Ma búcsúztak a Fidesz erdélyi sajtóbirodalmához tartozó, bebuktatott nyomtatott lapok

A tröszthöz tartozó Prima Press Kft. októberben jelentette be, hogy január 1-től megszűnnek az általa kiadott nyomtatott lapok, a Krónika, a Székelyhon és a Székely Hírmondó, valamint az Erdélyi Napló, a Heti Hirdető és a Nőileg print változatai is. Mint megírtuk, a magyar adófizetők pénzéből húszmillió euróval támogatott Médiateret nem sikerült önfenntartóvá tenni, a sajtóholding az alkalmazottainak mintegy hetven százalékától válik meg, és a leépítések nem csak a nyomtatott lapokat, hanem az online kiadványokat és a rádiókat is érintik.

Az elhalálozás oka: ismeretlen

A pénteken megjelent búcsúcikkekből egy dolog világosan kiderült: egyetlen főszerkesztő sem az eddigi finanszírozóra mutat, mint az összeomlásért felelősre. Sem a Fidesz, sem az Erdélyi Médiatér holdingját összegrundoló Demeter Szilárd neve nem jelenik meg egyetlen cikkben sem, aki egyéként régóta beszélt arról nyilvánosan, hogy a nyomtatott sajtó napjai meg vannak számlálva. Demeter már 2018-ban, amikor ez a rövid, de intenzív korszak kezdetét vette, egy erdélyi 3.0-ás médiabirodalomról beszélt és a média digitalizációjáról, jelentős fejlesztésekről. A Kánaán nem következett be, azonban ezt a digitalizációs szlogent most ismét ürügyként lehet felhasználni a nyomtatott termékek felszámolására.

A gazdasági válság mindegyik búcsúszövegben felmerül, azonban az általános recesszió valószínű, hogy csak katalizátorként működött és felgyorsította azt a folyamatot, amely ma zárul le az erdélyi sajtótörténetben. Annak ellenére, hogy négy év alatt akkora összeget toltak a médiatrösztbe, amely nagyjából Székelyudvarhely éves költségvetésének felel meg, nem sikerült egy fenntartható gazdasági modellt találni, illetve arra sincs válasz, hogy hova szivárgott el ez az óriási támogatás, amelynek utolsó „részletét” 2021-ben kapták meg.

Az Erdélybe érkező támogatások akkor már nagyon megcsappantak: mintegy az egynegyedére, 46,7 milliárdról 13,3 milliárdra esett vissza az összeg. Az Erdélyi Médiatér Egyesület azonban még olyan körülmények között is jó nagy szeletet, az összes támogatásnak mintegy egyhatodát kapta meg, vagyis 2,2 milliárd forintot. 2022-ben azonban már nem érkeztek meg a milliárdok, és egyetlen év elég volt ahhoz, hogy a hirtelen nagyra nőtt médiaholding nagy robajjal összeomoljon.

Ráadásul – mint írtuk – alig telt el pár hét az erdélyi magyar sajtó Fidesz-közeli lapjainak ellehetetlenítése óta, amikor a magyar kormány megrendezte a külhoni újságírók számára a Kárpát-medencei találkozót Visegrádon. Különös bája van annak, hogy a 21. században a politikum összetrombitálja a sajtót, és hanyatt-homlok rohannak az újságírók, hogy két napig „kikapcsolódhassanak” a magyar kormány pénzén a Duna-parti négycsillagos szállodákban. És hogy közben meghallgassák Demeter Szilárd médiaguru intelmeit, aki úgy érezte, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy közölje az egybegyűltekkel: a média halott, csak az újságírók még nem tudnak róla. Az abszurd is fokozható, és ez meg is történt: a közönség soraiban ott volt jó néhány lefejezett erdélyi újság „halott” munkatársa. A kormányhű sajtómunkások mit tehettek volna, megtapsolták saját halálhírüket, amely 2022. december 30-án bekövetkezett.

Nosztalgiázó búcsúk, de semmi konkrétum arról, hogy miért kell lehúzni a redőnyt

A szemfülesebb olvasók már a korai órában bevásároltak az országos és regionális terjesztésű napilapok utolsó lapszámaiból: a szentgyörgyi lapárusok kínálatában a péntek 14 órai zárásig még akadt Székely Hírmondó és Székelyhon. De Sepsiszentgyörgyön és környékén, ahová eleve kevesebb jutott a kolozsvári székhelyű napilapból, Krónikát jóval a zárás előtti órákban sem lehetett már találni az árusoknál. Helyi tudósítónk bódéról bódéra járva kereste, hátha talál egy példányt, de úgy tűnik sokan maradhattak a búcsúlapszám nélkül Háromszéken. Sőt Kolozsváron is nehéz volt ma találni, ott sem mindenhová érkezett meg a Krónika utolsó lapszáma, amelyet szinte teljes egészében a búcsúzásnak szenteltek.

Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője vezércikkében számba vette az 1999-ben indult országos napilap megszűnéséhez vezető okokat. Azon túl, hogy szerinte a nyomtatott lapok háttérbe szorulása az online-nal szemben általános jelenség, nem sikerült emelniük az eladott példányszámot, illetve komoly gondok voltak a terjesztéssel is: a posta szolgáltatásai „csapnivalóak”, saját terjesztési hálózatot pedig nem tudtak megengedni maguknak, írja.

Említette az energiaválságot és az ukrajnai háborút is, melyek következtében emelkedtek a nyomdaköltségek. „Nyomtatott lapot külső támogatás nélkül lehetetlenség, de legalábbis nagyon nehéz fenntartani a piacon.

A Krónika is annak köszönhetően maradhatott fenn az elmúlt években, hogy anyaországi támogatásban részesült”

– írta a lap anyagi hátterével kapcsolatosan. A vezető szerkesztő vezércikke arra enged következtetni, hogy nem kaptak a finanszírozóiktól konkrét magyarázatot a nyomtatott lap megszüntetésére. „A magyarországi támogatások elapadásának oka pedig – ha hivatalos tájékoztatás híján találgatni lehet – a közismert gazdasági állapotokban keresendő” – vélekedett Rostás Szabolcs.

A 33 év után megszűnő Erdélyi Napló szerkesztője, Nánó Csaba az olvasási szokások megváltozásával magyarázta a kialakult helyzetet. „Lassan kihal az a generáció, amely még igényt tartott a média eme formájára” – írta búcsúcikkében.

Ugyanakkor a lap felelős szerkesztője, Makkay József szerint „e »krisztusi kort« megért kiadvány megszűnése – a lapcsoportban megjelenő Krónika és Székelyhon napilapokhoz hasonlóan – a médiacsoportban dolgozók számára is talány. Lapjaink már korábban is átéltek nehéz időket és tulajdonosváltásokat, de egy-egy újabb nadrágszíj-összehúzással mindig sikerült továbbvinni a lapkiadást.” Az Erdélyi Naplótól búcsúzó cikkében a továbbiakban az ukrajnai háború negatív hatásaként megemelkedett papírárat említette, hozzátéve azt is, hogy az összes erdélyi magyar nyelvű kiadvány anyagi gondokkal küzd.

„Ma már nem az a kérdés, hogy a Krónika, a Székelyhon, illetve a két napilap mellékleteként megjelent Erdélyi Napló miért szűnt meg ilyen hirtelen, hanem a többi nyomtatott erdélyi magyar lap mikor jut a mi sorsunkra?”

– írta Makkay József, az Erdélyi Napló felelős szerkesztője.

A Székelyhon utolsó nyomtatott lapszámában Nekrológféleség című írásában Kozán István főszerkesztő foglalta össze az elmúlt évek történéseit, illetve próbált meg magyarázatot adni a megszűnésükre. Úgy véli, az ukrajnai háború és az Oroszország elleni szankciók a papír, az üzemanyag és a székházak fenntartási költségeinek emelkedéséhez vezettek. Ez, valamint a részmunkaidősökre vonatkozó, a lapkézbesítők bérét érintő jogszabály-módosítás miatt megnövekedett költségek állnak a nyomtatott Székelyhon megszűnésének hátterében, fejtette ki. „Mindez lecsupaszítva: hiába dolgozik egy lapkézbesítő kollégánk napi 2-4 órát, 8 órányi járulékot kell befizetni utána.

Ehhez azonban a világ pénzére lenne szükségünk – amit az anyaországi finanszírozótól senki sem várhat el”

– fogalmazott. A jövőt illetően mindössze annyit árult el, hogy a Székelyhon újságíróinak egy része a Székelyhon.ro oldalnál folytatja a munkát 2023-ban.

A Székely Hírmondó részéről többek között Kocsis Károly főszerkesztő és Borbély Zsolt Attila, a lap véleményrovatának munkatársa köszönt el. Kocsis úgy fogalmazott: „Nagyon nem merek nosztalgiázni, mert félek, hogy hirtelen lehullana az a szenvtelen-álarc, amely a vérprofit hivatott eladni, s amit szűkebb környezetem, illetve kollégáim »megnyugtatására« öltöttem magamra az utóbbi hetekben”. A főszerkesztő leírta, hogy az újság csökkentett munkatársi körrel, de továbbra is működni fog, további részleteket azonban nem közölt.

„A lényeg, hogy nem egészen huszonhét évvel az újraindítása után, 4061. számánál Székelyföld második legrégebbi lapja, a Székely Hírmondó nyomtatott formában megszűnik létezni. Ennek oka egy majdani higgadt elemzés tárgyát képezheti, amikor mindenki tisztábban látja a történteket, annyi biztos, hogy nem rajtunk, korábbi és jelenlegi munkatársaimon múlott” – írta még Kocsis a megszűnésük kapcsán.

Borbély Zsolt Attila „ideiglenes” búcsút véve, írásában ismét Székelyföldet emelte piedesztálra a romló Nyugat ellenében: „Jó érzés volt e csapat tagja lenni, jó érzés volt az anyaországot is megjárt, aradi magyarként az anyaországi politika aktuális kérdéseiről szólni a székely olvasóknak címezve. Székelyföld nemcsak a nemzet köztudatában a Kárpát-medencei tündérország. Valójában is az. A globalista tudatipar mindenütt roncsolja a szakrális népi tudást, az emberközti viszonyokat, a nemzeti önbecsülést, a keresztény erkölcsöt, de a romlás Székelyföldön kisebb, mint másutt” – olvasható publicisztikájában.

Bár eleve online felületként indult és nincs nyomtatott változata, tartalmi átszervezés és leépítés várható januártól a Főtér.ro hírportálnál is, amely szintén az Erdélyi Médiatér Egyesület része. Fall Sándor főszerkesztő pénteki cikkéből kiderült, hogy az eddigi költségvetési keret január 1-jétől nem biztosított, ezért

„a csoport központi vezetése a teljes anyagi ellehetetlenülést elkerülendő a költségcsökkentés és a személyi leépítések mellett döntött”.

A szerkesztőség létszáma a felére, azaz négyre apad, a külsős munkatársaktól, bloggerektől is megválnak januártól. „Nem akartunk mindent megírni, nem akartunk mindent közölni, lehozni, és nem akartunk semmilyen csoport, szervezet, intézmény vagy párt hirdetőtáblájává válni (nem is váltunk és a továbbiakban sem fogunk azzá válni)” – írta még a tartalommal kapcsolatban a főszerkesztő. Azt is hozzátette, a Főtér ezentúl ritkábban és kevesebb tartalommal frissül majd.

A Főtér közölte Botházi Mária munkatársuk véleménycikkét is, amelyben egykori lapjától, a Krónikától búcsúzott. Ebben a szerző a többi megszólalótól eltérően a Médiatér kezdeti nagy büdzséje és a lapok hirtelen megszűnése közötti ellentétre is utal:

„hányszor tapasztaltuk ezt már a sajtóban, hogy nagy tervek, nagy pénzek, amiből az újságírók szinte semmit nem láttak, esetleg kaptak pár új munkaeszközt, és a gyalázatosnál kicsit jobb fizetést, ami aztán régi eszköz és rossz fizetés lett, mert úgy maradt évekre, így volt ez mindig, és így volt most is”.

Miközben mindegyik szerkesztőség igyekszik megnyugtatni olvasóit, hogy továbbra is elérhetők lesznek azok a tartalmak, amelyekre számít a közönség, a szakmában dolgozók tudják, hogy egy korszak ért véget az erdélyi sajtótörténetben. Kevesebb munkatárssal, jóval kisebb költségvetéssel marad mindenki azon a piacon, amelyen most már kizárólag az online térben is tájékozódni tudó közönség egy-egy szeletének megnyeréséért folyik majd a verseny. És miközben az elérzékenyült olvasók becsukják és elteszik a Krónika, a Székelyhon vagy a Hírmondó utolsó lapszámait, nem tudni, hogy hányakban tudatosul, mindez úgy volt lehetséges, hogy a teljes függőségi helyzetbe sodort lapokat éppen azok véreztették ki, akik az erdélyi magyarság iránti elköteleződésüket lépten-nyomon hangoztatják.