hogy nem tesznek hivatalos állásfoglalást arról, kit támogassanak az elnökválasztás második fordulójában, amelybe George Simion és Nicușor Dan jutott be.

Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

A PSD miniszterei ideiglenes státuszban maradnak a kormányban, amíg az új kabinet meg nem alakul – erről szintén a hétfő esti vezetőségi ülésen született döntés. „Döntöttünk arról, hogy a PSD-s miniszterek maradnak” – mondta Ciolacu.

A leköszönő miniszterelnök határozottan kizárta egy esetleges koalíció lehetőségét az AUR-ral: „Amíg én vagyok a PSD elnöke, nem lesz PSD–AUR-kormány” – szögezte le.

Fontos megjegyezni, hogy Marcel Ciolacu nem mondott le a PSD elnöki tisztségéről. Ezzel kapcsolatban a következő napokban várható egy újabb ülés, ahol a pártvezetés ezt a kérdést is megvitatja.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!