AUR: 500 ezer közalkalmazottat bocsátunk el, ha megnyerjük a választásokat
2023. augusztus 3. – 08:21
Napok óta a költségvetési hiány a téma a romániai közéletben, illetve azok az intézkedések, amelyeket meghozna a kormány, hogy a deficitet orvosolja. A kormányfő és a pénzügyminiszter már bejelentették a közszféra reformját, illetve azt is, hogy 200 ezer betöltetlen állást szüntetnek meg az állami intézményékben. Erre tromfolt rá az AUR egy duplájánál is nagyobb számmal.
Az AUR Országos Vezetői Tanácsának elnöke, Claudiu Târziu azt állította, hogy amennyiben az általa képviselt politikai párt hatalomra kerül, képviselői 500 ezer közalkalmazott elbocsátására irányuló intézkedéseket fognak hozni. Elmagyarázta, úgy jutottak erre az eredményre, hogy figyelembe vették, 2000 óta a közigazgatásban dolgozók száma 800 ezerről 1,3 millióra nőtt. Hangsúlyozta, hogy azokat az alkalmazottakat bocsátanák el, „akiknek pártkönyvük van, és nem találják hasznukat a rendszerben”.
„Ilyen reform, ezekkel a pártokkal nem lehetséges. Éppen azért, mert mindenféle politikai kliensekkel tömték tele a költségvetési apparátust, akiknek, mivel szükségük van ezekre az állásokra, politikailag lojálisak maradnak. A román állam 2000-ben 800 ezer közalkalmazottal működött. A katonák száma nem nőtt, hanem csökkent, nem nőtt a rendőrök száma sem, nem nőtt az orvosok és ápolók száma, éppen ellenkezőleg, hiány van, mint annyi sajnálatos esetet látunk. Mi nőtt? A központi és a helyi önkormányzatok köztisztviselőinek száma nőtt. Hogyan? Hogy szükségünk volt rá? Nem! Mert volt, hogy tízen pörgették ugyanazt a papírt, és ezért pénzt kaptak az államtól. Ezt az óriási apparátust le kell építeni. De hogy lehet ezt megtenni, ha azoktól az emberektől függ a pártra leadott szavazatok száma? A PSD és a PNL soha nem fog ilyen reformot csinálni” – idézi a News.ro hírügynökség Claudiu Târziu szerda esti nyilatkozatát, amely a Prima TV híradójában hangzott el.
Arra a kérdésre, hogy az AUR elbocsátaná-e a közszféra alkalmazottait, ha a párt hatalomra kerülne, Claudiu Târziu kijelentette, hogy az AUR habozás nélkül visszavágná az állami alkalmazottak számát.
„Megmondtuk, és meg is fogjuk tenni, mert nem köt bennünket semmi, nem játszunk össze azokkal, akik a pártlistára kerültek a közintézményekben. Elveszítjük a szavazataikat, amelyeket úgyis ezekre a pártokra adnak le, de megnyerjük azoknak a románoknak a szavazatait, akik valódi reformot várnak az államtól, és azt várják, hogy valaki elhozza nekik a jólétet, kiemelje őket a szegénységből. Megígértük, megtesszük: 500 ezer alkalmazottat kirúgunk. Ezt mondják a számok. 2000-ben 800 ezren voltak, és a román állam működött. Most 1 millió 300 ezren vannak és a román állam jobban működik? Nem!” – tette hozzá az AUR vezetője.
Egyébként a legújabb felmérések alapján fej fej mellett van a szélsőjobboldali alakulat és a Nemzeti Liberális Párt a szavazók preferenciáiban, sőt egyre többször hangzik el az is, hogy valójában már a második legnagyobb politikai erőnek számít az országban. A hirtelen kirobban gazdasági instabilitás pedig valószínűleg tovább növeli az alakulatra szavazó elégedetlenek táborát.
Ugyancsak az említett felmérésből derült ki az is, hogy 40%-a a válaszolóknak úgy véli, a szélsőjobb jót tesz Romániának. A válaszadók 73%-a szerint a kormány általában véve nem hatékony, nem tud valós eredményeket felmutatni. 74%-a a megkérdezetteknek úgy látja, a szegényeknek nehezebb az életük, mert a kormány intézkedései nem segítik őket abban, hogy tisztességes életet élhessenek.
Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek az életükkel, tízből heten azt válaszolták, hogy általában elégedettek, azonban többségük úgy véli, hogy Romániában rossz irányba mennek a dolgok.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!