Geoană szerint a romániai társadalom nem áll készen a melegházasság elfogadására

2024. szeptember 16. – 12:06

Másolás

Vágólapra másolva

Mircea Geoană független elnökjelölt szerint „a társadalom nem áll készen” az azonos neműek közötti házasságra – írja a G4Media a Digi24 hírtelevízió În fața ta című műsorában elhangzottak alapján.

„Nem hiszem, hogy jót tenne nekünk, ha erőltetnénk a dolgokat és túlságosan fokoznánk az ellentéteket, szerintem tisztelettel kell viszonyulni mindenkihez. Számomra mindazok, akiknek más a preferenciájuk, a mi polgáraink, őket védeni kell, vigyázni rájuk, nem pedig elítélni őket.

Még időre van szükség. (…) Úgy gondolom, hogy meg lehet találni a jogi formulákat, amelyek lehetővé teszik ezeket a dolgokat, de nem lehet olyan gyorsan, olyan messzire menni. Úgy gondolom, hogy a társadalom nem áll készen az ilyesmire” – idézik a korábbi NATO főtitkár-helyettest.

Megjegyzik, hogy Geoană a nyilvánosság előtt gyakran tünteti fel magát vallásosnak, használ egyházi kifejezéseket, pózol a papokkal, szerzetesekkel és apácákkal templomokban. Geoană azt is elmondta, hogy nem szavazott a 2018-as családi népszavazáson, mivel akkor NATO-s kiküldetésen volt, bár az időpontok nem teljesen egyeznek meg ezzel a magyarázattal.

A hétvégén Kelemen Hunor is nyilatkozott az azonos neműek házasságáról. „A házasságot a román jog nagyon pontosan meghatározza: az egy férfi és egy nő között köttetik. Ennek így kell maradnia. A többi kérdésre jogi megoldásokat lehet találni” – mondta az RMDSZ elnöke az azonos neműek házasságára vonatkozó kérdésre a Prima TV-nek. Korábban Kelemen úgy fogalmazott, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolatának szabályozását „egy adott pillanatban” Romániában is be kell majd vezetni.

Tavaly még Marcel Ciolacu is azt nyilatkozta, hogy a romániai társadalom nincs felkészülve arra, hogy elfogadja a bejegyzett élettársi kapcsolatot, amely rendezné a melegek jogait. A miniszterelnök azután nyilatkozott, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) arra kötelezte Romániát, hogy bemutassa a javaslatait az azonos nemű párok törvényes védelmére.

Elena Lasconi, az USR államelnök jelöltjének korábban azért kellett visszalépnie az EP-választásokon való indulásától, mert kiderült, hogy igennel szavazott az említett 2018-as népszavazáson. „Semmi bajom azzal, hogy egy törvényesen létrejött élettársi kapcsolatban élőknek ugyanazok a jogai legyenek. Az egyetlen, amire érzékeny vagyok, az a házasság kifejezés” – mondta akkor Lasconi, aki idén júniusban is úgy nyilatkozott, hogy „teljes lényével támogatja” a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését, de házasság férfi és nő között köthető.

Az Accept jogvédőszervezet megrendelésére idén márciusban készült felméréséből az derült ki, hogy már többségben vannak azok a romániaiak, akik támogatják a melegek, leszbikusok, transzneműek (stb.) alkotta párok jogi elismerésének valamilyen formáját. Akkor a megkérdezettek 56 százaléka értett egyet az azonos nemű személyek házasságkötésével vagy a kapcsolatuk jogi elismerésének más formájával (ilyen lehet például a bejegyzett élettársi kapcsolat). Az akkor premier volt Romániában, először kerültek többségbe ugyanis a támogatók.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!