A Sepsi OSK szurkolói összedobták a csapatuk büntetésének közel felét
A Sepsi OSK szurkolói összegyűjtötték a csapatuk büntetésének közel felét, 12 376 lejt – tájékoztat a csapat hivatalos szurkolói oldala a Facebookon. A gyűjtést a március 6-i, Kolozsvári CFR 1907 ellen játszott hazai mérkőzésen szervezte a Székely Légió nevű szurkolói csoport, ahogyan fogalmaznak „a klub által kapott, meg nem érdemelt pénzbüntetés kifizetésére”. A pénzt átadták a klubnak.

A vendégszurkolók magyarellenes megnyilvánulásai miatt először 10 percre félbeszakították, majd ezt követően felfüggesztették a Sepsi OSK – FC U Craiova 1948 találkozót a román labdarúgóliga 23. fordulójában. Az eset a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) fegyelmi bizottsága elé került, amely többszöri halasztás után végül úgy döntött, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat 3–0-ra nyeri a bajnokit, az olténiai klub pedig a következő hat idegenbeli meccsét szurkolói nélkül játssza. Ugyanakkor mindkét csapatnak kiosztottak egy tetemes pénzbüntetést, a craiovai együttesnek 22 500 lejt kell befizetnie, míg a háromszéki alakulatot szervezői hiányosságok miatt 25 ezer lejre bírságolták. Ennek a büntetésnek a felét adták most össze a szurkolók.
A március 6-i, keddi bajnoki mérkőzés a Kolozsvár CFR 1907 ellen egyébként 2-2-es döntetlennel végződött.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás