Egy évvel a Ferma Dacilor leégése után az ügy nem került bíróság elé, a tulajdonos újra bulikat szervez
Egy év telt el a Prahova megyei Tohani faluban található Ferma Dacilor panzióban történt tragédia óta, amely során nyolc ember, köztük több gyerek, életét vesztette. Az eset óriási felháborodást váltott ki, hiszen a panzió működési engedély nélkül fogadott vendégeket, és a tűzbiztonsági előírásokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. A nyomozás még mindig nem zárult le, és az ügyészség nem nyújtotta be az ügyet a bíróságra. Mindeközben a panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu, újra rendezvényeket szervez a helyszínen, írja a Digi 24.
2023. december 26-án a kétszintes, fából készült panzió kigyulladt, miközben 26 ember tartózkodott az épületben. A földszinten lévő vendégeknek sikerült kimenekülniük, de az emeleten tartózkodók közül nyolcan – öt felnőtt és három gyermek – életüket vesztették. A tűz gyorsan terjedt, a fából készült épület gyakorlatilag porig égett. A tragédiában egy alkalmazott is meghalt, miközben megpróbálta kimenteni gyermekeit.
Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás miatt indított nyomozást. Az eddigi vizsgálatok szerint valószínűleg a túlfeszített elektromos hálózat okozta a tüzet. A helyszíni vizsgálatok kiderítették, hogy a panziónak nem volt tűzvédelmi engedélye, és a 2019-es ellenőrzések során feltárt szabálytalanságokat figyelmen kívül hagyták. A Prahova megyei katasztrófavédelem csupán figyelmeztette a tulajdonost, bár joguk lett volna a létesítmény bezárására.
A tragédia után Raed Arafat államtitkár azonnali vizsgálatot rendelt el, és a katasztrófavédelem megyei vezetőjét menesztették. Kiderült, hogy a helyi tűzoltóság rendszeresen szemet hunyt a szabálytalanságok felett, sőt, egyes hírek szerint a tulajdonos vendégül látta a tűzoltókat, hogy elkerülje a büntetéseket.
A panziót működtető Cornel Dinicu, aki korábban a bukaresti alvilág ismert alakja volt, több hónapot töltött előzetes letartóztatásban, de jelenleg szabadlábon van, és újra rendezvényeket tart a Ferma Dacilor helyszínén. A román sajtó szerint Dinicu már a 2000-es években is számos botrányban érintett volt, amelyekben magas rangú politikusok és rendőrök is szerepet játszottak. A helyi hatóságokat, köztük a tűzoltóságot és a polgármesteri hivatalt, szintén vizsgálják, mert feltételezhetően illegálisan engedélyezték a panzió működését.
A Ferma Dacilor bár szállóvendégeket jelenleg nem fogad, hetente szervez grillpartikat és rendezvényeket, amelyeken hírességek is részt vesznek. Ez az állapot nagy felháborodást váltott ki az áldozatok hozzátartozói és a közvélemény körében, mert rávilágít a román hatóságok szabályozási és végrehajtási rendszerének súlyos hiányosságaira.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!