Már 2019-ben be kellett volna zárni a kedden leégett prahovai panziót

2023. december 29. – 12:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A leégett Ferma Dacilor panziónál tapasztalt szabálytalanságok elnéző büntetése miatt nyugdíjazták két évvel ezelőtt a Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) főfelügyelőjét és főfelügyelő-helyettesét, erősítette meg csütörtök este a Digi24 hírtelevíziónak Raed Arafat, a belügyi katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője.

A Tohaniban működő panziót a 2019-ben észlelt szabálytalanságok miatt be kellett volna zárni, ehelyett csak figyelmeztetéseket kapott. Ezután a Prahova megyei ISU vezetősége még egy protokollrendezvényt is szervezett itt.

„A Prahova megyei felügyelőség korábbi főfelügyelője és első helyettese nem önszántukból távoztak két évvel ezelőtt. Azt követően távoztak, hogy több panasz is érkezett rájuk, és ezután visszavonták a titkosított dokumentumokhoz való hozzáférési engedélyüket. Távozásuk azt mutatta, hogy a minisztérium észlelte a problémákat” – mondta Raed Arafat.

A belügyi államtitkár arra már nem tudott választ adni, hogy a távozásuk után az ISU új vezetősége miért nem rendelte el az ellenőrzés megismétlését a szabálytalanul működő panziónál. Arafat szerint az még érthető lenne, hogy a koronavírus-járvány két éve alatt nem történt újabb ellenőrzés, de azóta már eltelt két újabb év.

Szerdán egyébként leváltották a Prahova megyei katasztrófavédelem aktuális vezetőjét is.

A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) főfelügyelő-helyettese, Benone Duduc pénteken sajtótájékoztatón ismertette a Ferma Dacilor panzió ügyéről készült jelentés következtetéseit. Eszerint a Prahova megyei katasztrófavédelem volt főfelügyelő-helyettese megfélemlítette a beosztottjait, saját érdekei szerint végeztette velük az ellenőrzéseket, a bírságokat önkényesen állapította meg, sőt, iratokat is hamisított, foglalta össze a Digi24.ro.

Miniszterelnök: a Parlamentnek sincs tűzvédelmi engedélye, lépni kell

A Prahova megyei tűzesettel kapcsolatban Marcel Ciolacu kormányfő a România TV-ben csütörtök este arról beszélt, hogy törvénymódosításra van szükség, amihez várja Raed Arafat javaslatát. Ciolacu szerint pontos nyilvántartás kellene arról, hogy Romániában milyen intézményeknek nincs tűzvédelmi engedélye. Mint hozzátette, ez a helyzet nagyon sok közintézményt is érint, többek között a Parlamentet, de iskolák, templomok is ilyen körülmények között működnek.

Radu Oprea turisztikai miniszter ugyanakkor azt javasolta, hogy ezután ne kaphasson minőségi besorolást olyan vendéglátóipari egység, amelynek nincs meg minden engedélye.

Mint kiderült, a Ferma Dacilor panziónak nemhogy tűzvédelmi, de építkezési engedélye sem volt, a Prahova megyei tanács elnöke alapfokon meg is nyerte a pert Alina Florentina Cealâcu ellen, aki papíron a lokál tulajdonosa, a bíróság elrendelte a panzió lebontását. Egy procedurális hiba miatt azonban Cealâcu elérte, hogy a pert újratárgyalják, időközben szakértő igazolta, hogy az épület minden elvárásnak megfelel, a Prahova megyei tanács élén pedig politikai váltás történt, az új elnök pedig már nem fellebbezett.

Kedden reggel ütött ki tűz a Prahova megyei Tohaniban működő Ferma Dacilor panzióban. A tűzvészben nyolcan vesztették életüket.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!