Ciolacu a melegjogok rendezéséről: Nem prioritásom és a romániai társadalom nincs erre felkészülve

2023. november 23. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai társadalom nincs felkészülve arra, hogy elfogadja a bejegyzett élettársi kapcsolatot, amely rendezné a melegek jogait, mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök, akit az Europa FM azért kérdezett erről, mert Romániának az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete nyomán március 25-ig be kell mutatnia a javaslatait az azonos nemű párok törvényes védelmére.

A kormányfő azt mondta, nem ez az első ügy, amelyben az EJEB elmarasztalta az országot, ott van például a börtönök állapota is.

Mint hozzátette, a bejegyzett élettársi kapcsolat nem tartozik a prioritásai közé, és szerinte Románia jelen pillanatban nincs erre felkészülve.

Ciolacu hangsúlyozta, nincsenek fenntartásai a melegekkel kapcsolatban, vannak olyan barátai, akik más férfiakkal élnek kapcsolatban, és ezzel nincs is problémája, de miniszterelnökként más szempontok vezérlik.

Arra a kérdésre, hogy akkor Románia ezek szerint nem fogja tiszteletben tartani az EJEB ítéletét, Ciolacu megismételte, hogy nem ez az első, és nem is az utolsó Romániát elmarasztaló EJEB-ítélet, és a romániai társadalom nincs felkészülve a melegek jogainak rendezésére.

Amikor az EJEB döntése korábban szóba került a parlamentben, a szociáldemokraták vezető szenátora úgy nyilatkozott, hogy időre van szükség a melegházasság romániai törvényes elismeréséhez, a szenátus nemzeti liberális alelnöke azt fejtegette, hogy az EJEB nem vette figyelembe a romániaiak hagyományait, amikor döntésével az LMBTQ+ párok jogainak védelmére kötelezte az országot, a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke pedig kijelentette, a testületnek nincs is joga a romániai házasságokról dönteni.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Transtelexnek korábban azt mondta, az lenne az ésszerű, ha csak 2025-ben terjesztené a parlament elé a kormány az azonos nemű párok kapcsolatának elismerését és védelmét szabályozó törvénytervezetet, mert egy ilyen jogszabályjavaslat megvitatása a 2024-es választási szuperévben a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos manipulációknak és gyűlöletkeltésnek adna teret, ami csak az AUR-nak kedvezne.

Asztalos az EuropaFM-nek Ciolacu friss kijelentésére úgy reagált, hogy az érthető, hogy a börtönök állapotán Románia még nem javított, hiszen ez befektetést igényel, a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése azonban kizárólag politikai akarat kérdése.

„Egyszerűen arról van szó, hogy a társadalomban vannak előítéletek, és a parlament, a politikai pártok nem állnak készen arra, hogy szembenézzenek ezekkel az előítéletekkel, és elmagyarázzák a választóknak, hogy az élettársi kapcsolat egy olyan minimális szabvány, amely nem jelent veszélyt a társadalomra” – mondta Asztalos Csaba.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!