Panziótűz: a nyomozók csonttöredékeket találtak a helyszínen
Több csonttöredéket találtak a nyomozók a Ferma Dacilor panzió elszenesedett romjai között. A csonttöredékeket Bukarestbe küldték genetikai szakértői vizsgálatra, a helyszínt lezárták – közölték pénteken ügyészségi források az Agerpres hírügynökséggel.
A panziótűznek eddig hét halálos áldozatát azonosították be a hozzátartozóktól kapott DNS-minták alapján. A megtalált csontdarabok valószínűleg a nyolcadik, mindeddig eltűntnek nyilvánított személy földi maradványai.
A halálos áldozatok között van a hadsereg hírszerzési főigazgatóságát (DGIA) vezető Petru Băiceanu tábornok fia, a 21 éves Vlad Băiceanu, a panzió tulajdonosának, Cornel Dinicunak egyik gyermeke, valamint Lucian Ene – akinek a tulajdonos násznagya volt – és annak két fia, illetve egy szociológia szakos másodéves egyetemista lány és a barátja.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indult büntetőeljárás.
Kedden reggel ütött ki tűz a Prahova megyei Tohaniban működő Ferma Dacilor panzióban. Mint kiderült az épületnek 2019-ben nem volt sem építési, sem tűzvédelmi engedélye, és egy alapfokú bíróság már azt is kimondta, hogy le kell bontani.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom