A román labdarúgó-szövetség újrajátszatná a magyarellenes skandálás miatt megszakított Sepsi OSK-FCU Craiova meccset

2023. március 9. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

A román labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottságának csütörtöki döntése szerint újra kell játszani a Sepsi OSK-FCU 1948 Craiova mérkőzést. A bizottság döntése 21 napon belül megfellebbezhető a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál – írta a Sepsi OSK a közösségi oldalán.

A craiovai klub közlése szerint a mérkőzés időpontjáról a későbbiekben döntenek – írja az Agerpres.

Ezzel a döntéssel a fellebbviteli bizottság megsemmisítette a FRF fegyelmi bizottságának elsőfokú ítéletét, amellyel 3-0-s végeredménnyel a házigazda székelyföldi csapat javára ítélte a találkozó három pontját. Emellett 25 ezer lejről 10 ezer lejre csökkentette azt a bírságot, amelyet a fegyelmi bizottság a Sepsi OSK-ra szabott ki, mert házigazdaként nem tett eleget rendfenntartói feladatainak.

A döntésnek nagy jelentősége volt, mivel az alapszakasz utolsó fordulója előtt a székelyföldi csapat két ponttal előzte meg az olténiaiakat a Szuperliga tabelláján. A döntés eredményeképpen a két csapat most helyet cserél a tabellán, így az alapszakasz utolsó fordulója, illetve az újrajátszandó meccs előtt immár nem a Sepsi OSK, hanem a FCU 1948 Craiova áll egy pont előnnyel a hatodik – azaz az utolsó rájátszásra jogosító – helyen.

A vendégszurkolók magyarellenes megnyilvánulásai miatt először 10 percre félbeszakították, majd ezt követően felfüggesztették a Sepsi OSK – FC U Craiova 1948 találkozót a román labdarúgóliga 23. fordulójában. Az eset a román labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága elé került, amely többszöri halasztás után végül úgy döntött, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat 3–0-ra nyeri a bajnokit, az olténiai klub pedig a következő hat idegenbeli meccsét szurkolói nélkül játssza. Ugyanakkor mindkét csapatnak kiosztottak egy tetemes pénzbüntetést, a craiovaiaknak 22 500 lejt kell befizetnie, míg a háromszéki alakulatot szervezői hiányosságok miatt 25 ezer lejre bírságolták. A craiovai csapat vezetősége fellebbezett az ítélet ellen, szerintük az lett volna a helyes döntés, ha megismételnék a találkozót vagy mindkét csapat elveszítette volna a meccset (3–0). A FRF fellebbviteli bizottságának még múlt csütörtökön kellett volna dönteni a kérdésben, de akkor elhalasztották keddre a döntést. A keddi ülésen aztán ismét halasztásról döntöttek.

Közben a Sepsi OSK szurkolói a hétfői hazai bajnoki meccsen már össze is gyűjtötték a csapatra korábban kirótt büntetésének közel felét, 12 376 lejt.

Az UEFA-hoz fordulnak

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is megszólalt az ügyben. „Mélységesen felháborít bennünket az, hogy a Román Labdarúgó Szövetség, ahelyett, hogy fellépne az idegengyűlölet ellen, a mai döntésével tulajdonképpen bátorítja és szentesíti azt!

Ez a döntés azt jelenti, hogy nyugodtan lehet gyalázni a magyarokat, következmények nélkül, a román lelátókon. Számunkra ez elfogadhatatlan, és nem hagyjuk annyiban. Az UEFA-hoz fogunk fordulni ebben az ügyben, mert ez botrányos, felelőtlen és megengedhetetlen döntés!” – írta a Facebook-oldalán.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!